Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-192

20 192. országos ülés' 1V07 Julius 5-én, pénteken. társaság értékesiti az állami gépgyárak által előállított gazdasági gépeket, és mondhatom, nem csak hogy ez üzlete igen nagy haszonnal jár, hanem az üzletmenetben oly magatartást tantisit, a mely egyáltalában meg nem engedhető és az államnak magának nem válik tisztességére. Egy példát mondok erre a saját tapasztalatomból. Választókerületem egyik községében a községi biró, a ki meglehetősen vagyonos ember, elpanaszolta nekem azt az esetet, hogy egyszer beállított hozzá egy ügynök, ki magát a magyar állam képviselőjének mondta, előmutatta a czimeres papirost, hogy ő magyar állami gépgyárak képviseletében a magyar állam géjíeit kívánja áruba bocsátani. Az már magától értetődik, hogy a magánverseny egy ilyen fellépéssel szemben háttérbe szorul, mert ha konstatálja valaki, a maga szerény esze szerint, hogy : no most itt a magyar állammal lépek üzleti összeköttetésbe, az engem bizonyosan megcsalni nem fog, akkor magánczéggel szóba sem áll. Mind a mellett ez esetben az illető községi biró nem igen mutatott hajlandóságot a gazdasági gép megvásárlására. Erre az ügynök azt mondta : én, mint a magyar állam és az állami gépgyárak képviselője, azt az ajánlatot teszem, hogy a maga fiát, a ki géplakatos, a magyar állam alkalmazni fogja az ő gépgyáraiban, az a fiatal ember fog. naponta 5 forintot keresni, ebből meg tudja fizetni a gép egész vételárát, ugy hogy magának a gép semmibe sem fog kerülni. így aztán a biró, miután a magyar állami gépgyár vezérkópviselőségének kiküldöttjében teljesen megbízott, belement az üzletbe. Egyszerre csak hozzám jön a bírónak a fia a legnagyobb méltatlankodással, hogy jelentkezett felvételre a magyar állami gépgyárnál, ott kinevették és azt mondották, hogy semmi közünk az ügynökhöz. Ez egyenesen visszaélés volt az állam tekintélyével és az állami üzemek presztízsével. Ilyen módon üzleti haszonra szert tenni szerintem meg nem engedhető. (Zaj. Felkiáltások : Csalók mindenütt vannak !) Ne éljenek vissza az állam tekintélyével. (Helyeslés.) Volna még sok kiemelni való a zárszámadások adatai közül, különösen a sómonopóliumra nézve volna többféle mondani valóm. (Halljuk Halljuk I) azonkívül az átfúrás kezelések visszásságaira is szeretnék kitérni, de hiszen ezekre részben az előadó ur már bőven rámutatott, másrészt már magam is voltam bátor ezekről a házban megemlékezni. Ily körülmények között csak arra szorítkozom, hogy a t. előadó ur által a vagyonleltár dolgában előadottakra reflektáljak és konstatáljam, hogy ebbeli megjegyzései nem egészen alaposak. A t. előadó ur kifejtette, hogy az állami vagyon a tartozások levonásával mintegy 1800 milliót tesz ki a leltári kimutatás szerint. Ez megfelel a valóságnak, de téved a t. előadó ur akkor, mikor kifogásolja, hogy az u. n. közös államadósságok a leltárba bevéve nincsenek. Ez a kifogás két irányban is téves. Először azért, mert ezek az u. n. közös államadósságok ma megállapítva sincsenek, nem ismerjük azok összegét, tehát fizikai lehetetlenség volna azokat a leltárba beállítani. De ettől eltekintve, nemcsak hogy helyes volt ezen adósságot a leltárból kihagyni, de ha bevették volna a közös államadósságot, ezzel direkt törvénysértést követtek volna el, mert az 1867. évi törvény világosan mondja, hogy mi az u. n. közös, helyesebben osztrák államadósságokat el nem vállaltuk, mi azokból részesedést magunknak nem kérünk, csak megállapítjuk azt az összeget, a melylyel évente az osztrák államadósságok törlesztéséhez hozzájárulunk. Nekünk tehát az osztrák államadósság nem adósságunk. Majd ha a különválasztás megtörténik, az az adósság is beveendő lesz a leltárba, és akkor csakugyan arra a tapasztalatra fogunk jutni, hogy a hajdan oly gazdag, még néhány évtizeddel ezelőtt milliárdokra menő vagyonnal rendelkező magyar államnak ma nagyon kevés vagyona van, mert maradni fog körülbelül 3—400 millió pozitív vagyon, a mely egy államnál jelentékenynek nem mondható. Ezek után bátor volnék levonni azt a konzekvencziát, a mire már utalt a t. előadó ur is, hogy szükséges az állam egész gazdálkodásában egy oly reformot létesíteni, a mely nem csupán az ország pénzével, az adózók adófilléreivel való helyesebb sáfárkodást és korrektebb kezelést honosítja meg, hanem egyúttal a magyar parlamentnek szuverén költségmegállapitási és ellenőrzési jogát is helyre állítja. E tekintetben nem csupán a kormányra hárul kötelesség, hanem a parlamentre is, nevezetesen az a kötelesség, hogy valamint ezúttal elsőizben a zárszámadási bizottság alaposan tudj ő feladatát az ellenőrzés tekintetében teljesíteni, ugy ezután a parlament maga is tartsa kötelességének, hogy a zárszámadásokat évről-évre — tekintet nélkül arra, hogy milyen régiek azok — alapos vizsgálat, alapos megvitatás tárgyává tegye, mert ha a retorzióra bizonyos esetekben nem is kerülhet a sor, maga a megvitatás, maga a bírálat olyan mementót fog jelenteni minden kormányra nézve, hogy a jövendő kormányoknak — eltekintve attól, hogy feltehetjük róluk, hogy tisztességesebben fogják az állam ügyeit vezetni — nem lesz kedvük arra, hogy ilyen visszaéléseket, ilyen visszásságokat, hibás és helytelen gazdálkodást inaugurálj anak. Ezek után bátor vagyok röviden különvéleményem indokolására rátérni. (Halljuk !) Elsősorban konstatálni kívánom azt, hogy ez a különvélemény magával a bizottsági jelentéssel, a melynek elkészítéséből szerény részemet én is kivettem, nincs ellentétben, hanem ellenkezőleg, annak természetes kiegészítő része. Hogy én ehhez a különvéleményhez; ragaszkodtam, hogy előadói tisztemről is lemondtam azért, hogy ezt előterjeszthessem, annak egyrészt az az oka, mert magát a jelentést ezen különvélemény, illetőleg az ezen különvéleményhez hozzácsatolt határozat nélkül hiányosnak tartanám, de másrészt oka az