Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.
Ülésnapok - 1906-192
192. országos ülés 1907 Julius 5-én, pénteken. 21 is, mert én épen a függetlenségi párt részéről súlyos kötelességmulasztást, sőt majdnem blamázst látnék abban, ka azokra a kérdésekre vonatkozólag, a melyek ebben a különvéleményben foglaltatnak, világosan állást foglalni nem akarna. A t. előadó ur azt állította, kogy a közösügyi, megkatalmazás és előirányzatnélküü kiadásokra nézve középutat választott a bizottság akkor, mikor ezeket a közösügyi előirányzatnélküli kiadásokat egyszerűen más előirányzatnélküü kiadások módjára vette fel jelentésébe. En azt hiszem, hogy ez a ténymegállapítás téves. Elismerem, hogy Hencz Károly t. képviselőtársamnak a nézete, a ki azt vitatta, hogy ezeknek a közösügyi kiadásoknak elbírálására a parlamentnek joga nincs, az egyik véglet s kétségtelen, hogy e nézet teljesen téves. A másik véglet azonban nem az én álláspontom, mely az volt, hogy csak enyhe formában megállapítsuk a közösiigyi előirányzat nélküli kiadások helytelen voltát, hanem az lett volna, — és ennek a többségnek tulaj donképen más kivezető útja nem is maradna hátra, ha bizonyos politikai szükségességtől eltekintenénk — hogy igenis a vád alá helyezést ezek miatt a kiadások miatt még sokkal jogosultabban alkalmazza, mint azt tehette volna arra a bizonyos 150.000 koronára. Miről van itt szó ? (Halljuk!) Tudvalévő, hogy 1902-ben kezdődött meg az az obstrukczió, a mely junktimot kívánt létesíteni, a katonai többszükséglet és a nemzeti követelések között. Ez az obstrukczió a maga teljes erejével 1903-ban tört ki és tudjuk, egész sor kormánynak megbuktatására és végeredményben a mai parlamenti alakulásra vezetett. Tudvalevőleg a ház ezen a részén ülők képviselők pártja akkor azt hirdette, hogy semmiféle katonai többszükségletet megszavaztatni nem enged, ha bizonyos nemzeti követelések nem teljesülnek. Es mi történt? Az akkori kormányok, nem törődve az obstrukczióval, nem törődve az akkori kisebbségnek, a mely mögött — a mint azt a tények bebizonyitották — az egész nemzet állott. . . (Zaj a Jzarzaton. Derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Farkasházy Zsigmond: ügy látszik, valaki jelentkezik, a kinek nagyon fontos érdeke ezekről a dolgokról nem haUani semmit. (Zaj.) T. uraim ! Mit tettek az akkori kormányok? A helyett, hogy a nemzetnek az akaratát és a parlamentben nagy erővel kifejezésre jutott közóhajt figyelembe vették volna, nem törődve a budget-megáUapitási joggal, egyszerűen kiutalványozták minden felhatalmazás nélkül a megobstruált több költségeket, a melyek ágyukra és katonai felszerelésekre szolgáltak, az illető közös miniszternek. Már most a t. előadó ur azt állítja, hogy nincsen különbség a közösügyi előirányzatnélküli költségek és másféle előirányzatnélküü költségek között. Ez az állítás már magában véve sem áll meg. A t. ház semmiképen sem veheti egyenlő beszámítás alá esőnek azt, hogy ha a közös hadügyminiszternek, illetve a közös pénzügyminiszternek szolgáltatnak ki összegeket ágyukra és katonai felszerelési tárgyak beszerzésére és azt, hogy például az akkori miniszterelnök, Széll Kálmán 4 millió koronát előirányzat nélkül költött el gyermekmenhelyek létesítésére. Hogy a kettő között lényeges a különbség, ez már csak egészen bizonyos. De hogy egyenlő elbírálás alá a kettő nem eshetik, azt legeklatánsabban bizonyítja magának a mai kormánynak az az eljárása, hogy kötelességének tartotta ugyanakkor, midőn a többi előirányzatnélküü költségekre vonatkozó felmentést ezen zárszámadási bizottsági jelentésre tartotta fenn, a közösügyi előirányzatnélküli kiadásokra nézve külön törvényjavaslatot előterjeszteni, a melyben ezekre nézve a felmentést kérte. A mikor az előirányzatuélküli közösügyi kiadásokat és az azokra vonatkozó törvényjavaslatot tárgyaltuk, akkor Rátkay Lászlő t. képviselőtársam tiltakozása folytán — hiszen emlékezhetünk rá, hogy a függetlenségi párt csak nagyon nehezen volt hajlandó ezen utólagos szankczióba belemenni — mondom, Rátkay László t. képviselőtársam előterjesztésére a bizottság kimondotta azt, hogy a háznak ezen előirányzat nélküli közösügyi kiadásokra nézve kötelessége lesz a zárszámadások tárgyalása akalmával birálatot mondani. Már most itt van az alkalom, hogy azokra nézve birálatot mondjunk. Es a mit én proponálok, az nem a véglet, hanem a legenyhébb formája a helytelenítésnek, a melytől, azt hiszem, a pártnak annál kevésbbé kell eltekintenie, mivel, tudomásom szerint a t. miniszterelnök ur sem kifogásolta és nem kifogásolja ezen indítvány elfogadását; nem kifogásolta a bizottságban és azt hiszem, hogy ma sem kifogásolja, mert nincs is ok rá. Nem látom át, hogy ezen közösügyi előirányzatnélküü kiadásokat miért ne lehetne kifogásolni, a mikor minden tisztességes kormánynak csak előnyére és erősítésére szolgál, ha ilyen törvényellenes követelésekkel szemben, a melyeket a közös kormány és a közös miniszterek támaszthatnak, azt mondhatja és arra hivatkozhatik, hogy a háznak határozata van, a mely ezen kiadásokat és előirányzatnélküli költségeket helyteleníti. (Helyeslések.) Ezekre való tekintettel bátor vagyok kérni a t. házat, hogy az előadói jelentés kiegészitéseképen méltóztassék elfogadni a következő határozati javaslatomat (olvassa) : »A képviselőház előirányzatnélküli közösügyi költségeknek törvényes felhatalmazás nélkül való utalványozását általában törvénytelennek tartja és az 1903. évben történt ily természetű utalványozásokat helyteleníti.« Ez egy enyhe formája azon tény megállapításának, hogy a kormány akkor nem járt el helyesen, a mikor az obstrukczió által megakadályozott költségeket kiutalta és másrészről a határozat által megtiltja a ház, hogy ilyen közösügyi elő-