Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-177

177. országos ülés 1907 június 17-én, hétfőn, 369 betegek legnagyobb számarányát adják. Nem szólok a műhelyekről, a melyek nemcsak egyéb egészségi tekintetben hagynak sok mindenféle kivánnivalót, hanem a hol még világosság sincsen meg, mert folytonosan hallunk panaszokat, hogy még a régi patriarchális mécs mellett kell ott rendkívül idegfeszítő munkát végezni. A nyitott fűtőházak szolgáltatják leginkább a csúzos betegeket, azt a nagy számát azoknak a szerencsétleneknek, a kik súlyos betegség következtében igen hamar letörnek, igen hamar lesznek megfosztva munkaképességüktől és attól, hogy családjukat föltarthassák. Hogy mennyire összefüggésben lévőnek tekinti maga a kereskedelemügyi kormány is ezt a kérdést a mostani javaslatokkal, utalok a törvényjavaslathoz csatolt statisztikai kimutatásokra, a melyekkel meg akarja nyugtatni a munkásokat, hogy bérüket emeli, de egyúttal meg akarja nyugtatni a parlamentet is, hogy mindent elkövet a munkásviszonyok javitására. Igen ám, de azok, a Iák érdekelve vannak és a kik itt csak általunk lehetnek képviselve, mert szakképviselőjük nincsen a parlamentben, azt mondják, hogy ez a kimutatás csalfa, hogy ez nem felel meg mindenben a valóságos tényeknek, mert azt mondják a munkások és pedig tekintélyes, okos emberek, hogy ez a kimutatás az akkord munkák alapján készült, mert a miniszter néhány hónappal ezelőtt az akkordmunka-tilalmat feloldotta és megengedte az egyezményes munkát, a mi bérben kifejezve sokkal magasabb eredményt tüntet fel. Ezen úgynevezett akkordmunka ellen nemcsak maguk a munkások tiltakoznak, hanem tiltakozik mindenki, a ki a szocziális kérdésekkel foglalkozott, tiltakozik az orvos, tiltakozik a szocziálpolitikus és tiltakozik leginkább a humanizmus, de tiltakozik az államnak nagy érdeke, a mely azt kivánja, hogy fiai, a kik karjaikkal tartják fenn az államot, egészségesek legyenek, nem hogy egy olyan versenybe kergettessenek, ahol erőiket megfeszítve, idő előtt letörnek és munkaképtelenekké lesznek. Nem nagyon túlzott az a követelés, a melynek teljesítésével ezek az emberek megelégednének. Olvastam a memorandumukban, hogy a mi a munkásházakat illeti, csak azt kérelmezik, hogy arra való munkásházat épittessen a magyar királyi államvasutak igazgatósága, és nem is kívánják ingyen, hanem mérsékelt bér mellett. Ha a cselédtörvényben kimondottuk, hogy a mezei cselédnek megfelelő lakás adassék, ha az állam, a parlament jött és kötelezte az egyest, hogy a cselédről és annak lakásáról gondoskodjék : azt hiszem, hatványozottabb mértékben követelhetjük az államtól azt, hogy maga menjen előre jó példával, maga mutassa meg az egyeseknek, hogy miképen gondozza saját munkásait. Hiszen e tekintetben — mi szeretünk hivatkozni a nyugateurópai államok intézkedéseire — más államokban mindenütt a legmesszebbmenő intézkedések történtek s csak a szomszéd Ausztria például szolgálhat arra nézve, hogy miképen gondoskodik az állam az KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. X. KÖTET. ő munkásairól, arról, hogy azok a munkások, a kik a vasutak érdekében végeznek munkát, a legegészségesebb lakásokkal birjanak. A helyes szocziálpolitika azt kivánja, hogy ha javitani akarunk az emberek sorsán, akkor azt alulról kezdjük. Először a fundamentumnak kell erősnek lennie, mert akkor az épület könnyen felállítható. Ez a javaslat azonban kezdi a tetőzeten, vagyis a tisztviselőkön, a kik meglehetősen dotálva lesznek, azután jönnek a kisebb alkalmazottak, az altisztek, a kikről az állam már nem gondoskodik olyan bőkezűen ; az alapról, a munkásokról azonban már egészen megfeledkezik. Ezért tartottam és tartom szükségesnek azt, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel is szocziálpolitikai értelemben. És ha ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az összes kívánságokból egy kis rezümmét állítottam össze, ezzel azt akarom dokumentálni, hogy czélom nem az volt, hogy a t. házat untassam és idejét elraboljam . . . Szterényi József államtitkár: Senki sem vonja kétségbe! Pop Cs. István : . . . hanem kizárólag az, hogy ebben a házban hangozzék el egy olyan értelmű felszólalás is, hogy mi a munkásoknak érdekeit igen fontosnak tartjuk és eminens érdeknek tekintjük ennek a kérdésnek megoldását. Szokoly Tamás: Kérdezze meg csak tőlük, mit szólnak azok a maga beszédéhez ! (Zaj.) Pop Cs. István: A vasúti munkások meg volnának elégedve, ha mindenekelőtt a munkaidő 9 órában határoztatnék meg. Ma az átlagos munkaidő az államvasutaknál 10—12 óra, sőt néhol a 15 órát is eléri. Második kívánságuk az, hogy a túlórákért 50% pótdíjban részesüljenek. Harmadik tényleges kívánságuk, a mely talán a legméltányosabb, mert szoros összefüggésben van az óriási drágasággal, a mely őket leginkább sújtja, hogy még a jelen évben 20% bérjavitásban részesüljenek. Ha veszszük azt, hogy az állandóan alkalmazottak csak 1904-től a mai napig 25% bérjavitásban részesültek, teljesen indokolt kérelmük, hogy az ő fizetésük is javittassék. Szterényi József államtitkár: És mennyiben részesültek a munkások? Méltóztassék azt is kiszámitani. Pop Cs. István: Abban a statisztikában, a melyet a javaslathoz méltóztatott csatolni, megtalálható, hogy mai s vannak különböző vidékeken 1 K 60 fillértől 2 K-ig terjedő napibér mellett dolgozó munkások. A statisztika szerint találunk magasabb béreket is, ott, ahol a kényszer hajtja az államvasutakat, a hol a népesség majdnem teljesen kivándorolt, ott igenis találunk nagyobb munkabéreket, találunk azután a központokban, a hol akkord munkák vannak. Ily körülmény között méltányos és lojális az a kívánság, hogy napibérük 20%-al emeltessék. Szokoly Tamás: Mondjon le a napidijaírói! Pop Cs. István : Nagyon szívesen. (Zaj. Elnök csenget.) További kívánságuk, hogy minden két évben 20—20 fillérrel emelkedjék a napibérük. 47