Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

126 sem mondja, hogy vannak valami specziális hivatalnokok vagy alkalmazottak, sehol sem különiti el az egyezmény az állami hivatalnokokat a magyar állam kereskedelmi vállalatainak állítólagos kereskedősegédeitől vagy alkalmazottait 51, a mint önök szívesek voltak ezt mondani. Ilyen az egyezményben nem fordul elő. Ellenben az egyezményben az foglaltatik, hogy a vasutak a 9. §. értelmében közös ügyet képeznek. Sehol az egyezményből nem olvasható ki az, hogy ezen szakasz ugy értelmezendő, hogy csupán az engedélyezés lenne közös ügy. Ha Szterényi ur egy ily szakasz rendelkezését idézni tudja, fölajánlom a fejemet. Az egyezményben nincs szó az engedélyezésről. Az egyezményben az foglaltatik, hogy a posta, a távirda és a vasút stb. közös ügy, az pedig, a mi a túloldalról felhozatik, az csak egy rafímirozott rabulisztika, a melynek segítségével kicsavarták ebből az engedélyezést, a melyről az alaptörvényben egy szó sem foglaltatik. A 9. §. világosan mondja, hogy a vasutak a közös ügyek közé tartoznak. A 43. §. világosan mondja, hogy Horvátországban a közös ügyek tekintetében a közös kormány intézkedik. Az 57. §. még világosabban mondja, hogy a közös kormány közegei Horvátországban a horvát hivatalos nyelvet kell, hogy használják és semmi különbséget nem tesz a nyilvános és a magánközegek között. Idézzenek bármilyen törvényt, ha tudnak ilyet találni, hogy lássuk az önök állitásának jogi alapját, hogy lássuk, mily joggal követelik önök Horvátországban a vasutaknál a magyar nyelvnek, tehát reánk nézve idegen nyelvnek a tudását. Sok szó volt itt arról, hogy ezt a magyar állameszme követeli. T. ház ! En nem akarok közjogi fejtegetésekbe bocsátkozni, csak egyre akarom figyelmüket felhívni, hogy jó lenne, ha valaki irányadó részről megsúgná a magyar testvéreknek, hogy a horvátokkal szemben ne használjanak ilyen slagvortokat. Mert megtörténhetnék az a veszedelem, hogy ha a magyar állameszme nevében ma azt követelik, hogy Horvátországban a vasutakon törvényesíttessék a magyar nyelv, holnap azzal jöhetnek, ugyanannak a nevében, hogy a honvédelemből küszöböltessék ki a mi horvát nyelvünk és hogy a honvédelemben is megköveteljék a magyar nyelvet. Ugyanazt lehet akkor megkövetelni a postánál, a pénzügyi szolgálatnál stb. Ha ebből a jelszóból fognak kiindulni, ha nem fognak ragaszkodni a törvény világos betűihez, akkor keletkezhetik Horvátországban egy igen veszedelmes reakczió azzal a zászlóval szemben, a melynek nevében magyar részről a horvát nyelvet ki akarják szorítani a maga törvényes területéről. (Ugy van ! Ugy van !) T. ház'! Az egyezmény 56. §-a a mi autonóm közegeink részére biztosítja a horvát hivatalos nyelv kizárólagos jogát. Az 57. §. biztosítja nekünk azt, hogy aj közös orgánumok Horvátországban, legyenek azok akár nyilván jogiak, akár magánjogiak, mindenütt és igy a vasutakon is kizárólag a horvát nyelvet használják. Mi horvát képviselők még sem szándékoztunk most bolygatni ezeket az égető kérdéseket. Wekerle miniszterelnök ur igen jól fog emlékezni arra, a midőn az ő miniszterelnöki palotájában voltunk, hogy az egyezmény különböző sérelméről tárgyaltunk s hogy akkor szó volt a vasutakról is. Akkor közülünk senki sem tudta, hogy ezen törvényjavaslat készül s hogy az mit tartalmaz. Wekerle miniszterelnök ur palotájában szó volt tehát a vasutakról is. Horvát részről felhozattak különböző panaszok a feliratok, hirdetmények és a hivatalnokok eljárása tekintetében, a kik nem tudnak a közönséggel érintkezni. Előhozatott ott, hogy a horvát területen a vasúti hivatalnokok oly bánásmódot követnek, mint hogyha idegen elfoglalt országban volnának. Wekerle miniszterelnök ur Kossuth kereskedelmi miniszterrel és a többi jelenlevő miniszter úrral együtt kijelentette nekünk, hogy ők azon lesznek, hogy e tekintetben minél inkább kezünkre járjanak, hogy Horvát- és Szlavónországban a feliratok és a helységek nevei tekintetében a kérdés az uj törvény értelmében rendeztessék, a melyet a horvát országgyűlés elfogadott ; hogy az egyes állomások feliratai a mi törvényünk értelmében horvát nyelven fognak alkalmaztatni; hogy a közönséggel horvát nyelven fognak érintkezni, hogy a különböző jelző felírások, utazási jegyek stb. horvát nyelven fognak kiadatni. Mi ezzel egyelőre meg voltunk elégedve. Miért ? Azért, mert a mi részünkről nem bolygattatott meg a nyelv kérdése. Nem bolygatta meg senki magyar részről és igy a mi részünkről sem. Nem akartuk ezt a kérdést bolygatni először azért, mert lojálisán tartottuk magunkat a mi működésünkben ahhoz az irányhoz, a melyet a mi nyilatkozatunk értelmében Drohobeczky püspök ur kijelölt. Másodszor azért, mert , talán a mi kárunkra, úgyszólván nekünk volt eszünk önökért is és méltányoltuk azt, hogy az önök közvéleménye oly tévesen van informálva a mi kérdéseinkben és annyira ferde felfogású, hogy önök maguk legjobban csodálkoznának, ha mi már ma jönnénk ilyen jogos kívánalmakkal, melyek a vasúti szolgálati nyelvre vonatkoznak Horvátországban. Midőn azokat a megbeszéléseket befejeztük, mi, t. Ház, megelégedve tértünk haza, abban a reményben, hogy elintéztünk néhány oly vitás kérdést, a mely érzékenyen érintette a mi nemzetünket, mig más vitás kérdéseket érintetlenül hagytunk későbbi időre. Alighogy hazaértünk, azzal a magánértesüléssel találkoztunk, hogy a kereskedelemügyi minisztériumban egy uj vasúti törvényjavaslat készül és hogy abban egy oly passzus foglaltatik, a melylyel titokban be"akarják csempészni a magyar nyelvet mint szolgálati nyelvet a horvát vasutakon. Ez, t. Ház, április végén történt. De habár ezen hir április hó végén jutott el a mi hazánkba, a valóságTérdekében meg kell mondanom, — Josipovich miniszter ur, a ki véletlenül nincs itt, ezt megerősítheti — hogy én már egy hónappal ezelőtt, tehát még