Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-193

193. országos ülés 1907 Julius 6-án, szombaton. 57 nak, a melyek a mai napig is teljes mértékben fennállanak. Ez a császári nyiltparancs, a mely, a mint mondám, mai napig is érvényben van, a mire majd későbben külön is rá fogok térni, igen preczizen intézkedik a házaló-kereskedésről és a tényállás tisztázása végett kénytelen vagyok e nyiltparancs néhány szakaszát ismertetni. A 6. § ezt mondja (olvassa): »A házaló-kereskedés megengedése különös házaló-levél vagy könyvecske kiadása által történik. Ezen engedély csak oly személyre nézve érvényes, ki a házalási okmány­ban kijelöltetett, és az engedélyokmányt sem másnak átengedni, sem pedig azt más személyre kiterjeszteni nem szabad.« így szól a császári nyiltparancs 6. §-a. Idézem azonban még a 12. §-t (olvassa): »Azon áruknak, a melyekkel házaló-kereskedés űzetik, belföldről számlázot­taknak és a vállalattól és illetve a kitől vétetik, »vételi kimutatásokkal ellátva kell lenniök.« Meg kell azonban jegyeznem, hogy az a kitétel, hogy az árunak belföldről származónak kell lennie, korántsem jelenti az abszolút császári kormány hazafias felbuzdulását, hanem azt je­lenti, hogy abban az időben a Gresammt-Mon­archie eszméje erősebben kisértett, mint valaha és belföld alatt Ausztria és Magyarország egy­formán voltak értendő. Hogy ez igy van. kitű­nik a 17. §-ból is, a mely bizonyos kivételes jogokat ad az egyes vidékek lakosságának és a 17. §-ban vegyesen vannak felsorolva hol alsó­ausztriai, hol csehországi, hol tiroli, hol pedig árvamegyei drótosok és vászonkereskedők, jeléül annak, hogy egy kalap alá vették Ausztriát és Magyarországot. De épen ez a 17. §., a mely az árvái gyolcsosokról is intézkedik, a következőket mondja: »Némely vidék élelmi viszonyainak különös tekintetbevételével azok lakosságának bizonyos árukereskedésre nézve különös kedve­zések engedtetnek; és itt az e) pont alatt fel vannak sorolva a tót drótosok és árvamegyei vászonkereskedők is, a kiknek megengedtetik, hogy az ország bármely részében házalhassanak.« Egy később, 1854-ben kelt császári királyi hely­tartósági rendelet alapján pedig megengedtetett, hogy az árvái gyolcsosok lóval és szekérrel is házaljanak az egész országban. Végül a 19. §., a mely büntető rendelke­zéseket tartalmaz, azt mondja, hogy: »olyanok. a kik a maguk áruinak belföldi származását kellően igazolni nem képesek, a jövedéktörvény szerinti eljárás alá veendők és a házalási keres­kedési jogosítványt elvesztik«. Már most méltóztatnak tudni, hogy 1852 óta törvényhozásunk nem intézkedett az iránt, hogy a házalási jogszabályok törvénybe foglal­tassanak, (Halljuk !) de nem intézkedett az előző kormányok közül egyik sem, nem akadt egyetlen kereskedelemügyi miniszter sem, a ki e kérdést rendeleti úton megbolygatni merte volna, ugy KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XII. KÖTET. hogy a császári nyilt parancs, a mely 1852-ben kelt, a mai napon is teljes hatályában és jog­érvényében fennáll. Ennek rendelkezései szerint járnak el tehát közigazgatási hatóságaink ma is, ezek szerint állítják ki a házalási engedélye­ket és ezek szerint büntetik a házalás terén felmerült kihágásokat is. Ez kétségkívül igen nagy mulasztás, a mi azonban más lapra tartozik. Majd erről külön fogok megemlékezni. Egy azonban bizonyos és ez az, hogy ha tényleg át is vette a mai közigazgatás a császári nyilt parancsot, ugy az én nézetem sze­rint nem vehetett át belőle egyebet, mint szorosan az adminisztratív jellegű intézkedéseket; azokat a közjogi abnormitásokat azonban, a melyek e császári nyilt parancsban foglaltatnak, a mai köz­igazgatás annál kevésbbé vehette át, mert ezeket úgyis megdöntötte az 1867-ben helyreállott alkot­mányos élet. Az tehát nem szenved kétséget, hogy közjogilag és közigazgatásjogilag Ausztria és Ma­gyarország két külön területet képez, minekfolytán, ha át is vettük a császári nyilt parancs minden ren­delkezését, egészen bizonyos, hogy azon kitétel alatt : »belföld«, mi semmiesetre sem érthetjük Ausztriát, hanem szorosan Magyarországot. (He­lyeslés.) Már most mi a helyzet tulaj donképen jelenleg Árva vármeg3^ében ? A helyzet az, hogy a gyolcs­készités és vászonszövési ipar Árvában ez idő szerint úgyszólván telj esen megszűnt. A csehországi, morvaországi és a szomszéd sziléziai gyárak kon­kurrencziájával az árvamegyei kisiparosok, kis­gyolcsosok boldogulni képtelenek voltak és hatá­rozottan állítom, hogy ma összesen mindössze 100—150 vég gy T olcsot készitenek házilag Árva vármegyében, ez pedig nem elég arra, hogy azzal országszerte házalni lehessen. Ennek daczára azon­ban igen különös jelenség merült iel Árvában, az t. L, hogy daczára annak, hogy a gyolcskészités tönkrement Árvában, soha annyi gyolcs nem volt, mint most, soha akkora áruforgalom a gyolcs­kereskedésben nem volt, mint ma, és soha annyi gj r olcsot Árvában nem produkáltak, mint a mennyit ma a házalók piaczia hoznak. Mi ennek a magya­rázata 1 Egyszerűen az, hogy egy csomó élelmes vállalkozó fogta magát és összevásárolta a cseh­országi, sziléziai, sőt bécsi gyárak selejtes áruit, s ezekkel nyakra-főre házaltatnak az egész ország­ban, s mint belföldi iparczikkeket hozzák forga­lomba. Ez az első visszaélés, a melyet az árvamegyei gyolcsházalásnál fel kell emlitenem és őszinte saj­nálatomra szolgál, hogy e visszaélésekben első sze­rej)et játszik Szkiesák Ferencz képviselőtársunk, a kinek szintén elsőrendű nagy házaló gyolcs­kereskedése van. (Mozgás.) De van azután ezeknek a házalóknak egyebük is a rováson, ök ugyanis maguk, valószinűleg azért, mert egyik-másik, mint pl. Szkiesák is, a »magas politikára« adták magu­kat, nem érnek rá személyesen házalni, fogták tehát magukat, s felvettek alházalókat, de egy 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom