Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-168

168. országos ülés 1907 június 5-én, szerdán. 29 Következnek az interpellácziók. Ráth Endre jegyző: Barta Ödön: (Zaj és felkiáltások ! Szombaton ! Halljuk! Halljuk !) Barta Ödön: T. képviselőház! Azt hiszem, senki sem tagadhatja, hogy az a legújabb ellentét, a melyet a horvát képviselő urak a legutóbbi időben olyan alakban elevenítettek fel, a mely már-már válságszerű jelleget öltött, sőt talán válságszer íí jelleggel is bir bizonyos irányban, nagyon is provokáló arra, hogy erről, az oldalról mi, a kik a horvátországi ügyeket figyelemmel kisérni kötelesek is vagyunk, ós a kik érdekelve is vagyunk, kissé behatóbban vizsgálat alá vegyük és szellőztessük azt a közjogi viszonyt, a melynek kiforgatására olyan nagy mesteri erővel igyekeznek most horvát képviselőtársaink. (TJgy van!) Ennek daczára én ezúttal Horvátország ügyeivel csak azon vonatkozásban szándékozom foglalkozni és a Horvátországban történő eseményeket csak aonyiban óhajtom a ház elé hozni, a mennyiben azok interpelláczióm tárgyával összefüggésben állanak, (Halljuk! Halljuk!) igy parancsolja ezt nekem a házszabály, és sajnálom, hogy más alkalmat kell majdan keresnem arra, hogy reflektálhassak azokra a fejtegetésekre, a melyeket most hallani alkalmunk volt, (Félkiáltások: Nagyon érdekesek voltak!) igenis, a melyek nagyon érdekesek voltak, mert azokban a körökben, a melyekhez szólottak, nagy érdeklődést keltettek. En csak azt sajnálom, hogy mi, a passzíve érdekelt felek néma hallgatói voltunk kénytelenek lenni ezeknek a fejtegetéseknek, a melyeket azonban, mint a madarat tolláról, meg kell ismernünk, mert Vrbaničs képviselő ur mondta el őket. Hogy miért fektetek oly nagy súlyt arra. hogy ezt a beszédet Yrbanics képviselő ur mondotta, annak egy oka van, az t. i. — hogy bár nincs szerencsém személyesen ismerni a képviselő urat — egy művét ismerem, azt a legújabb művét, a melylyel a Horvátországban élő protestánsok egyházi szervezetét támadta meg és követelte, hogy az a Horvátországban lévő egyházi hatóságok keretébe illesztessék bele, és hogy szűnjön meg az az állapot, a mely ma fennáll, hogy t. i. a Horvátországhoz csatolt, jobban mondva odaajándékozott (Igaz! Ugy van!) volt magyar vármegyékben lévő egyházi szervezet a magyarországi egyházi főhatóságok alá tartozik. (Zaj.) Egyebet azokból, a miket a t. képviselő ur mondott, nem volt szerencsém megérthetni. Csupán azt hallottam még, hogy tiltakozik valami ellen. Hát, t. képviselőház, ha tiltakozni kell, akkor azt hiszem, nekünk elég okunk van tiltakozni az ellen, hogy igy az arczunkba vágják ennek a törvényhozásnak egy régi alkotását, mint a hogy az most történt. Az 1868. évben az _ úgynevezett fehér lapra iktatott XXX. törvényczikket, a melylyel igy élnek vissza azok, a kik a magyar országgyűlés tagjaivá megválasztatván, nem értékelik a magyar országgyűlés súlyát, a magyarokat és saját közjogi állásukat annyira, hogy megtanulják annak az államnak nyelvét, a melynek polgárai. (Élénk tetszés. Taps). T. képviselőház! A t. ház szives engedelmét kérem, hogy bár interpelláczióm tárgyánál óhajtok maradni, mégis interpelláczióm megokolását hozzá fűzzem alkotmányos életünk legutóbbi éveinek egynéhány jelentősebb mozzanatához, egynéhány nagyon alkotmányos tényezőnek olyan elénk került kijelentéséhez, a melyekre hivatkozni nem lehet elég gyakran. (Halljuk!) Tenni fogom ezt azért, mert szilárd, megingathatlan alapra akarom fektetni azt az igazságot, a melynek védelmére szót kértem, és ugyanolyan alapra akarom fektetni azt a sérelmet is, a melynek orvoslását kérem interpellácziómban. Ezek között a momentuózusabb kijelentések között, méltóztassanak megengedni, hogy egy sokszor idézett királyi szóra hivatkozzam. Az 1901—1906;ik évi országgyűlést megnyitó trónbeszédben O felsége felelős kormányának felelőssége mellett és annak utján közölte a nemzettel, hogy ő elvárja, hogy beteljesedjék a magyar országgyűlés részéről az ő óhajtása, a mely abból áll, hogy a magyar nemzeti állam kiépítésének munkája ne tűrjön szünetet. Azt hiszem, t. képviselőház, nem volt senki oly frivol, hogy ennek a királyi intelemnek olyan értelmezést akart volna tulajdonítani, hogy a magyar nemzeti állam kiépítésére szóló intelem csak azt jelenti, hogy az adófizetési, katonaállitási és egyéb honpolgári kötelezettségek teljesítésére akarna bennünket buzdítani, (ügy van!) Ellenkezőleg hittük, és hisszük ma is, akarjuk hinni, hogy ennek a felénk hangzott királyi szónak egyedüli helyes értelmezése és czélja az volt, hogy királyi szóval akart útjába állni azoknak a szeparatisztikus törekvéseknek, a melyek a magyar államot képező egyes országrészek és nemzetiségek köréből hol egyik, hol másik alakban minduntalan a közélet felszínére kerülnek és állami létünk kiépítését veszélyeztetik. A milyen sajnálattal éreztük mindnyájan, hogy egy ezeréves államnak ezredik éve után a trónról kell elhangzani az ilyen irányú intésnek, épen olyan boldogan hallotta az egész ország, hogy végre maga a trón birtokosa szól a nemzethez és inti őt az egységes állam kiépítésére. Ugyanakkor, t. képviselőház, kifejezésre jutott 0 felségének azon óhajtása is, hogy a Horvátországgal kötendő egyezmény az igazság és a méltányosság követelményei szerint ugy lesz megoldható, hogy az megnyugvást keltsen. Erre az intelemre Kossuth Ferencz, jelenlegi kereskedelemügyi miniszter (Éljenzés.) mint a függetlenségi pártnak akkor is elnöke, válaszában a trónbeszédre általa szerkesztett felirati javaslatban a függetlenségi és 48-as párt