Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.
Ülésnapok - 1906-192
192. országos ülés 1907 Julius 5-én, pénteken. 9 rint és az állam egyéb szükségleteinek rendelkezésére lesz már 1903-ban köriilbelől 6% millió korona. Ugyanez a kijelentés ismétlődik azután a pénzügyi bizottság akkori előadójának, néhai Neményi Ambrusnak jelentésében is. Vagyis az akkori pénzügyminiszter az 1902-iki konverzióra vonatkozólag azt a képet állította a parlament elé, hogy 1903-ban 6% millió koronával lesz kevesebb a kiadás az államadósságok cziménél ennek a tételnek a révén, mint volt az az előtti esztendőben. E helyett pedig az 1903-iki zárszámadásokból azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a 6*4 millió korona megtakarítás az államadósságok tételénél nem mutatkozik, hanem 4% millió korona előirányzat nélküli kiadás mutatkozik azon a tételen felül, a mely az előző évben is az államadósságok kamatára felhasználtatott. Már most természetes, hogy a bizottság kötelességének tartotta ez után a rejtély után érdeklődni és ezen érdeklődése közben igen érdekes felfedezésekre jutott. (Halljuk ! Halljuk !) Az első felfedezés, a melyre jutottunk, az volt, hogy a pénzügyi kormány 1902-ben egyszerűen nem tudta vagy elfelejtette, hogy most más lejáratú szelvényekkel ellátott államadóssági kötvényeket fog kibocsátani és miután számviteli törvényünk szerint — az én nézetem szerint helytelenül — az államadósságok kamatai nem ugy számittatnak, hogy azokból mennyi terhelte az illető évet, hanem mindig az az év terheltetik meg, a melyben azok esedékessé váltak, ennélfogva 1903-ban előállott az az eset, hogy ezek után az adósságok után egy évben három félévi szelvény vált esedékessé, a mi egymagában valami 10 millió korona túlkiadást eredményezett. Hiszen ebben semmiféle visszaélés legtávolabbról sincsen ; ez csak a lejáratok kitolása, de mindenesetre jellemző, hogy a pénzügyminiszter, a kinek kötelessége volna a teljes költségvetés realitásáról gondoskodni, az 1903-iki saját költségvetésében még nem provideált erre az eltérésre vonatkozólag, a melyet már egy 1902-ben eszközölt pénzügyi művelet tett feltétlenül szükségessé. De, mondom, ez csak ebből a szempontból birálandó el. Hanem ezzel szemben találtunk mást is ; találtuk nevezetesen azt, hogy mig az 1902-iki konverzió legfőbb előnyeként az akkori pénzügyminiszter azt tüntette fel, hogy a jouissancerendszer elejtetett, ezzel szemben ez itt a zárszámadásoknál teljesen valótlannak és helytelennek bizonyult. A jouissance-rendszer — csak bátor vagyok megjegyezni, mert hiszen ebből a kifejezésből, a mely oly ártatlanul hangzik, nem lehetne a dolgok valódi lényegét felismerni — tulaj donképen az volt a régi magyar konverziók történetében, hogy abból a czélból, hogy az átvételi árfolyamot kissé magasabbra tehessék a publikum szempontjából, és igy a magyar hitelt kissé kedvezőbb színben tüntessék fel: annak a csoportnak, a mely a konverziót eszközölte, az államtitkár külön előnyt biztosított, azt t. i., hogy fél, egy vagy KÉPVH. NAPLÓ. 190 G 1911. XII. KÖTET. másfél évig még mindig a régi konvertált magasabb kamatlábat élvezhette, a mikor már a konverziót eszközölte, a mikor tehát az államadóssági kötvények birtokosai már régen csak az alacsonyabb kamatlábat élvezték. Már most azt mondották, hogy ennek a konverziónak az az előnye, hogy ez a jouissancerendszer elejtetett. Bizonyos mértékig elejtetett, bizonyos mértékig nem ejtetett el. Mi a bizottságban számítást tettünk és annak eredménye végösszegben az volt, hogy körülbelül másfél millió korona jouissance-összeget ekkor is élvezett az a konzorczium, a mely a konverziót eszközölte, azért, mert a konvertált czimletek egyik tömege után, a mely után csak Julius 1-éig fizette a 4!/ 2 százalékos kamatlábat, szeptember 1-éig élvezett 4%%-ot, a másik, nagyobb csoport után pedig Julius 1-étől deczember 1-éig ; tehát az a konzorczium még négy és fél százalékos kamatot élvezett akkor, a mikor a kötvénybirtokosok már csak négy százalékot húztak. Ez utoljára csekély összeg egy ilyen műveletnél: másfél millió korona. Ellenben találtunk visszamenőleg az 1902. évben szintén egy előirányzat nélküli ilyen tételt: 4,874.000 koronát, a melynek az indokolását nem tudtuk meglelni. És akkor nyertük a pénzügyi kormányzat képviselőjétől azt a felvilágosítást, hogy ez a 4,874.000 korona egy 3 / 8 % százaiékos provízió volt, a melyet a kormány és az állam azért fizetett a pénzügyi csoportnak, mert most a jouissance-rendszert elejtette. Vagyis az érdem az lett volna, hogy a jouissance-rendszer elejtetett, a mi már magában véve is problematikus érclem, a tény pedig az volt, hogy a jouissance-rendszer nem ejtetett el, csak korlátoztatott, a korlátozásért pedig más kárpótlást nyert a konzorczium. Hát, engedelmet kérek, én nem abból a szempontból tárgyalom a kérdést, hogy jó vagy rossz üzletet kötött-e a magyar állam. Hiszen utóvégre ilyenkor, a mint a mostam franczia miniszterelnök mondotta : »a múltba szóló jövendölésekkel, könnyű lenne megállapitani, hogy az akkori pénzügyi kormány rossz üzletet kötött, hogy jobban is meg lehetett volna azt az üzletet csinálni. Én most megállapitani tisztán és egyedül azt a tén)'t akartam, hogy a költségvetés összeállításánál ezen tételre venatkozólag egyfelől a legnagyobb felületességgel járt el az akkori pénzügyminiszter, mert maga sem vett tudomást arról, hogy milyen lejáratú kötvényeket szándékozik kibocsátani; másodszor pedig nyilvánvalóan félrevezette az akkori országgyűlést, mert oly előnyt emlegetett, a mely csak igen kis részben adatott meg és a mely korlátolt előny fejében más utón és más czimen, be nem vallott és akkor be nem jelentett ellenértéket fizetett. Erre a tételre vonatkozólag megjegyzem, hogy az 1902 : V. t.-cz., a mely ezzel a tárgygyal foglalkozik, 11. §-ában utasította a kormányt arra, hogy erről a pénzügyi műveletről részletes jelentést tegyen a háznak. Eddig ez a jelentés a t. ház elé nem terjesztettéit; a mostani pénzügy•>
