Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

166 nem állami hivatalnokok, hogy ez általában magánvállalat, melynek az állammal, mint olyannal, nincs semmi közös dolga, minélfogva reá az 1868: L, illetve XXX. t.-czik, t. i. az egyezmény alkalmazást nem nyerhet. Uraim! Én azt tartom, hogy a vasúti alkalmazottaknak az államhoz való viszonyát illető ezt a kérdést az én társaim olyan világosan magyarázták meg, hogy fölösleges volna ezzel a kérdéssel közelebbről foglalkozni és azt tovább fejtegetni. Csak azt akarom mondani, hogy a fő az, hogy a vasúti tisztviselők kinek a nevében és kiért dolgoznak, kinek a feladatát és milyen feladatot teljesítenek ők? Ez a döntő s semmiesetre sem az állomány, semmiesetre sem a nyugdij, semmiesetre sem a kinevezés, mert, uraim, annyit — azt hiszem — talán tudnak, hogy voltak idők, hogy voltak államok, a hol az összes szolgálatok, mind a birói, mind a közigazgatási, mind a pénzügyi eladás tárgyát képezték s ezek mégis, az eladás daczára, állami közegek voltak. (Helyeslés a jobbközépen.) Ilyen kiforgatások, azt hiszem, komoly emberekhez nem méltók s különösen nem azokhoz, kiknek kötelességében áll az államügyeket vezetni. Uraim! Ha valakinek van oka az 1868. évi alaptörvényt, illetve az egyezményt tiszteletben tartani, akkor önök itt mindnyájan azok, mert önök a gyermekei _azoknak, a kik ezt az egyezményt létesítették. Önök nekik bronzból és gránitból műemlékeket emelnek, ezzel a törvényjavaslattal pedig örökre legjobb müvüket, t. i, az 1868. évi egyezményt rontják le. Önök ezt a müvet már eddigelé is rontották. Az egyezményben majdnem nincs szakasz, melyet működésükkel nem rontottak le, csak ama kéthárom szakaszhoz alkalmazkodtak, melyek mellettük szólnak. Ezekre a szakaszokra mindig hivatkoztak, azt hiszem, hogy Polónyi ur most is hivatkozott rájuk, t. i. amazokra, ő, a ki azt mondja, hogy Horvátország Magyarországgal elválaszthatatlanul van egybekapcsolva, s azután az, ki azt mondja, hogy a horvátok kötelesek ide küldeni képviselőiket, és hogy mi nem vagyunk követek, hanem hogy képviselők vagyunk. Ezekre a határozmányokra önök mindig hivatkoznak, azokat nem sértették meg, mig azok a szakaszok, melyek Horvátország javára szólnak, önökre nézve mintha nem is állanának fel. Hogy az egyezményre __ kerülhetett a dolog, erre nagyon sok kellett. Öregjeik akkor épen ugy csinálták a dolgokat, mint önök is most. Uraim! Hogy Horvátországba találhattak embereket, kik önökkel készen lesznek egyezményt kötni, olyan dolgokat kellett itt kigondolni, milyeneket most önök is kigondolnak. Különösen kigondolták akkor az u. n. fehér lapot, s Horvátországra oktroált választói rendtartást kényszeritettek, a horvát nemzetnek csaknem fele lett mintegy vesztegzár alá helyezve, s e mellett erőszakosságok is történtek, de még milyen erőszakosságok! Mindez csak azért történt, hogy találjanak embereket, kik önökkel meg fogják kötni az egyezményt, s kik azt 1868. évben meg is kötötték. Magától értetődik, hogy ott, a hol ilyen eszközök nyertek alkalmazást, maga a nemzet olyan egyezménynek, a milyen megköttetett, mellette nem volt, mert a hol különböző eszközök nyernek alkalmazást s különösen erőszak, ott már előre kell tudni, hogy ott nem ugy történt, mint ezt egy nemzetközi szerződésnél követeltetnék. Természetes, hogy ilyen cselekményeik folytán olyan embereket kaptak, kik az államügyekhez épen ugy értettek, mint azok, kik azt mondják, hogy ez az egyezmény nem nemzetközi szerződés, királyság és királyság közötti szerződés, hanem valami engedmény. Hogy példával demonstráljak önök előtt, hogy az 1868. évi ezt az egyezményt milyen emberek kötötték, elő fogom adni a következőket: Mikor a regnikoláris bizottságban a pénzügyi kérdés tárgyaltatott s mikor arra került a sor, hogy ezt a kérdést miként intézzék el, az önök nemzeti bölcse Horvátországnak azt ajánlotta és mondta, hogy a sör-, szesz-, czukor- és dohányadó közös ügyet képezzen, a többi pedig autonóm legyen, a mi ezekből az adókból fenn fog maradni, azt Horvátország engedje át Magyarországnak a közös költségekre. S mi történt ? Hát erre az elég szép ajánlattal szemben a horvát kiküldöttek, a kik az egyezményt megkötötték, miként viselkedtek ? Többségük oda nyilatkozott, hogy ő ezt nem fogadja el, s 2,200.000 forint átalányösszeggel ért be. S tudják-e miért? Azt mondták, — igy beszélték ezt akkor széltében Zágrábban — hogy az adót a magyarok maguk szedjék be maguknak, mi azt beszedni nem fogjuk, mert a nemzet ezt tőlünk rossz néven venné. Hogy pedig az adó máma miképen szedetik be, ezt tudjuk. A mint mondtam, uraim, az egyezménynyel ugy történt a dolog, s akár kedvező, akár kedvezőtlen az a maga egészében, ez áll, hogy a nyelv tekintetében világos, a horvátok javára rendelkezik. Ennek a törvénynek minden betűje, minden sora, minden szakasza, mintha azt kiáltaná: horvát nyelv szuverén a horvát területen, s kizár minden más nyelvet, a horvát nyelv a horvát területen ur, mellette más nyelvnek helye nincs. (Helyeslés a jobbközépen.) Uraim, annak daczára, hogy a horvát területen a horvát nyelv van kizárólag hivatalos nyelvül előírva, ennek daczára a vasutak ma teljesen magyar kézben vannak, s ott azok léptethetők elő, kik magyarul tudnak. Ez az állapot törvényellenes. 8 önök ezzel a törvényjavaslattal azt akarják, hogy beleegyezésünket adjuk, hogy ez a törvénytelen t és igazságtalan állapot törvénybe iktattassák! És ezt azzal indokolják,