Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

168 is tehetik. Uraim! Ha ez igy van, ha mi tartomány vagyunk, ha az egyezményben foglalt határozmányok engedmények, akkor mindenesetre azt kell maguktól kérdezniök, illetve mi kérdezzük önöktől, hogy miként volt Horvátországban akkor, mikor ezek az engedmények sem voltak, hogy miként volt Horvátországban 1868. év előtt? Miként volt a múlt században, t. i. 1790. évig ? Uraim! Országgyűlési határozataikkal, ezekkel vagy azokkal a rendeletekkel csaknem minden perczben törtek nyelvünk ellen, olyannyira törtek, hogy ezek a támadások nevetségesek volnának, ha következményeikben nem épen elrettentők volnának, t. i. annyiban, a mennyiben épen ezek a nevetséges támadások voltak az 1848. év okozói. Uraim! Az 1848. év — azt hiszem — ugy ránk, mint önökre nézve rettenetes, mert legalább én tudom, hogy attól az időtől kezdve, különösen a volt határőrvidéken, származik a mezőgazdaságban történt bátramaradás, melyet énnekem magamnak is kellett tapasztalnom, még jiedig elég keserűen tapasztalnom. Látták ezt az önök első férfiai, s éjjen ők voltak az elsők, a kik megkívánták, hogy a horvátok és a magyarok egyetértésre jussanak, s a mennyiben ők voltak az elsők, a kik felhivtak bennünket, s a mennyiben ők voltak, a kik a fehér lappal kínáltak meg bennünket, ebből az következik, hogy ők kerestek minket. Egyébiránt, uraim, hagyjuk el a nyelvünk elleni támadásokat, és kérdezzük egymástól, hogy miként volt 1790 előtt, hogy a jelen viszonyunkat jól foghassuk föl, és hogy ebhez kéjjest azt a jövőre nézve jobban szabályozhassuk. Uraim! Ebben a t. házban, a sajtóban, az irodalomban és a tudományos művekben is sokszor mindenféle állitások fordulnak elő, mindenféle bizonyitékok soroltatnak föl, de önök el fogják ezt énnekem ismerni, hogy ez mégis mind téves is lehet. Legyen az akár okirat, akár valami határozat, akár valami irat, az mégis csak egy embernek a nézetét kéj)viselheti, a ki a nézetét érvényre juttatta és, mely nézet akárki részére általános alakot öltött, mindazonáltal ebből nem következik, hogy ez így is van. I)e van valami, a mi nem vezet félre és ez az élő könyv, a melybe minden nemzet ir és ezek a bizonyitékok nem csalnak, ez a bizonyíték állandó, mert úgyszólván örökké tartó, mert kitörölhetetlen, ez a bizonyíték a nyelv, a népszokás, a tradicziók, a közmondások stb. És kérdezzük ezt a könyvet, hogy Horvátország a múlt századokban miként volt Magyarországgal. Uraim, a mennyire én ismerem a nyelvet, a mennyire én értem és ismerem a horvát szokásokat és a nemzeti dalt, azt mondhatom, hogy itt nyoma sincs a magyar uralomnak. Sehol sincs a horvát nyelvben, sehol sincs a horvát népszokásokban, sehol sincs a nemzeti dalban, sehol Horvátországban sincs tradiczió, a mely megerősítené, hogy a magyarok valaha is uralkodtak a horvátok fölött és azoknak parancsoltak. Sehol sem, a mennyire én tudom. Uraim! A néj>dalba öntötte a nemzet a lelkét, összes érzelmeit, és ebben a dalban összevéve, nincs nyoma annak, hogy a magyarok valaha is parancsoltak volna Horvátországban. Igen, van annak nyoma azokban a dalogban, melyeket Kacsics András gyűjtött össze, de mit bizonyítanak azok a dalok? Azt bizonyítják, hogy Magyarországgal közösen folytattunk háborút a törökök ellen, illetve, hogy közösen védekeztünk. Lássák, a mi valóban történt a közös védelemnek, annak nyoma van a horvát dalban, de másról, önöknek Horvátország feletti uralmáról, erről sem a nyelvben, sem a dalban, sem a tradiczióban, semmi nyoma sincs. Azt hiszem, hogy ez olyan állandó, olyan szent bizonyíték, hogy egy ember sem kérdezősködhetnék, sem nem keresgélhetne ilyen bizonyíték után. Önök talán azt fogják mondani, hogy ennek daczára ez az uralom fennállhatott, hogy ennek nem kell benfoglaltatnia sem a nyelvben, sem a dalban, sem a népszokásokban. Megint van bizonyítékunk arra, hogy ez nem lehet igy, mert erre élő j)éldánk van. Menjenek át, uraim, egy kissé Boszniába, járják be a határőrvidékünket és a Szerómséget, és látni fogják, hogy mi maradt fönn a törököktől akár Boszniában, akár a Szerémségben, akár a fölső határőrvidéken. A nyelvben, uralmuknak a nyomait fogják találni, azonképen szokásaikban és dalaikban is, ha pedig dalainkban a magyarokról, azok uralmáról említés sem tétetett, akkor világos, hogy a törökök igenis voltak urai ezeknek a vidékeknek, de a magyarok nem. Uraim! Nemcsak eddig van, hanem én emlékeztetni fogom önöket a franczia okkupáczióra is. A horvátországi franczia uralomnak is sok emléke maradt. {Fólkiáltásók a baloldalon : Olvassa a beszédet. Olvasni nem szabad.) Az én anyám, a ki falusi, tudott nekem erről mesélni: Mesélt nekem Marmontról. Manapság is, ha azt kérdezik, hogy ki építette ezt az utat, vagy ezt a hidat, vagy ezt a fasort ki ültette és ha az illető mást megnevezni nem tud, bizonyára a francziáknak fogja azt tulajdonítani. Ez bizonyítéka annak, hogy habár a franczia uralom rövid ideig tartott is, mégis nyomot hagyott ott. Azt kérdezzük mi, hogy van az, hogy a horvát dalban, a horvát szokásokban, a horvát közmondásokban nyoma sincs a magyar uralomnak? Nincs nyoma azért, mert nem is volt soha, mert mi, uraim, mindig egyenjogúak voltunk. Horvátország egyenjogú volt Magyarországgal, ezért szó sincs valami uralomról. A jogegyenlőség iiralkodott, a melyet az önök nagy férfiai Deák és Kossuth hangoz-