Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

125 Hibásak az önök népképviselői és az utókor tudni fogja, hogy miképpen ítéljen önök felett és mi felettünk. A mi utódaink azt fogják mondani, hogy kötelességünket telj esitettük, önök pedig szövetségesük irányában nem teljesítették ugy, a hogy teljesíteniük kellett volna ! Ezzel, bár nem szívesen, de befejezem beszédemet, mert azt kívántam, mint mondám, hogy néhány órán át mindazokat a dolgokat megvilágítsam, a melyek talán a magyar mérvadó tényezőket arra a meggyőződésre vezethetnék, hogy téves utón járnak s talán még jókor ezen tévutról eltéríthetnék és a helyes útra ráterelhetnék. De miután az nekem meg nem engedtetett, ennélfogva én eléggé tisztán látom már az ügy állását s befejezem beszédemet a következő inditványnyal, a mely horvátul így hangzik (olvassa) : »Én alulírott indítványozom, hogy a képviselők sorából választassék meg egy tiz tagú bizottság és pedig öt a magyar képviselők sorából és öt a horvát képviselők sorából. Ez a bizottság állapítsa meg a módot, a mely szerint ez a vitás ügy mindkét fél megelégedésére elintézést nyerhetne.« Budapesten, 1907 június 24-én. (Élénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Supiló Ferencz (beszédének horvátul elmondott része). T. ház ! Sajnálom, hogy kiejtésem nem volt eléggé magyaros. Hálás vagyok az elnök urnak azért, hogy megengedte, hogy beszédemet elmondhassam és most áttérek magára a tárgyra. T. ház ! Midőn mi horvátországi képviselők — én akkor még nem voltam Horvátország delegátusa — ebbe a Házba beléjrtünk, mi. akkor egy nyilatkozatot adtunk ki, a meVben kijelentettük, hogy most nem fogjuk bolygatni a közjogi kérdéseket. Hódy Gyula : Semmi delegátus ! Supiló Ferencz: Mi horvátok kiadtuk ezt a nyilatkozatot, felolvasta pedig azt Drohobeczky püspök ur. Mi kijelentettük magyar társainknak, hogy ebbe az országgyűlésbe jövünk attól a vágytól eltelve, hogy vállvetve küzdjünk a magyarokkal és a magyar nemzettel a közös czél okért és ideálokért. A mi delegácziónkban elmondottuk, hogy köztünk és a magyar nemzet között vannak különböző vitás kérdések, de ezeket nem szándékozunk bolygatni, abból az indokból, mert nagyon jól tudjuk, hogy ez alkalmatlan lenne a magyar nemzetnek és mi a mai körülmények közt nem akarunk neki ezzel alkalmatlanságot okozni. A mi nyilatkozatunk, melyet Drohobeczky ur felolvasott, egyszerűen elfogadja a status quo-t ép '"'ugy, a mint önök, uraim, Bécscsel szemben elfogadták a status quot. Kijelentettük, hogy mi ép ugy elfogadjuk a status quot Horvátországban is, hogy nem akarunk előhozakodni oly kérdésekkel, a melyek alkalmasak volnának arra, hogy minket elválaszszanak. Jött azután a vasúti pragmatikáról és a vasúti hivatalnokokról és alkalmazottakról szóló ezen törvénvjavaslat, a melyik lényegesen sérti az alaptörvényt, a horvát-magyar egyezményt. Az én társaim ezt oly részletesen és oly terjedelmesen fejtették ki ugy a nyilvánosság, mint ezen magas ház előtt, hogy én nagy zavarba és nehéz helyzetbe kerülnék, ha azt keresném, nem hagytak-e el valamit és nincs-e valami uj mondanivalóm, mert valóban nincs semmi hozzáadni valóm, legfeljebb ismételhetném azt, a mit ők már elmondottak. A mi álláspontunk ebben a nyelvi kérdésben oly világos, törvény által oly preczizen meg van jelölve, hogy csak a legnagyobb rabulisztika, álokoskodás, a paragrafusok mindenféle desztillácziója és a furfang vihette a dolgot odáig, a hol most vagyunk. A mi társaink bemutatták az egész harczot, a melyet folytatunk. Ezen harcz a nyelvért folyik. Az egyezményben a nyelv joga oly világosan, oly igazán kétségtelenül biztosíttatott Horvát- és Szlavonország javára, hogy nincs az a jogász, nincs az a pártatlan politikus, a ki merné tagadni, hogy létezhetik egyáltalában akár közjogi, akár magánjogi tér, a melyen a horvát nyelv uralma nem volna biztosítva. ""í

5 T. ház ! lg mit mondanak, hogy ezen törvényjavaslat 5. §-a nem beszél a nyelvről, mint hivatalos nyelvről, hanem csak a vasúti hivatalnokok kvalifikácziójáról. De én Kossuth miniszter urnak . . . (Élénk éljenzés baljelöl.) erre olaszul azt mondom : »Se non é zuppa é pan bagnato«. A kvalifikáczió, vagy a hivatalos nyelv, az egyre megy. Uraim, ne fektessenek súlyt a törvényjavaslat holt betűjére. A 4., illetve az 5. §-on kivül, a melyik arról szól, hogy a vasúti hivatalnokok kvalifikáczió ját képezi a magyar nyelv birása, létezik még, a mint azt Zagorac előttem szóló t. képviselő ur mondotta, egy miniszteri rendelet is. Ebből a rendeletből világosan kitűnik, hová czéloz ezen javaslat. Nem a kvalifikáczió a főczélja, hanem az, hogy a vasutakon törvényesíttessék a magyar nyelv. Magyarországon ám legyen, de Horvátországban sóba ! Babics-Gyalszki Lyuba: Soha, soha! Supiló Ferencz: Figyelembe veendő az is, hogy ezen szakasz annak idején egészen máskép hangzott, csak később módosíttatott olyképpen, hogy megint igénybe vétethessenek uj kifogások, olyanok, a milyeneket már 30 év óta hallunk a vasutak hivatalos nyelve tekintetében. Vegyük kezünkbe a törvényt. A mit magyarul megmondottam, azt most ismétlem horvátul : Az egész egyezményben, ismétlem és újból hangsúlyozom, nincs egyetlen betű, a melyik alapul szolgálhatna azon elméletüknek, hogy az állam, vagy a mint mondták, az államegység, vagy az állami közösség, vagy ha ugy tetszik, az állami szövetség, jogosult lenne Horvátországban, habár a magánvállalatokba is, a mireánk nézve idegen nyelvet, a magyar nyelvet bevezetni. Az egyezmény sehogy sem osztályozza az állami közegeket nyilvánjogaikra és magánjogaikra. Az egyezmény sehol