Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-185

180 185. országos ülés 1907 június 26-án, szerdán. Ugron Gábor: T. ház! Az előttem szóló t. képviselő ur azt vitatja, hogy írásbeli beadványokat is horvát nyelven terjeszthetnek elő. Ebben a kérdésben törvényeink a következőleg szólnak: Az" 1868: XXX. t.-czikk azt mondja, hogy a horvátországi képviselők a horvát nyelvet is használhatják. (Fülkiáltások : Is!) A horvát nyelvet is használhatják! Az 1868: XLIV. t.-czikk, a nemzetiségi törvény visszatér arra, hogy miként értendő ez a használat és 29. §-ában azt mondja, hogy a horvát képviselők pedig anyanyelvükön szólhatnak. A »használat« szó nem foglalja magában azt, hogy Írásbeli beadványokban is élhetnek saját nyelvükkel. (Igaz! Ugy van! a hal és a szélsőbaloldalon.) Miért? Azért, mert a háznak ügykezelési és tárgyalási nyelvén kell, hogy szerkesztve legyenek a beadványok. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbahldalon.) T. ház! Ugy a 48-iki törvénynek 3. §-a, mint a későbbi, a képviselőválasztásokról szóló 1874-iki törvény világosan megmondja, hogy az országgyűlésnek tárgyalási és ügykezelési nyelve a magyar. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A törvény általános rendelkezése az, hogy itt csak magyarul lehet beszélni, magyar beadványokat lehet benyújtani. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbahldalon.) A törvény kivételt enged meg a horvát képviselőknek; ez a kivétel az, hogy ők horvátul is szólhatnak. Szokoly Tamás: Visszaéltek vele! Ugron Gábor: Bocsánatot kérek, ezt soha másként nem értették a horvát képviselő urak; 1868-tól fogva írásbeli beadványokat horvát nyelven ezen országgyűlés elé nem terjesztettek. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) 1872 óta vagyok e háznak tagja. (Éljenzés a baloldalon.) Figyelemmel kisértem, és mondhatom, hogy soha horvát képviselő abból az indokból, hogy ő csak horvátul tud, és más nyelven beszélni nem tud, horvát nyelven nem beszélt, hanem megkezdette beszédét horvátul és folytatta magyarul. Tették ezt azért, t. ház, mert tudták, ismerték a magyar országgyűlési törvényekben foglalt azon kötelezettséget, hogy a törvényhozásnak tárgyalási és ügykezelési nyelvét érteniök kell, és kötelességük nekik érteni; csak privilégiumként van megadva, hogy Horvátországgal, és a horvát nemzettel szemben elismerést, előzékenységet tanúsítsunk. (Nagy zaj a jobbközépen. Elnök csenget.) Szokoly Tamás: Menjetek Zágrábba! Ugron Gábor: A horvát nemzet iránti előzékenységből meg van adva az, hogy horvátul is szólhatnak. De, bocsánatot kérek, a törvénynek azon intézkedése, hogy »horvátul is« — az azt teszi, hogy a törvényhozás fő és általános nyelvét ismerniök kell, azt, tudniok kell. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbahldalon.) Sümegi Vilmos: Ugy van! Ez a tisztesség kérdése! Ugron Gábor: Nem a tisztességnek, uraim, hanem a józan észnek, a törvényességnek a kérdése. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Engedjen meg a t. ház, a képviselőknek egyénenként kell meggyőződést szerezniök a képviselőházban történőkről, és egyéni lelkiismeretük szerint kell, hogy a határozatokban részt vegyenek. Egyéni meggyőződése, egyéni elhatározása és lelkiismerete szerint csak az határozhat, a ki a tárgyalások nyelvét érti. A ki nem érti, az abban a tárgyalásban tehetetlen báb és egy vezetőnek van kiszolgáltatva, hogy annak utasítása, tanácsa, magyarázása vagy félremagyarázása, vezetése vagy tévútra vezetése szerint cselekedjék és járjon el. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Ilyen kiskorúságot, ilyen lelkiismeret nélkül valóságot a modern törvényhozások nem csak, hogy nem engednek meg, de nem is tűrnek meg. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) A horvát képviselők 1868-tól fogva, ha itt felszólaltak, tudtak magyarul, tudták, hogy magyarul tudniok kell, azt elismerték, azt bevallották. Itt a legnagyobb kímélettel, a legnagyobb tekintettel járt el a magyar törvényhozás, hogy ha a horvátok közül valaki nem is tudott jól magyarul, vagy egyáltalában nem tudott magyarul, nem csinált e miatt nehézséget. Miért? Mert abban a horvát képviselőben élt az az öntudat, hogy a törvényhozás nyelvét ismerniök kell, a ki tehát nem ismerte, az nem állt fel, és nem beszélt. Hiszen láthatják önök, t. ház, hogy micsoda jelenet az, a mi az imént történt, hogy az elnök kétszer, háromszor szól, figyelmeztet, alkalmazza a házszabályokat, az a képviselő pedig, a ki felállott és beszél, nem tudja, miről van szó, nem tudja, hogy az elnök mit mond neki; hiszen az, hogy valaki ne tudja a törvényhozás nyelvét, az ügykezelési nyelvet pedig kettőre akarja változtatni, nem egyéb, mint a törvénynek ferde és hamis magyarázata, a melyet a későbbi törvény helyreigazít, mert az 1868. évi XLIV. t.-czikk későbbi keletű és ugyanazon horvát képviselők, a kik az 1868 : XXX. t.cz.-et megalkották, hozzászólhattak volna, tiltakozhattak volna ellene, mivel róluk szólott. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés.) Bocsássanak meg, de a t. uraknak alapjában hamis fogalmaik vannak, ha azt hiszik, hogy valami államszerződés van a horvátok és magyarok között. Nem. Az 1868: XXX. t.-czikk csak olyan törvény, mint a többi. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés.) Csupán csak egyszerűen azt mondotta ki a magyar nemzet egy paragrafusban, hogy a horvátok hozzájárulása nélkül ez a törvény meg nem változtatható. Miért ? Mert önök a magyar törvényhozásban kisebbséget képviselnek és a magyar nemzet