Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-169

56 iG9. országos ülés 1907 június 6-án, csütörtökön. Olay Lajos : Drága testvérek! Polit Mihály: Már a bizottságban, valamint tegnap a t. kereskedelemügyi miniszter ur beszédében is hangoztatták, hogy hiszen ezen vasutak nem állami hivatalok, hanem hogy ez csak egy vállalat, de mindenesetre állami vállalat. Tegnap épen erre felelt barátom, Vrbaničs Ferencz, azt mondván, hogy maga a magyar kormány kvalifikálta a vasúti hivatalnokokat állami hivatalnokokká, a minek következtében a hivatalnokok Horvátországban, horvát területen választási joggal birnak. Tudvalévőleg mint egyszerű magyar hivatalnokoknak ott választási joguk nem volna. A magyar kormány körrendeletet adott ki, a melyben kijelentette, hogy a vasúti hivatalnokok állami hivatalnokok. Igazán nem tudom elképzelni sem, hogy a vasúti hivatalnokok ne lennének állami hivatalnokok? Nem egy vál. látat az, mint a miniszter ur mondotta, s ennélfogva nem lehet önkényesen elhatározni, hogy az milyen nyelvet használjon. Mert egy állami hivatalról van itten szó, a melyre nézve csak az illető állam képes elrendelni, milyen legyen annak nyelve. Hogy pedig csakis a horvát nyelv lehet a hivatalos, az tiszta dolog. (Ellenmondások.) A törvény értelmében a közös hivataloknál is csak a horvát nyelv lehet a hivatalos nyelv. Ez törvényben van és a horvát képviselők ragaszkodnak ezen szakaszhoz, ragaszkodnak az 1868 : XXX. t.-czikkhez, és ebben a kiegyezési törvényben lefektetett azon tényhez, hogy az összes Horvátországban lévő hivatalokban csakis a horvát nyelv lehet a hivatalos. Ezen törvényjavaslat, t. ház, a mely most szőnyegen van, nagyon szimptomatikus. Kitűnik belőle, hogy az egész viszony Magyarország és Horvátország között nem jogi, hanem hatalmi kérdés. (Mozgás.) Egészen tiszta hatalmi kérdés. Nem értem, hogy lehet a törvények világos rendelkezéseivel szemben azt mondani, hogy horvát területen, a melyre nézve a törvény azt mondja, hogy az jaolitikai nemzet, mely saját területtel és igy az államnak jellegével bir, (Ellenmondások a baloldalon.) hogy lehet kivételt tenni és hogy az ottani államvasutaknak nem a horvát, hanem a magyar a hivatalos nyelve ? Azt mondják, hogy eddig is igy volt ez, hogy a hivataloknál eddig is a magyar nyelv volt alkalmazva. Hát ha igy volt is, — a mint tény, hogy igy volt — akkor is visszaélés követtetett el, és szomorú dolog, t. ház, hogy a horvát tartományi kormány, a horvát bán és a horvát miniszter, a ki a magyar minisztertanács tagja, eltűrt olyasmit, a mit a törvény világos rendelkezései szerint nem volt köteles eltűrni. (Zaj.) Olvastam az igen t. államtitkár urnak a bizottságban kifejtett érvelését. Fejtegeti azokban, hogy a magyar nyelvnek alkalmaztatása jogos, mert hiszen akkorában, a mikor a kiegyezési törvény alkottatott, tulajdonképen még nem is voltak vasutak Horvátországban, és hogy a vasutak Horvátországban csak később lettek ... Szterényi József: Államvasutak nem voltak! Polit Mihály: Értem, hogy államvasutak, nem pedig valami Erger, Berger viczinális vasút. (Derültség.) De e czimen nem lehet a törvény rendelkezéseit megszegni, mert ha a törvény azt mondja, hogy Horvátország területén a hivatalos nyelv csak a horvát lehet, akkor nem lehet azt mondani, hogy azért, mert az államvasutak később keletkeztek, a horvát nyelv ki volna zárva a horvát területen a vasutaknál. Van itt még valami, a miről szólni akarok, és ez a horvát miniszter állása. Én szerencsétlenségnek tartom ugy a magyarokra, mint a horvátokra nézve, hogy mindenkor olyan horvát miniszter volt itt, — mindnyájukat ismertem — a ki nem tudott tanácsot adni a magyar minisztertanácsnak, a ki nem volt tájékozva saját országa felől. (Ugy van! Ugy van! a horvát képviselők padjain.) Mert kik voltak ezek a horvát miniszterek? Jó, nemes emberek voltak, de a kik semmi összeköttetésben nem voltak a horvát áramlattal, sőt a kik nem is tudták jól a horvát vagy szerb nyelvet. Azt tapasztaljuk ép a mostani horvát miniszternél, Josipovichnál, hogy bizonyos kifejezéseket nem tud horvátul. Én szerencsétlenségnek tartom azt, hogy a horvát miniszter nem tudja tájékoztatni a magyar minisztertanácsot. Ha tudta volna a mostani horvát miniszter tájékoztatni, ha tudott volna felvilágosítást adni, akkor más volna a helyzet, a kérdéses törvényjavaslat a magyar képviselőház elé nem került volna. Hisz ez az egész kérdés, a horvát nyelv alkalmazása a vasutaknál nem olyan kérdés, mint a milyen volna, ha majd napirendre kerül, a fiumei kérdés vagy a dalmát kérdés; ezek rendkívül fontos kérdések, de hogy a magyar nyelvnek a vasutaknál való alkalmazása miatt konfliktust kell előidézni egy társországgal, Horvátországgal, azt nem értem. Azt mondom tehát, hogy ha a horvát miniszter nem teljesiti azt a kötelességét, melyet neki a törvény nagyon tisztán kiszab, hogy képviselje itt Horvátországot, Horvátország érdekeit, akkor teljesen szükségtelen ez az egész intézmény, (Ügy van! Ugy van! a horvát képviselők padjain.) akkor csak a magyar kincstárnak okoz nagy költségeket. A jelen esetben Josipovich miniszter ur (Elénk éljenzés balfelöl.) köteles lett volna számot vetni a horvátországi áramlattal, köteles lett volna tájékoztatni a magyar minisztertanácsot, köteles lett volna emlékezetbe hozni, hogy mi történt a magyar czimerekkel 1883-ban Horvátországban, köteles lett volna megmondani, hogy ez az én véleményem, összhangzásban a horvátországi