Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-177

386 Horvát-Szlavonország nem voltak Magyarország és mikor váltak Magyarországgá ? Soha ! Szent István koronája alatt áll két egymástól elkülönített királyság, két elkülönített terület és két politikai nemzet. Ezt világosan és kétségtelenül mondja a kiegyezés. Nincs tehát egységes magyar állam ? De van! Legyen erős és dicső, de ezen egységes magyar állam csak a Dráváig terjed s nem tovább. (Ugy van!) A Dráván tul a horvát királyságnak külön területe van. Vájjon nincs-e egységes magyar állameszme ? De van! Legyen erős és mély, megint csak a Dráváig terjedjen, a Dráván tul pedig van a horvát királyság állameszméje. Ezen két külön eszme fölött kell hogy a közösség eszméje lebegjen. Ezen közösség annyival erősebb és izmosabb lesz, minél kevésbbé fog törekedni ezen közösségnek egyik tagja arra, hogy a másikat lenyelje, hanem minél jobban törekednek majd arra, hogy e közösségnek mindegyik tagja egymás jogait kölcsönösen megbecsülje és minél inkább arra törekednek majd, hogy azon alaptörvényt és szerződést, a melyet megkötöttek, meg is tartsák. (Éljen ! Ugy van ! a jobbközépen.) Kívánom, hogy Nagy ur, ha a Drávát átlépi, otthon érezze magát, különösen, ha ott, a mint mondja, rokonai és barátai vannak. Sem ő neki, sem más magyar embernek nem lesz nehéz magát otthon éreznie ott. Hiszen a horvát nemzet vendégszeretete ismeretes. De, uraim, hogy ha minden magyar, azért, mert magyar, ha a Drávát áthaladja, azt mondaná, hogy én itthon vagyok, itt az én hazám területén vagyok ; ilyen jogot magának nem vindikálhat. Horvátországban csak az mondhatja, hogy otthon van, hogy hazájában van, legyen az magyar, legyen az szerb, vagy német, a horvát mellett, ha ő ezen területhez, ha ő a horvát politikai nemzethez tartozik. Ez viszonzásul Nagy urnak, az ő első üzenetére. A második üzenetre, a melyet Nagy ur nekünk megüzent, hogy t. i. milyen széleskörű alkotmányt adtak'{nekünk a magyarok, a melyet mintegy ajándékképen tüntet fel, erre én nem fogok visszatérni, mert Purics tanár és képviselőtársam nagyon jól mondotta a napokban, hogy a magyarok nem adtak nekünk semmit, hanem közjogainkból mi átengedtünk sokat, én pedig folytatom : átengedtünk és átruháztunk, de kinek ? Nem Magyarországnak, sem a magyar áüamnak, sem a magyar birodalomnak, hanem a közösségnek és ennek a közösségnek pedig mi a neve ? Államok közössége, vagy szent István koronájának királysága, vagy a magyar korona királysága, vagy még rövidebben, a mint azt 1903. január 13-án ezen t. házban Szederkényi elnevezte : ^magyar-horvát birodalom«, vagy Bors tanár (Magyar Közjog 77. old.) szerint magyar-horvát monarchia*. Mint harmadik indok, a melylyel az előterjesztett törvényjavaslatnak 5. §-a igazoltatik, szerepel a gyakorlat. Bizonyos csodálkozással kérdezik :TMit akartok, hisz mi semmi ujat sem csinálunk, csak azt, a mi már gyakorlatban van, azt akarjuk törvényileg rendezni. Ezen alapra, ugy látszik, Kossuth miniszter ur is helyezkedik, a midőn beszédében a következőket mondotta (olvassa) : »Az államvasutak hivatalos nyelve eddig a magyar volt — és az is marad>>. Förster Ottó : Éljen, magyarul beszél. (Éljenzés jobbról.) Bauer Antal: Nézzük ezt meg talán közelebbről ! A kiegyezés kezdetén, a kiegyezés utáni első években, a vasutak horvátországi vonalain horvátul hivataloskodtak, a hivatalnokok horvátok voltak, a hivataloskodás horvátul folyt. Ez igy volt Péchy kereskedelemügyi miniszter alatt. Miután azonban 1872-ben a minisztériumban változás történt és Péchyt Tisza váltotta fel, csak néhány hónappal ezen változás után megjelent az a rendelet, a mely szerint az összes hivatalnokoktól és alkalmazottaktól, a kik a magyar nyelvet nem bírják, megköveteltetik, hogy egy fél év leforgása alatt kötelesek megtanulni és az e tekintetben előirt vizsgát letenni, minthogy ezentúl a hivataloskodás magyar nyelven fog folyni. T. ház! Ennek következményei Horvátországban csakhamar megnyilatkoztak. Néhány hónap múlva körülbelül 90 hivatalnokot a szolgálatból elbocsátottak. így kezdték a vasutakon az elmagyarositást. Már 1876 deczember 16-án, a közlekedésügyi minisztérium által kiadott 19.529. számú rendelet olyképen intézkedett, hogy Horvátországban senki fel nem vehető a vasúti szolgálatba, a ki horvátul nem tud, vigyázzanak jól, a kik horvátul nem tudnak. Egy másik igazgatóság már 1888. év niárczius havában ennek épen ellenkező rendeletet bocsájtott ki, a mely rendelet ellen a horvát kormány erősen kikelt. Sajnos, az utóbbi rendeletnek gyakorlata túlsúlyra emelkedett. Mig 1888-ig az altisztek korvátiü vizsgázhattak, ezentúl jiedig ez is megszűnt. Mig 1890-ig a vasúti hivataloknál horvát nyugták fogadtattak el, de már 1900 óta, nem akartak többé nyugalmazott alkalmazottaiktól horvátul kiállított nyugtákat elfogadni. 1898-ban körülbelül húsvét előtt, megjelent a közös közlekedési miniszternek egy rendelete, a mely az állomásfőnököknek meghagyja, hogy igyekezzenek odahatni, hogy az őrök nevüket megmagyarositsák. így tehát, uraim, haladt az elmagyarositás, igy fejlődött, mig ma azt tapasztaljuk, sajnosán, hogy a vasutak Horvátországban teljesen el vannak magyarosodva, mely gyakorlat ellen ugy a horvát kormány, mint __a horvát regnikoláris bizottság erősen kikelt. Önök ezen gyakorlatra hivatkoznak, ezen gyakorlatot törvény utján megerősíteni, törvénybe iktatni óhajtják, még pedig a mi közreműködésünkkel. Tuskan Gergely; Soha, soha!