Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-195

195. országos ülés 1907 Julius lü-én, szerdán. 113 Elnök: Az előadó urat illeti a szó. Hermán Ferencz előadó: T. képviselőház! (Halljuk!) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye feliratot intézett a képviselőházhoz az iránt, hogy méltóztassék az 1715 : XXXIV. t.-czikk végrehajtása iránt törvényhozási utón intézkedni. Mielőtt ezen törvényre rátérnék, legyen szabad főbb vonásokban a jászkunoknak Magyarországon 80 éven át kifejlődött közjogi helyzetét ismertetnem. (Halljuk! Halljuk!) A jász-kunok 1239-ben IV. Béla hívására jöttek be Magyarországba 400.000 tagot és 40.000 harczost számláló hét nemzetséggel. IV. Béla idejében a jászkunok teljesen szabadok és függetlenek voltak és a magyarországi királyi nemesekkel teljesen egyenlő jogokat élveztek. Az évszázadok folyamán, melyeket itt e hazában töltöttek, kiváltak vitézségük és a haza szolgálatában szerzett érdemeikkel. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a 150 éves török hódoltság alatt a 16 éves hadjárat jött, akkor 1683-ban a szepesi császári kamara elhatározta, hogy a háború temérdek költségei miatt az ország egyes részeit, különösen a korona-uradalmakat zálogba fogja vetni, illetőleg el fogja adni. 1698-ban I. Lipót király a szepesi kamarának ezen határozata alapján a német Johannita rendnek zálogba vetette és 1702-ben eladta a Jászkunságot 500 ezer rénes forintért. Az 1222, évi aranybullától kezdve körülbelül 10—12 törvényhozás intézkedett aziránt, hogy az ország területeit a királynak nincsen joga idegeneknek eladni vagy zálogba vetni, mégis ezen törvényes intézkedések és az alkotmány ellenére I. Lipót zálogba vetette, illetőleg eladta a jászkunokat. Hogy a jászkunoknak ezen zálogbavetése, illatőleg eladása alkotmányellenes és törvényellenes volt, az kitűnik az 1608. koronázás előtti törvényczikkből is, a mely azt mondja: minthogy Magyarország régi közönséges dekrétumai szerint az ország koronáját illető fekvő jószágokat bármely szükség nyomása alatt Magyarország királyai közül senkinek sem volt szabad, hogy eladja vagy elzálogosítsa, épen azért rendelkezik ez a törvényczikk, hogy az akkor alkotmányellenesen és törvényellenesen zálogba vetett némely országrészeket a nemzet, az ország, a kincstár ismét visszaváltsa. Tény az, hogy a jászkunok közjogi helyzete az vala, hogy a jászkun birtokokat sem magvaszakadás, sem hűtlenség esetében királyi adományozás utján elidegeníteni nem lehetett és ezzel a jászkun birtokok tulajdonjoga még erősebb volt, mint a királyi nemesek tulajdonjoga, mert a királyi nemesek birtokai, azok magvaszakadása vagy hűtlenség esetében visszaszálltak a fiskusra és az azt tovább adományozhatta. Hogy az I. Lipót által történt eladás mennyire alkotmányellenes és törvényellenes volt, igazolja az, hogy már 1711-ben a szatmári békekötés KÉPVH. XAPLÓ. 1906 1911. XII. KÖTET. 5. pontjában kimondatott, hogy a jászkunok kiváltságai, a mennyiben sérelmet szenvedtek, az országgyűlésen helyreállíttassanak. Az 1712. évi országgyűlés egy országos bizottságot küldött ki ezen ügynek megvizsgálására és az országos bizottságnak utasítást adott, a mely utasításban az országgyűlés és a király kijelentik, hogy az eladás ellenkezik az ország alkotmányában megirt törvényekkel, ép azért a Jászkunság az ország szent koronája hatósága alá visszahelyezendő és a német rend által leolvasott pénz tekintetében is meg kell történni az illető kiegyenlítésnek, bárhonnét is legyen az lehetséges. Az 1715. évi országgyűlés összeülvén, a XXXIV. t.-czikkbe iktatta, hogy a jászkunok megváltása egyedül az ország rendéit terheli és elrendelte, hogy a kincstár jövedelméből a jászkunok az állam által váltassanak meg. Azonban az akkori nehéz, zavaros idők nem voltak alkalmasak arra, hogy ezen törvényes intézkedés végrehajtassák, ugy hogy az 1741-ben összehívott országgyűlésen a jászkunok ismét kérelmezték, hogy az 1715 : XXXIV t.-czikket az országgyűlés, a Karok és Eendek hajtsák végre. Azonban akkor ismét háborúba keveredett az ország, illetőleg a királyi család és az országgyűlést ismét feloszlatták, csupán csak a nádorságot állították vissza, illetőleg a jászkunokat a nádor méltósága alá helyezték. Miután a német vitézrend, a Johannitarend a jászkunokkal csaknem mint rabszolgákkal bánt és később az invalidusok kezébe adta át őket, a kik alatt még sanyarúbb helyzetbe jutottak, elhatározták a jászkunok, hogy a váltságösszeget maguk előlegezik az államnak és fizetik ki az invalidusoknak. Mária Terézia ezen elhatározásukhoz hozzájárult, s így történt az, t. képviselőház, hogy a váltságösszeget ] 745-ben maguk a jászkunok tették le. Az 1751-iki országgyűlésnek ez bejelentetvén, az tudomásul vette a XXV. t.-czikkben, a melyben elismeri, hogy a váltságösszeget maguk a jászkunok fizették vissza. T. képviselőház! Szó lehet arról, hogy talán — 150 éves dolog lévén — el is évült már e kérdés. Azonban szabad legyen ebben a tekintetben felhívnom a figyelmet az 1222. évi aranybullától kezdve a Hármaskönyv I. rész 3. czim 6., továbbá 10. §, az 1848-ik évi XV. törvényczikk, az 1852. évi november 29-én kelt nyílt parancs és az ideiglenes törvényk. szabályok első részének 3. §. kapcsán azon megszüntettetek felségjogr mely szerint birtokadományozásokat teljesíthet a király. Miután I. Lipót kétségkívül felségjogából kifolyólag adományozhatta, illetve adhatta el a Jászkunságot, épen ezért ez a közjog keretébe tartozik, s közjogi elévülés nem lévén, elévülésről itt nem beszélhetünk. 15