Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-173

217 volna, a mint azt nyomtatva találjuk az önök népiskolai tankönyveiben, a mi pedig nem felel meg a valóságnak, akkor nem köttetett volna ilyen szerződés, a melyet nem az ur kötött a szolgával, hanem két egyenjogú, szabad nemzet. Később azután II. István, II. Géza, III. István, II. Endre, III. Károly, Róbert Károly s némely más magyar királyok is, egész V. Ferdinándig, horvát királyokká koronáztattak Horvátországban, és ez alkalommal mindig megesküdtek arra, hogy Magyarország j ogai mellett tisztelni és védeni fogják Horvát-Szlavón- és Dalmátországok szabadságát is. Egészen a Habsburg-dinasztiáig a mi bánjaink önállóan igazgatták Horvátországot, ők hivták össze az országgyűlést, elnököltek az országgyűlésen, és — erre jól figyeljenek — szerződéseket kötöttek külföldi államokkal és hatóságokkal Magyarország megkérdezése és jóváhagyása nélkül, s uraim, a mi bánunk Horvátországban királyhoz volt hasonló, ő volt a horvát sereg fővezére. Hogy itt nem lehet szó leigázott nemzetről, leigázott országról, ezt bizonyítja az a történelmileg megállapított tény, az 1527-ik évi czettini horvát országgyűlés határozata, a melylyel Magyarországtól függetlenül, nem kérve senki engedélyét, horvát királylyá megválasztotta I. Ferdinándot, és pedig nem mint addigi magyar királyt, hanem egyszerűen mint osztrák főherczeget és akkori cseh királyt. Ezt bizonyitja a pragmatika szankczió is, melyet a horvátok 1712. évi országgyűlésükön önállóan fogadtak el, s mely Magyarországon 11 évvel később, 1723-ban lett elfogadva. Fehérvárynak uralmát, mi örömmel üdvözöltük az önök bizalmi férfiait, midőn kormányra jutottak, különösen azokat, kik a függetlenségi pártból kerültek oda. Uraim, "midőn Kossuth Ferencz jelenlegi kereskedelemügyi miniszter ur kormányra került, akkor, a mint tudják, a dalmátországi horvát képviselők lelkes táviratban üdvözölték. Múlt évi április 11-én Kossuth miniszter ur ezen klub elnökségének ép oly lelkesen válaszolt, kijelentvén, hogy a kormányra magával viszi testvéri érzelmeit, s hogy a szabadság és a törvénytisztelet Magyarországon maga után fogja vonni mint következményt, a szabadságot és a törvénytiszteletet Horvátországban is. Szép szavak ezek, uraim, de nem tudom, vájjon a miniszter ur beigazolta-e ezeket tényleg is,^ midőn ezt a törvényjavaslatot előterjesztette. Én nem hiszem, mert az ellenkezőt bizonyitja az ő kijelentése, melyet ezen az országgyűlésen tett, s a mely sehogyan sincs összhangban az államjogi egyezmény törvényes, pozitiv rendelkezéseivel. Az a politika, a melyet önök a legújabb időben követnek ilyen törvényjavaslatok előterjesztésével, helytelen. Az ilyen politika nem fog önöknek jő gyümölcsöket teremni. És az a rokonszenv, a melyet mi horvátok és szerbek Horvátországban nehéz küzdelem árán az önök számára megszereztünk, a fiumei rezolucziónak az az eszméje, a melyet mi, koczkára téve a nemzet előtt presztízsünket, népszerűségünket és saját ekszisztencziánkat. véres verejtékkel kiküzdöttünk, meg fog semmisülni egy éjszakán át. (Elénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Mi fog azután történni uraim, azt én nem tudom, mert a jövőbe be nem láthatok. Egy

r dolog történhetnék, a mit ma a mi részünkről senki sem kivan, az t. i.. hogy ilyen politika követésével, állami alaptörvényeink csorbításával odáig juthatna a dolog, hogy mi leszünk az utolsó horvát delegátusok, kik ezen az országgyűlésen megjelentünk. Az ilyen politikát egyébiránt csak azok támogatják, a kik azt állítják, hogy Horvátország nem egyéb, mint Magyarországnak alávetett ország. E mellett megfeledkeznek arról a történelmi tényről, hogy Horvátország 1102-ben mint önálló és szabad ország szerződést kötött Kálmán királylyal. Ezen szerződés szerint, uraim, köteles volt a magyar király magát Horvátország területén horvát királynak megkoronáztatni; köteles volt királyi esküjével biztosítani, hogy tisztelni fogja az alkotmányt, és ezen országok szabadságát, valamint a horvát nemzet és egyház szabadságát is; a mi engedélyünk nélkül nem volt szabad a mi országunkba beköltöznie egyetlen idegennek, tehát magyarnak sem. Horvátországnak volt saját hadserege, a melynek nem volt szabad túllépnie Horvátország határait. Ha a mi országunk leigázott ország lett K1ÍPVH. NAPLÓ. 1906 1911. X. KÖTET. (Az elnöki széket Rakovszky István foglalja el.) Mindez világosan bizonyitja, hogy itt leigázott, alávetett Horvátországról szó nem lehet. Semmiféle leigázott nemzet — ilyent sehol sem lehetett hallani — nem birt soha ilyen jogoknak és szabadságoknak századrészével sem. Magyar urak! A horvát nemzet, a mely önökkel közösen küzdött a török és a tatár ellen, ez a nemzet, mely az önök fiaival együtt ontotta a vért Várnánál, Sállyánál és Mohácsnál, Szigetvárnál, Kőszegnél és Váradnál, nem érdemelte meg, hogy ily bánásmódban részesüljön az önök részéről, nem érdemelte meg azt a sorsot, a melyet az önök sovinisztái neki szántak. (Elénk helyeslés a jobbközépen.) Ez a nemzet nem érdemelte meg azt, hogy itt, a hol a törvények alkottatnak, azok mindig, fájdalom, az ő kárára magyar áztassanak. (Helyeslés a jobbközépen.) Nekem ugy tűnik fel, hogy az önök némely politikusát egyáltalán még történelmi tényekkel is nehéz kapaczitálni. Miután Barta képviselő ur azt állítja, hogy a mi országaink mindig partos subjectae voltak, és nem engedi magát kapaczitáltatni a történelem által sem, engedjék meg hogy hivatkozzam . .. Elnök (csenget) : Kérem, a képviselő ur, a mint értesülök, Barta Ödön képviselő urnak interpellácziójával polemizál. Ez nem tartozik a tárgyhoz. Figyelmeztetem, hogy a tárgyhoz ragaszkodjék. 28