Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-177
387 Bauer Antal: Uraim, hallhatták már a mi oldalunkról: Fejünket oda adjuk, de nyelvünket bizony nem! (Ügy van! a jobbközépen.) Nézzük meg e gyakorlat következményeit. A vasutak elmagyarosodásával kapcsolatban van mindenekelőtt az, hogy a város és helységnevek Horvátországban elmagyarosodva vannak. Ezt most kitörüljük. Nézzék meg az úgynevezett postai és vasúti néptérképet, nézzék meg a nemzetközi posta és távirdák névjegyzékét. Ebből tényleg láthatják, hogy a magyar államban elveszett Horvátország, az összes nevek megmagyarositva vannak. Ez már különféle következményekkel járt. Engedjék meg nekem, uraim, hogy csak két esetet hozzak fel. Jagics ur, a kire ezen ház idősebb tagjai bizonyára emlékeznek, a horvát országgyűlésen elmesélte azt a különös esetet, hogy öcscsével Olaszországban utazván, Krizsevczébe akart sürgönyözni, az ottani olasz távirdahivatalnál pedig azt az értesitést nyerte, hogy ilyen távirdaállomás nem létezik. Véletlenül eszébe jutott, hogy Krizsevcze magyarul Körös, igy tehát kívánságának azonnal eleget tehettek s igy sürgönyözhetett Körösbe. De azon szegény amerikai kivándorló, a ki az otthon szűkölködő családján segíteni akarván, megtakarított pénzét Velika Goriczába küldeni akarta, az magán segíteni nem tudott, miután nem tudta, hogy Velika Groriczát ma Nagy-Groriczának hívják. Magdics Péter: Honnan tudhatta? Azt nem álmodhatta! Bauer Antal: Épen a napokban rendelt egy kapronczai vállalkozó budapestről építési anyagot. A budapesti czégtől azt a választ kapta, hogy az Istenért mondja meg, hogy melyik állomásra kívánja, hogy az áru elküldessék, miután tudomásuk szerint »Koj5rivnica« nem létezik. A czég levelének folytatásában meg felvilágosítani akarta a vállalkozót, vájjon nemKrapinára gondolja-e? Zagoracz István: És tényleg Krapinába küldték. Bauer Antal: »Koprivnica« nem létezik, azt most »Kapronicá«-nak hívják. Hát ezt még tovább is eltűrjük? A vasutaknak Horvátországban való elmagyarositásnak második következménye az, hogy az 1868. évi alaptörvény 46. §-ának kifejezett intézkedése ellenére a magyarok el ár aszszák Horvátországot. A kiegyezési törvényünk 46. §-a kifejezetten azt mondja (olvassa): Dalmát-, Horvátés Szlavonországok j)edig, kivánatukra, biztosittatnak, hogy a központi kormány ugy a központi kormánynál szervezendő horvát-szlavón osztályoknak hivatalnokait, mint a nevezett országok területén működő közegeit, tekintettel a szükséges szakképzettségre, a mennyire csak lehet, dalmát-horvát-szlavón honfiakból nevezi ki. Kossuth miniszter ur eszünkbe juttatja, hogy eddig is a nyelvkérdésben a legnagyobb előzékenységgel és jóindulattal viseltettek Horvátországgal szemben. Azt mondja (olvassa): » Ajánlóin t. horvát barátaink becses figyelmébe azt, hogy eddig is a legjobb indulattal kezeltetett a nyelvkérdés Horvátországgal szemben. Ennek igazolására előadja a miniszter ur, hogy 7088 vasúti alkalmazott közül Horvátországban 3654, tehát a felénél több magyar. Lorkovics Iván : Különös jóindulat! Bauer Antal: Ezek után azt mondja, hogy 1962 beszél horvátul. Lorkovics Iván : Jóindulatból! Bauer Antal: Horvátországban tehát mégis a vasúti alkalmazottak száma felénél több magyar, ezek között 1692 egy szót sem beszél horvátul és az 1962 között, a kik állítólag beszélnek horvátul, hány van, a ki egy mondatot sem tud helyesen kimondani? Lorkovics Iván: Jó napot, dobro dan, ez az egész! Bauer Antal: A horvát alkalmazottak ezen kisebbsége azután micsoda helyeket foglal el. Elhoztam a vasúti alkalmazottak hivatalos névjegyzéket; ne féljenek, nem fogom felolvasni, csak a következőket akarom elmondani: Zágrábban van 149 tulaj donképeni vasúti alkalmazott, ezek között pedig csak 12 horvát. Magdics Péter: Szép jó indulat! Bauer Antal: Egész Horvátországban van 482 tulajdonkéj>eni vasúti alkalmazott — a Zágrábban lévő 12 horváttal együtt — egészben pedig, ha jól számláltam, a horvát hivatalnokok száma 29. Lorkovics Iván: No, hát ez talán elég! Bauer Antal: A többi állásokat: kapus, tisztító, szolga; ezen állásokat, látják uraim, a horvátok foglalják el; de már a legkisebb' állásokra is magyarok alkalmaztatnak, mert különben mi lenne a 3654 magyarral? Uraim, ezt az eljárást nevezi Kossuth miniszter ur különös jóindulatnak a horvátokkal szemben, a törvény oly világos intézkedése, sőt a miniszteri rendelet mellett, a mely szerint Horvátországban nem alkalmaztathatnak, a kik horvátul nem tudnak. Tévedt tehát Deák, a mikor a kiegyezés készítése alkalmával, erre vonatkozó tárgyalások alkalmával azt mondotta: ne féljenek, a magyarok nem reflektálnak Horvátországban való szolgálati alkalmazásra. Tévedett tehát, mondom, tisztelt uraim; mennyi igazságtalanság rejlik ebben a horvát gyermekekre nézve, a kiknek a magyar születésűek a kenyerüket elveszik és mennyi kellemetlenségnek a következménye ez az eljárás. A legmagasabb állású hivatalnokokról, a hivatalnoki hierarchiában Horvátországban tudok, kiknek kellemetlenségei voltak a vasutakon. Főispánokról tudok, nekem is többször voltak kellemetlenségeim; most elképzelhető, hogy milyen kellemetlenségei vannak annak a szegény parasztnak! 49*