Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-209

154 209. országos ülés 1907 november 5-én, kedden. T. ház! Nem czélom nekem hozzájárulni ahhoz, hogy most a vitának hosszura nyújtásával elősegítsem azoknak szándékát, a kik, nem bevallottan, de tényleg obstrukozionális politikát folytatnak és ezért befejezem beszédemet. Az indemnitási törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés.) Hencz Károly jegyző: Liszavac Mladen! Liszavac Mladen (horvátul beszél). Elnök (csenget) : Kérem, a beszédet ne tessék olvasni. (Helyeslés.) Ezt tiltják a házszabályok. Liszavac Mladen (folytatja beszédét). Elnök (csenget): Ismételten kérem a képviselő urat, ne tessék a beszédet olvasni, hanem szíveskedjék azt szabadon elmondani. (Helyeslés.) Másodszor figyelmeztettem most a képviselő urat, ne tessék tehát tovább ellenkezni. (Helyeslés.) Liszavac Mladen (horvátul folytatja beszédét, majd magyar nyélven végzi a következőképen) : Mindenekelőtt kijelentem, hogy a kormánynak nem szavazom meg az indemnitást, és miután már felhoztam erre okaimat, kötelességemnek tartom, hogy beszédem végén reflektáljak az igen t. miniszterelnök urnak Supiló Ferencz t. képviselőtársam beszédére válaszul elmondott beszédének néhány kijelentésére és fejtegetésére, mely súlyos megrovás és rekriminiáczióként hatott és a szerb és horvát koaliczió ozimére volt intézve, melynek úgyszólván még tegnap magam is tagja voltam és itt kénytelen vagyok e kijelentéseket magamra is vonatkoztatni. Az igen t. miniszterelnök ur mindenekelőtt azzal a szemrehányással illette a szerb és horvát koalicziót, hogy nem hajtotta végre lojálisán az ő indítványát, hogy közte és a volt horvát nemzeti párt közötti egyetértést keresse és találja meg a horvát-szlavon-dalmát királyságok országgyűlésén, mint kifejezett unionistákkal, hanem, hogy azt az egyetértést kereste és meg is találta a horvát Sztarcsevics-féle jog-párttal, mely nem is áll a kiegyezés álláspontján. Az igen t. miniszterelnök urnak, mint magyar embernek és a magyar érdekek legelső képviselőjének szempontjából értem azt a sajnálkozást, hogy ma a t. házban nem ülnek velünk egy sorban azok a kifejezett unionisták, a milyenekül a volt nemzeti párt tagjai neki bemutatkoztak és felajánlkoztak. De a mi szempontunkból és minden tárgyilagos ember szempontjából ez a sajnálkozás indokolatlannak és feleslegesnek látszik, mert az igen t. miniszterelnök ur szem elől téveszti, hogy ezek az emberek elsősorban darabontjai voltak Dráván innen, Dráván tul boldog emlékű gróf Khuen-Hédervárynak, később pedig báró Fejérvárynak és hogy csak annyiban voltak unionisták és magyarbarátok, a mennyiben felsőbb indokok nem követelték, hogy többé ne legyenek azok. Megengedem, hogy az igen t. országgyűlési többség ma jó szövetségeseket birna bennük ellenünk, a kik nem származunk az ő soraikból, de mit remélhetnének tőlünk egy ujabb Bécscsel való konfliktusban, arra talán megtaníthatta önöket az idő, mert mindezek a kipróbált unionisták akkor is itt voltak a t. házban, a mikor azt az óriási küzdelmet vivták önök báró Fehérváry és Kristóffy uralma ellen. Azt hiszem, hogy az igen t. miniszterelnök urnak sincs oka arra, hogy minket okoljon ezen balsikerért, mert ez a politikai kísérlet előbb-utóbb megboszulná magát rajtunk és önökön is. Különben az igen t. miniszterelnök ur ne felejtse el, hogy már maga az unionista fogalom a XVIII-ik század kilenczvenes évei óta máig nagy evuluczión ment keresztül, mert olyan unionisták, a milyeneket önök a t. ház többségében uralkodó mai politikai áramlat folytán legszívesebben látnának a mi helyünkön, olyan unionisták ma a horvát és sziavon királyságban nem léteznek, illetve nem léteznek mint politikai párt, mert már régen kihaltak, körülbelül ugy, mint az özönvíz előtti lények, melyeknek csontvázait ma is őrzik a múzeumban. A régi unionistákhoz hasonló lények pedig nem lennének élő teremtések, hanem mesterséges módon kitömött alakok, melyek nem a népből származtak, hogy életök lehetne, hanem a kerületi elöljárók alkották őket Khuen választási reczeptje segítségével és azért küldték őket ide, hogy mint özönvíz előtti alakok, élet és inicziativa nélkül szerepeljenek, mint valamely parlamenti múzeum képei. Azt látom, hogy az igen t. miniszterelnök ur akkor, a mikor a szerb és horvát koalicziónak azt az indítványt tette, nagy politikai tévedésben volt, melyet őszintén sajnálok, s azt mondom : sajnálnom kell és nem használok semmiféle határozottabb kifej ezést,mert ezen politikai hiba minden elitélése ugyanakkor százszorta súlyosabban sújtaná az igen t. szerb és horvát koaliczió azon tagjait, a kik készek voltak elfogadni és végrehajtani az igen t. miniszterelnök ur ajánlatát, sőt mi több : kétségtelenül tulnagy lojalitásukban készek voltak erre, még a szerb nemzeti radikális pártnak a koaliczióból való kizárása árán is, mely a leghatározottabban és legkategorikusabban ellenezte a volt nemzeti párttal való egyetértést és szövetséget. Az igen t. miniszterelnök ur másik szemrehányása : az, hogy a szerb és horvát koaliczió a törvényekben a »horvát és szerb nemzet* törvénytelen elnevezését használta a >>horvát nemzet« helyett indokolatlan, mert az 1868: I., illetve XXX. t.-cz. világos rendelkezése mellett nem alkalmazható azoknak a rendelkezéseknek az analógiája, melyek Magyarországra nézve a XLIV. t.-cz.-ben állanak fenn. A kiegyezés 59. §-a csak horvát-szlavón királyságokról szól, mint politikai nemzetről, nem jsedig »horvát politikai nemzetről* és épen ezért, ha már nem használtatik az első törvényes elnevezés azzal a szándékkal, hogy a nemzeti jelleg az országos jelleg helyett világosabban kitüntettessék, akkor teljesen jogosult a »horvát és szerb nemzet« elnevezés, mint az óriási többség képviselőjéé, ugyanis Horvát-Szlavonország teljes