Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

127 niárcziusban, ezen ház folyosóján megemlítettem neki, hogy azt haUottam, hogy a kereskedelemügyi minisztériumban egy vasúti javaslat készül, és figyelmeztettem őt, hogy a minisztertanácsban a leghatározottabban emelje fel hangját és érvé­nyesítse minden erejét, hogy megakadályozza azt, hogy bármilyen ozimen is ebbe a javaslatba felvétessék a magyar nyelv mint szolgálati nyelv Horvátországban. Azt is megmondottam neki, hogy mi a magyar testvéreknek e tekintetben nem akarunk nehézséget okozni, de habár rövid ideig tűrhetjük is ezt a törvénytelenséget, soha, de soha sem fogunk ráállni arra, hogj' ezen tör­vénytelenség törvényellenes törvénynyé váljék. Josipovich miniszter ur megígérte, hogy ő azon lesz. de a mint látjuk, nem tett ez irányban semmit, sőt a mennyire tőle tellett, el is rontotta az ügyet, pedig azt hiszi, hogy megjavította. Annyira különbözők köztünk és ő közte a véle­mények és felfogások. És most visszatérek arra, a mit elhagytam. Midőn április hó végén arról értesültünk, hogy nemcsak egy törvénj^j avaslat készül, hanem egy olyan szakasz is, a melyik Horvátországba a ma­gyar nyelvet mint hivatalos nyelvet viszi be, azonnal összeült a horvát-szerb koalicziónak végre­hajtó-bizottsága. És mit végzett ? Elrendelte, hogy három tagja Budapestre menjen, közbejár­jon a közös kormánynál, hogy a törvényben ezen passzus föltétlenül megváltoztattassék, nehogy mi kellemetlen helyzetbe kerüljünk. Nekünk is, a magyaroknak is mcst sok fontosabb ügyünk van, mint haszontalanságokkal bajlódni és a nyelv körül czivakodni. Követtessék el minden, hogy ezen törvény, mielőtt e magas ház asztalára kerül, módosittassék. (Ugy van !) Ezen három tagunk, a kiket mi Pestre küldöttünk, Krasojevics, Zagorac és Lorkovics urak voltak. És mi történt velük % Az történt velük, hogy Szterényi államtitkár ur nem is fogadta őket. Szterényi ur azzal mentette ki magát, hogy sürgős ügyei akadályozzák és igy alkalmat se adott nekik, hogy hozzá férhessenek és megmondhassák neki azt, a mi szivükön fek­szik és a mi miatt őket ide küldték. Én nem tudom, mik voltak azok a sürgős ügyek, a melyek abban a pillanatban annyira elfoglalták Szterényi urat, hogy nem fogadhatta el azt a deputácziót, a melyet az ezen országgyűlésen ülő 40 képviselő klubja kiküldött, a mely 40 képviselő itt Horvát­országot képviseli. Én azt tartom, hogy ha ilyen küldöttség érkezik, hogy akkor még a miniszter­elnök urnak sem lehet, nemhogy az államtitkár urnak, fontosabb dolga. Az államtitkár urnak fogadnia kellett volna ezeket a képviselőket, hogy meghallgassa az ő tiltakozásukat és kívánsá­gukat. Hogy pedig Szterényi államtitkár urnak nem lehetett fontosabb dolga, azt, ugy hiszem, ő maga is el fogja ismerni, mert ma egész Magyarorszá­gon nincs fontosabb dolog, mint ezen magyar­horvát konfliktus, a melyet önök provokáltak és a melynél mi minden lehetőt elkövettünk, hogy fel ne merüljön. (Ugy van! Kitűnő!) T. ház ! A vasúti javaslat még nem érkezett ide, a midőn a mi küldötteinktől már megkaptuk a választ, hogy az államtitkár őket nem fogadta. Erre uj küldöttséget küldtünk, az egész végre­hajtó bizottságot dr. Medákovics elnökkel az élén. a mely Josipovich horvát miniszter úrhoz jött, hogy újból közbejárjon, hogy az ilyen rendel­kezés, a mennyiben az a törvényben foglaltatik, belőle töröltessék, mert az bennünket olyan hely­zetbe hoz, hogy köztünk és Magyarország között kikerülhetetlen a konfliktus. Az én társaim már elmondották, mit vála­szolt nekünk e tekintetben Josipovich miniszter ur és ezért felesleges, hogy én azt ismételjem. De azt is el kell mondanom, hogy mielőtt ezen javas­lat a t. ház asztalára került, sokan közülünk magánminőségben és mint a mi körünknek kép­viselői nemcsak Josipovich miniszter urnái, ha­nem más magyar politikusoknál is közbenjártunk, hogy megakadályozzuk ezt a harezot. a mely keletkezőben volt és a melyik be fog következni köztünk és a magj^arok közt és fenn fog maradni mindaddig, míg ezen nyelvkérdés nem nyer olyan megoldást, a milyet a törvény és a horvát nem­zet becsülete megkíván. (Helyeslés a jobbközépen.) Nem értünk czélt. Minden fáradságunk hiába­való volt. A törvényjavaslat nyelvi rendelkezései nem lettek módosítva, reánk nem hallgattak és a vasúti javaslat ilyen alakban került a ház asz­talára. Nem tudom, hogy magyarázzam meg ezt. Én ezt, mint mondám, ugy tekintem, mint a Horvát­országnak odavetett keztyüt. (Ugy van!) Hogy van az, hogy a magyar kormánynak nem volt okosabb dolga, mint hogy bennünket, szegényeket, a kik még tegnapig rabok voltunk, ilyen kérdésekkel nyomorgasson? Ha legények önök, forduljanak Bécs felé, annak mutassák meg foguk fehérét és ne bántsák szegény Horvát­országot, a mely a legkritikusabb pillanatokban nyújtotta önöknek segítő kezét. Ha önök legények és hősök, adjanak Magyarországnak alkotmányos garancziákat, adják meg az általános szavazati jogot és ne kínozzák szegény Horvátországot, a mely már eleget szenvedett a magyar nemzet részéről. (Helyeslés a jobbközépen.) És mégis igy akarták. Miért ? A rossz nyelvek azt mondják, hogy Kossuth pártja felült ebben a kérdésben. A rossz nyelvek azt mondják, hogy éppen ezen vasutas törvényjavaslat az a méreg, a melynek hivatása szétbontani a Kossuth-pártot. A rossz nyelvek azt mondják, hogy ezzel a törvény­javaslattal egy oly javaslatot csúsztattak be, a melynek az a czélja, hogy a magyarok és a hor­vátok közt áthidalhatatlan örvényt létesítsen és hogy az, a mit nehéz fáradsággal elértünk, hogy egy kis szivélyességgel és barátsággal tekintsünk egymásra, hogy mindez egyszerre megszűnjék és közöttünk újra feléledjen a régi gyűlölség és a régi harcz. A rossz nyelvek továbbá azt mondják, hogy ezzel a törvényjavaslattal a Kossuth-pártot lassan,

Next

/
Oldalképek
Tartalom