Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-190

418 Nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogyan jött ebben az elhatározó pillanatban ez a fordulat. Ezt ugy érthetem, ha ugy magyarázom, hogy a túloldalon ülő urak nem merték törvény alakjában elfogadni mindezeket a rendszabályokat, a melyek ellen ezer meg ezer ember felemelné szavát. Én ezt csak igy magyarázhatom, mert ugy a hogy itt elkezdték önök paragrafusról paragrafusra haladva eljutottak volna az utolsó paragrafusig is, de az önök nyilvánossága, az önök emberei hallanák a mi ajkainkról milyen lánczokat vernek itt nekik, hallanák, hogy ez a mi részünkről nem horvát makacsság, hanem az emberek jogainak védelme, mely a törvényen alapszik. De önök erre nem akarták megadni a szankcziót, hanem azt mondták, meg kell találni a törvényalkotásnak egy liberális módját, egy Tisza-féle módszert Magyarországon és kodifikáltassók mindaz, a mit mi nyilvánosan nem tárgyaltunk és a rendeleti útra tereitessék, a melyet mi a magunk részéről nem akarunk jóváhagyni. Egy hang : I. .. A... Surmin György: Én nem mondtam azt, hogy I—Á. Elnök (csenget). Surmin György: Bocsáttassák a miniszter rendelkezésére, a ki meg fogja találni az embereket, akik ki fogják bocsátani ezen rendeleteket ugy, & mint ez a törvény meg van alkotva. Én nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy tudták önök elfogadni az elintézésnek ezt a módját, a mikor száz más mód van, a melyből nem származnék a legkisebb kár és szégyen, mint abból a mai módszerből, a melyet bizonyára nem az gondolt ki, a kinek czélja, hogy megóvja azokat az elveket és ideákat, a melyeket képviselt ezen országgyűlés többsége, hanem más valaki, a ki önöket eszközül akarja felhasználni. Az országgyűlés többsége oly messze ment, hogy ebben a j>aragrafusban szankczionálja mindazt, a mit a felsőbbség, felebbvalóság és az alkalmazottak tekintetében rendezni kell. Ezt a körülményt felhasználta a többség, hogy kimeneküljön a bajból, de kérdeznem kell azt, hogy fogja a nyilvánosság megismerni azt, a mi szabályoztatik egyes valósággal szörnyű paragrafusok utján. Nekem egyébiránt mindegy, erről nem akarok többet beszélni. Ezen törvényjavaslatban az mondatik, hogy a lóvasutak nem. tartoznak alája, sőt ezen törvény rendelkezései még a géperejű vasutakra sem vonatkoznak korlátlanul, mert az 55. §. azt mondja, hogy ezt bizonyos határok közt engedélyezheti a kereskedelmi miniszter. (Olvassa) : »Alsóbbrendű vasutakra és azokra a vasutakra nézve, amelyek hálózatához a magyar szent korona országainak területén túlterjedő vonalak is tartoznak, a kereskedelemügyi miniszter egyéb eltéréseket is engedélyezhet.« Uraim! Ezen szövegezés szerint önök az alkalmazottakkal, akik ezen törvényjavaslat szerint mintha nem is tartoznának a hivatalnokok közé, de tartoznak oda természetüknél fogva, tehetik azt, a mit akarnak. Én meg vagyok győződve, hogy meg fog maradni továbbra is ugyanaz a tendenczia és ugyanaz az indok, a mely az 1. §. megalkotásánál fenforgott és hogy önök, tekintettel azokra a rendelkezésekre, a melyeket tartalmazni fognak az egyes paragrafusok, kénytelenek lesznek azok védelmére kelni, a kiket ezen törvénynek meg kellene védenie. Még meg fogom emliteni, hogy megemlékezzem ezen paragrafusnak megteremtőiről, — és hogy ne beszéljek többé erről a toldalékról, a mely valóban nevetséges — hogy megmagyarázzam, hogy van az, hogy önök egy felkiáltás egy szó nélkül elfogadják azt, a mit önöknek az államtitkár, a kereskedelemügyi miniszter szájával inditványoz. Ebben fekszik a magyarázat is. Meg kell mondani, mik azok a vasutak, mi az az alkalmazott, meg kell mondani, mi az a felebbvaló, mi az a felsőbbség és igy tovább, azért, hogy össze ne zavartassanak a fogalmak — azt mondják az urak — és önök ezt most szankczionálják és önök ezt elfogják fogadni, mint törvényt, önök ezt az értelmetlenséget kodifikálni fogják a XX. században, hogy éveken keresztül fenmaradjon, mert nem hiszem, hogy oly hamar fognak ismét előjönni egy törvénynyel, a mely rendezni fogja a vasutakról és azon kötelességekről való fogalmakat, melyeket az alkalmazottak teljesitenek. Én újból megindokoltam azt, hogy az én inditványom megfelel mindannak, a mi kell hogy a törvény tendencziája legyen és a mire mi horvátok is törekedtünk. Mi fel állottunk itt a törvény védelmében, azoknak becsülete érdekében, a kik a törvényeket alkotják, mert nem tudtuk megérteni és elgondolni, hogy ezen törvényhozás oly szakaszokat terjeszthetne elő, mint a milyenek ezek itt, a melyeket önök most rendeletre változtatnak át. Mindezt megindokoltam én ebben a házban és legkevésbbé voltam figyelemmel arra, a mit közjogi kérdésnek szokás nevezni. De, midőn a kereskedelemügyi miniszter ur javaslata jön, a mely szerint ezen szakasz helyettesítendő egy másik szakaszszal, a melyben az fog szentesittetni, a mi ezen törvényjavaslat egy másik szakaszában foglaltatik és a mit kötéllel vontak ide, akkor kötelességem nemcsak mint ezen országgyűlés tagjának, hanem különösen mint Horvátország képviselőjének és a horvát delegáczió tagjának kijelenteni azt, a mi a törvényből folyik. Felemlítem, hogy egy ily különleges törvény abszolúte nem módosíthatja az alaptörvény rendelkezéseit, a melyek szabályozzák a köztünk való viszonyt és megemlítem, hogy ezzel a változással, a mely beállott, nincs még kimondva az utolsó szó. Az, a mi ezután ki fog fejlődni, ha az csak az iljen rendelkezések