Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

54 azon a helyen tenni szolgálatot, melyet neki fölebbvalója kijelöl. Szolgálati érdekből az alkalmazott bármikor áthelyezhető.* Ez az általános határozmány, hogy az alkalmazott a szolgálat érdekében bármikor helyezhető át, a nélkül, hogy erre csak egy tényező is volna, kinek hivatásában állana annak a megítélése, vájjon ez a szolgálati érdek fönnáll-e, jóra nem vezethet. Mert feltétlenül kellene bizonyos tényezőnek fennállania, aki hivatva volna ezt megítélni és miután a szolgálati pragmatika ilyen tényezőt nem állapit meg, azt nem szervezi, ennek folytán ez a határozmány nagyon is általános, minélfogva azzal vissza lehet élni az alkalmazottak kárára, a kik holmi csekélység miatt helyezhetők át és igy anyagi károsodásnak tétethetnek ki, jóllehet az illető semmit sem vétett, de mondjuk, nincs kedvére a maga fölebbvaldjának. Továbbá azt mondja a 15. §. (olvassa): »Arra az alkalmazottra, a ki az uj munkakört vagy szolgálati helyet az erre kitűzött időn belül el nem foglalja, a 16. §. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A szolgálati hely és beosztás megállapításánál a szolgálat érdeke irányadó. E mellett az alkalmazott érdekeire, különösen gyermekei iskoláztatásának megkönynyitésére is lehetőleg figyelem fordítandó.« Különösen a mi azt illeti, »hogy gyermekei iskoláztatása megkönnyittessék«, minekünk, horvát képviselőknek, szintén kellene az eddigi gyakorlattal igazolt aggodalmunknak kifejezést adni. Mi tudjuk, hogy eddigelé milyen eljárás követtetett abból a czélból, hogy a létesített vasúti iskolák minél jobban föntartassanak és hogy minél jobban és sikeresebben terjeszthessék azt az eszmét, a melyre önök törekednek, t. i. a magyarosítás eszméjét. És ez a határozmány, jóllehet az első pillanatra egészen ártatlannak tűnik föl, egy politikai szándékot rejthet magában. (Helyeslés!) Azután a 17. §. ekképen szól: én csak azokat a határozmányokat fogom idézni, melyeket rövidesen óhajtok bírálat tárgyává tenni (olvassa): »Az alkalmazott köteles a megállapított egész munkaidőt a szolgálatnak szentelni és fölebbvalói meghagyására rendes munkakörébe nem tartozó teendőket is végezni.« Ez szintén egy általános határozmány, mely a helyes bírálatot nem állhatja ki, mert nagyon ruganyos határozmány. miután nem soroltatnak föl azoknak az ügyeknek a nemei, melyeket a vasúti alkalmazottaknak még azokon kívül kell teljesiteniök, melyeket maga a hivatal hagy meg nekik. Mert ha megmarad ez az oly ruganyos általános határozmány, megtörténhetik, hogy a fölebbvalő alantasától olyan dolgoknak az elvégzését fogja követelni, a melyek talán az ő becsületével és tekintélyével ellenkeznek, és a melyek talán valami anyagi kárt is okoznak neki. Azért nem igazságos, jogosult, hogy ez a határozmány jelen szövegezésében megmaradjon, mert tárt kaput nyit a visszaéléseknek. Teljességgel éles megbirálást érdemel az a körülmény, hogy az indokolás ennél a törvényes határozmánynál nem is nyilatkozik annak értelméről, hogy az milyen messzire gondoltatott, hogy a fölebbvalő hatalom a vasúti alkalmazottaktól olyan dolgoknak az elvégzését is követelheti, melyek az ő szolgálatával egybekötve nincsenek. S maga Szterényi államtitkár ur sem találta szükségesnek, hogy ezt a határozatot megvilágosítsa; miért is ennél a szövegezésnél semmikéjjen sem lehet maradni. A 17. §. a következőket mondja (olvassa) : »Munkatorlódás, sürgősség vagy egyéb rendkívüli viszonyok esetében az alkalmazott köteles a rendes munkaidőn túl is, külön díjazásra való igény nélkül szolgálatot telj esiteni.« Uraim ! Már előző szónokaink megbélyegezték legerősebben a szolgátati pragmatikának ezen intézkedését. Ezen intézkedés valóban sem liberális, sem humánus és nem titkolhatom el csodálkozásomat, hogy ezen intézkedés egyátalában ezen javaslatba került. Kossuth miniszter ur kijelentette, hogy humánusan fognak a vasúti alkalmazottakkal eljárni. Lehetséges, hogy Kossuth miniszter ur, valamint utódja is humánusan fog a vasúti alkalmazottakkal eljárni; de kérdés az, vájjon a vasúti szolgálatban a feljebbvalók is méltányolni fogják ezt az alárendeltekkel szemben, a kik felebbvalójuk intézkedéseinek engedelmeskedni kötelesek. Annál nagyobb igazságtalanság, a mit ez a törvényj avaslat magában foglal, hogy t. i. az alárendelt hivtalnok a rendes munkaidőn túl is köteles dolgozni, és hogy ezen túlmunkájáért külön díjazást nem igényelhet, az, t. uraim, ellenkezik a mai szocziális felfogással. Tudjuk, hogy ma senki ingyen nem dolgozik; hogyan követelhetjük tehát a vasúti alkalmazottaktól, hogy a rendes munkaidőn túl is kötelesek ingyen dolgozni? Ezen intézkedés tekintetében is azt mondhatom, hogy Szterényi államtitkár ur egy szóval sem igazolta a 17. §. ezen intézkedését, és pedig valószínűleg azért, mert tudja, hogy ezt az intézkedést igazolni nem lehet. A 18. §. is oly szakasz, a mely a mi részünkről eléggé kritizáltatott. Ezen intézkedésre vonatkozólag sem talált Szterényi államtitkár ur egyetlen szót sem, a mivel igazolta volna azt. Ezen szakasz a következőképen szól (olvassa): »Minden alkalmazott köteles, ha más alkalmazotton szolgálatának megkezdése előtt vagy szolgálat közben ittasságot tapasztal, erről a felebbvalónak haladéktalanul jelentést tenni; az ittas alkalmazott a forgalmi szolgálattételtől azonnal eltávolítandó.« Ezen intézkedéssel a vasúti alkalmazottat mintegy arra kényszeríti, hogy áruló szolgálatát teljesítse. Azt hiszem, hogy erről nem keU sokat beszélnem, hogy milyen lelki revoluoziót képes ezen intézkedés a vasúti alkalmazotton előidézni, a midőn őt arra