Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-192

H 192. országos ülés 1907 Julius 5-én, pénteken. De ezen törvényes intézkedés mellett és daczára, 1899 június 22-én ebben a tárgyban külön határozatot hozott a franezia képviselőház, kimondva, hogy a minisztereknek nem szabad a zárszámadások tárgyalására bizni a póthitelek megszavazását, hanem csakis külön pót- vagy rendkívüli hitelt engedélyező törvények által lehet a költségvetési kiadási részét módosítani. Én azt hiszem, hogy épen ennek a magyar kormánynak, a mely mindjárt működése megkezdésekor, most az 1907-ik évi költségvetés tárgyalásánál 9 millió koronát a bevételi többletekből arra volt kénytelen felhasználni, hogy az előző éveknek nyilván helytelen (TJgy van!) és mindig elégtelen előirányzatát a valósághoz közelebb vigye vagy kiegészítse, ilyen tapasztalatok után elsősorban volna hivatása, sőt kötelessége, hogy gondoskodjék a számviteli törvény olyan reformálásáról, a mely ezt a lehetetlen kezelést, mert hiszen ezt másnak nevezni nem lehet, véglegesen és tökéletesen megszüntesse. (Helyeslés.) Ha már most, t. képviselőház, rátérünk a nevezetesebb és elvi szempontból lényegesebb tételekre ezek közt a kiadási túllépések közt, akkor méltóztassanak megengedni, hogy elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozzam, a mely itt a ház elé terjesztett különvélemény alakjában is kifejezésre jutott, t. i. a közösügyi túlkiadásoknak a zárszámadások szempontjából való elbírálásával. A tényállás az, hogy 1903-ban, a mint ez különben nálunk egyáltalában nem szokatlan, a hadügyi kormány bizonyos előirányzat nélküli és tálkiadásokat eszközölt. A közösügyek tárgyalására hivatott országos bizottságok az 1903-ik évet követőleg az 1904-ik év elején ezekre a kiadásokra vonatkozólag a közös kormánynak a felmentvényt szabályszerű módon, ott hozott határozatban megadták. Minthogy azonban nagyon természetesen ezen felmentvény daczára ezek az eszközölt túlkiadások a mi zárszámadásainkat is érintik, ennélfogva az állami számvevőszék jelentésében ezek meg vannak említve, s így a mi bizottságunk tárgyalásának is anyagát képezték. Már most erre vonatkozólag két szélső álláspont érvényesült: az egyik, a mely a különvéleményben is kifejezésre jut, az az álláspont volt, hogy ezeket az előirányzat nélküli és túlkiadásokat súlyosabb minősítés tárgyává kell tennünk, daczára, annak, hogy azokra nézve a delegácziók már a felmentvényt megadták, azért, mert közösügyi kiadásokkal állunk szemben. A másik álláspont, a melyet Hencz Károly t. képviselőtársam érvényesített, és a melyet az 1904-es zárszámadásnál különvélemény alakjában be is jelentett, az volt, hogy miután az 1867 : XII. t.-cz. a zárszámadások megvizsgálását a közösügyi költségekre vonatkozólag a delegácziók hatáskörébe utalja, ennélfogva ez a képviselőháznak tulajdonképen kompetencziája körébe sem tartozik, jogában sincs ezeket a tulkiadásokat tovább vizsgálat tárgyává tenni és azokra nézve a felmentvény megadásával foglalkozni. (Ellenmondások balfelől.) A bizottság a két szélső álláspont között egy közép álláspontot foglalt el, miután a bizottság az 1867 : XII. t.-czikknek idevágó szakaszainak mérlegelése alapján arra a megyőződésre jutott, hogy a magyar képviselőháznak világos jogában áll ezekkel a túlkiadásokkal foglalkozni, mert az a felmentvény, a melyet a zárszámadások kapcsán a delegácziók a közös minisztereknek adnak meg, az egyedül a közös miniszterekkel szemben megadott felmentvénynek tekintendő, ellenben a magyar képviselőháznak igenis joga és kötelessége a magyar pénzügyminisztert felelősségre vonni azért a tényért, hogy sem a törvényhozás, sem a delegácziók által meg nem szavazott tételeket a közös pénzügyminiszternek és illetve az ő utján a közös hadügyminiszternek rendelkezésre bocsájtotta. Ebből kiindulva, mi igenis vizsgálat tárgyává tettük ezeket a kérdéseket, de nem tudtunk ahhoz a szélsőbb állásponthoz sem csatlakozni, a mely szerint ezek súlyosabb beszámítás alá esnének, mint az előirányzat nélkül eszközölt más kiadások, mert abból indultunk ki, hogy ha olyan előirányzat nélküli kiadásokat látunk, a melyeket tisztán a magyar minisztertanács engedélyezett és ezzel szembe állítjuk azokat a közösügyi tulkiadásokat, a melyeket mégis csak megállapított a közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság, akkor ebben a túlkiadások többi csoportjával szemben legfeljebb enyhítő, de semmi esetre sem súlyosbító körülményt lehetett felfedeznünk. Ennélfogva a bizottság azt az álláspontot foglalta el, hogy ezeket a tulkiadásokat odasorolta jelentésében a többi túlkiadások közé, a melyekre vonatkozó általános helytelenítéssel ezekre vonatkozólag be is érte. A másik tétel, a melyre külön fel akarom a t. képviselőháznak figyelmét hivni, az a túlkiadás, illetőleg az az előirányzat nélküli kiadás, a mely az 1902. évben eszközölt nagy milliárdos konverzióból származik. Hogy ennek a túlkiadásnak jelentőségét teljesen mérlegelhessük, bátor leszek rámutatni arra, hogy a mikor az 1902. évi konverzió itt tárgyaltatott, az akkori ellenzéknek minden pártja részéről ugy a függetlenségi, mint a néppárt részéről a legélesebb támadás intéztetett az akkori pénzügyi kormányzat ellen abból a szempontból, mert a konverzió eszközlésének pénzügyi feltételeit a képviselőházzal és az országgyűléssel sem a törvényjavaslatban, sem a törvényjavaslat indokolásában nem közölte. Már most, mikor ez a kérdés a pénzügyi bizotságban annak idején szóba került, akkor, mint a pénzügyi bizottság jelentéséből világosan konstatálható, azt a magyarázatot adta az akkori pénzügyminszter a bizottságnak, hogy azt a helyes rendszabályt követte, hogy ennél a konverziónál az előbb alkalmazott jouissance-rendszert elejtette és a művelet ugy van kontemplálva, — mondja a pénzügyi bizottság jelentése — hogy az 1903-iki költségvetés az itt szóbanforgó czimeken sem magasabb kamattal, sem törlesztési összegekkel terhelve többé nem lesz, felszabadul e sze-