Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-177
368 277. országos ülés 1901 június 11-én, hétfőn. emlékirat megírva, annyira megható az, hogy sirhatnának felette azok, a kik örökösen a kisemberek segélyezéséről beszélnek és a kiknek leginkább a kisemberek sorsa fáj, de a kik, mikor a kisemberek kopogtatnak ajtóikon, soha sincsenek otthon. Jöjjön az a 130—140 képviselő ide, in medias res. Most meg van az alkalom arra, hogy azoknak a kisembereknek sorsán segitsenek, a kiknek sorsa ma egy olyan okos embernek, minő a miniszterelnök ur, kezébe van letéve, a ki igen szépen tudja a kérdés megoldását ad Graecas Kalendas elodázni. Használjuk fel ezt a kinálkozó jó alkalmat, fogjunk kezet, mert ezen kérdést helyesen megoldjuk, ugy szocziális téren olyan alkotásokat végeztünk, a melyek dicsőségére válnak hazánknak. Gr. Somssich Tihamér: Éljen az uj Mózes! (Derültség.) Vlád Aurél: Mutasd meg neki az Ígéret földjét ! (Zaj. Elnök csenget.) Pop Cs. István : Ma már nagyon kevés azoknak a száma, a kik annyira szerencsések,a hogy tengeren túlra is száraz lábbal mehetnek. Elnök : Kérem POJ) Cs. István képviselő urat, közeledjék a tárgyhoz. A képviselő ur mindenről beszél, csak a törvényjavaslatról nem hallottam még szólni. (Ugy van! balfelől.j Pop Cs. István : Mint már voltam bátor megemlíteni, most kínálkozik a legjobb alkalom arra, hogy segítsünk a kisembereken, mert kérdem, van-e a föld kerekségén bárhol is kisember, a ki gyámolitásra és segitésre inkább rászorulna . . . Förster Ottó: Mint Pop Cs. István! (Derültség.) Pop Cs. István : .. . mint a vasúti munkások. a kik becsületes munkával szerzik meg kenyerüket. Elnök : Másodszor figyelmeztetem a képviselő urat, hogy most nem a munkáskérdésről, hanem a vasúti alkalmazottak ületményeiről van szó. (Igaz ! Ugy van !) Ha a képviselő ur nem fog közeledni a tárgyhoz, minden további figyelmeztetés nélkül meg fogom tőle a szót vonni. (Helyeslés.) Pop Cs. István : Én kizárólag a munkásokról beszélek ; minden szavam rájuk vonatkozott, mert ez a kérdés összefügg a törvényjavaslattal és remélem, hogy senkisem akarja nekem azt tulajdonítani, hogy ezen törvényjavaslat keretén belül mást, mint a vasúti munkások ügyét tárgyalni akarnék. (Zaj.) Elnök: Ennek a törvényjavaslatnak czime : »A magyar királyi államvasutak évi fizetéssel biró alkalmazottai illetményeinek rendezéséről.« Ha a képviselő ur a vasúti munkásokról szól, akkor megvonom a szót. (Helyeslés. Felkiáltások: Üljön le!) Pop Cs. István: A legnagyobb zavarban vagyok. (Derültség.) Hiszen az államvasuti munkásoknak egy kérvénye is van nálam. (Felkiáltások : Azt majd máskor tárgyaljuk I) Ezzel kapcsolatban a miniszter ur, — a mint az indokolásból látom — intézkedéseket akar tenni, a melyek megnyugtatják a vasúti munkásokat abban a tekintetben, hogy miért nem volt képes eddig intézkedni az érdekükben. (Halljuk a középen.) A kérvények tárgyalása napirendre van kitűzve. Mint mondám, ezek az emberek, a vasutasok, kopogtattak ugy a parlamentnél, mint a miniszternél egy emlékirattal és oly kívánságokat terjesztettek elő, a melyeknek legtöbbje feltétlenül teljesítendő. Különösen a béremelés kérdése az, a mely leginkább uralkodik a mai szocziális világon, a mely különösen indítja a vasúti munkásokat arra, hogy ők is kérik, hogy bevétessenek a fizetésrendezés keretébe. Az 1904. évi fizetésrendezés elmúlt, akkor tétettek ígéretek az ő javukra és bizton számítottak arra, hogy feltétlenül figyelemmel lesz a törvényhozás kérésükre. Most is itt van az alkalom, t. képviselőház, hogy ez megtörténjék, pedig oly fontos érdeke az államvasutaknak, hogy ezekkel az emberekkel szemben, a kik a legsúlyosabb és legterhesebb munkát végzik, nemcsak a leglojálisabb és legemberségesebb álláspontra helyezkedjenek, hanem megtörténjék, a mit ők leginkább szeretnének, a mi eminens érdeke az államvasutaknak, hogy ugyanis alkalom adassék nekik, hogy a mostaninál sokkal rövidebb idő alatt véglegesítessenek. T. képviselőház ! Nem is tudom elképzelni ezt a kérdést a nélkül, hogy ezzel ne foglalkozzam. Több t. képviselőtársam nyilatkozott ebben a kérdésben és mindegyik azzal mentegette a kereskedelemügyi kormányt, hogy a mai anyagi viszonyok közt nagy megrendülés nélkül lehetetlen ezeket a kívánságokat teljesíteni. Röviden ismertetem a kérvényt, mert határozottan kijelentem, hogy czélom az, hogy azoknak a lelkét-szivét megnyerjem, a kik csakugyan érdeklődnek az államvasuti munkások iránt. A kérvény egyik leglényegesebb pontja az u. n. véglegesítésre vonatkozik. Ha méltóztatnak a miniszteri javaslatot különös figyelemmel elolvasni, láthatják, hogy abban az van, hogy három évi kifogástalan szolgálat után véglegesíthetők a munkások. Ez áll. Azonban oly sok feltételhez van kötve ez, hogy habár kimondatik is az elv, sokszor 10—12 —15 év is elmúlik a nélkül, hogy a munkás a végleges állományba kerülne. A második szerény kérése a munkásoknak, hogy felettük is fegyelmi bíróság döntsön, ők se legyenek vogelfrei-ek, ne legyenek bármilyen önkénynek kitéve, hanem rájuk nézve is alkalmaztassanak a fegyelmi szabályok és csak azok értelmében legyenek elbocsáthatók. Harmadik kérelmük az egészségügyi rendszabályokra vonatkozik. Az egészségügyi rendszabályok azok, a melyek leginkább sérelmesek a munkásokra nézve. Ezek ellen hangzik a legtöbb panasz a munkások részéről, mert tényleg vannak egyes szakmák, a melyek olyan nehéz munkát igényelnek, hogy ha nincsenek meg a kellő egészségügyi óvintézkedések, akkor ezek az emberek egészségileg teljesen tönkremennek. Nem kell nagyon sokat bizonyítgatnom, hogy milyen nehéz állapotban vannak egyes munkások, különösen a kocsitisztitók, a kikről a statisztika szerint megállapíthatom, hogy a tüberkulotikus
