Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-173
216 tényezők közreműködésével, ez pedig Magyarország a magyar országgyűlésen, Horvátország a horvát országgyűlésen. Egy ezen az országgyűlésen egyoldalúan megalkotott törvény semmiben sem módosíthatja és egészítheti ki az 1868-ik évi állami alaptörvényben megalkotott törvényes rendelkezéseket. Ép igy a legnagyobb méltatlankodással kell visszautasítanom azon állítását, hogy itt valami engedményekről lenne szó, a melyeket Horvátország Magyarországtól igényel. Mi engedményeket cl nem fogadunk, azokra szükségünk nincs, az pedig, a mit mi kívánunk és a mire önöket figyelmeztetjük, az állami alaptörvényen alapszik s a ki 0 felsége által szentesitett törvényre állapítja a maga jogát, az nem kér engedményt, az nem kér kegyelmet, az csak a saját jogát, a törvény végrehajtását követeli. (Ügy van! Nagy taps a jobbközépen.) Amidőn önök sértik az állami alaptörvényt, a midőn önök nem a törvényre, hanem a törvénytelen gyakorlatra hivatkoznak, önök maguk segítik lerontani az állam alapjait, (ügy van!) A magyar politikusok körében már hoszszabb idő óta az a téves nézet uralkodik, hogy Magyarország tartja ki Horvátországot. Ezen állítás, uraim, több mint nevetséges, és nem is felel meg a józan esznek, mert el sem lehet kéjDzelni, hogy Magyarország egy olyan országot óhajtana társul bírni, a melyik passzív, mert el sem lehet képzelni, hogy az egyik állam hajlandó lenne és tudna a magáéból fizetni egy olyan másik államért, a melynél semmi haszna és érdeke nincs. Uraim, ha ez igy volna, akkor legokosabb volna a mi kölcsönös viszonyunkat felbontani s ki-ki menne a maga útjára. Megfelelően azon politikusaik véleményének, a kik még mindig azt állítják, hogy Magyarország tart ki bennünket, megtörténnék az, hogy azokat az állítólagos milliókat, melyeket évenként ránk ráfizetnek, felhasználhatnák saját szükségleteik fedezésére, a miért a ma-gyar nemzet önöknek hálás lenne, mi jjedig ép oly hálásak lennénk azért, hogy feloldottak bennünket egy oly közösség alól, a melyet ilyen politika mellett, a milyen ma folytattatik, nem lehet eltűrni, de a mely nem is hasznos senkire. Barta képviselő ur fejtegetései nem eg} r ebek, mint az ő sovinizmusának kifolyásai, a mit legjobban bizonyít interpellácziójának indokolása, a midőn beszélt azokról az igazságtalanságokról, a melyeket a horvát kormány a horvátországi magyar állampolgárokkal szemben elkövet, különösen ezek gyermekeivel szemben, a mennyiben lehetetlenné teszi nekik ,a magyar iskolák látogatását, illetve az ő anyanyelvükön való oktatást. Arra, a mit Nagy képviselő ur mondott, az a válaszom, hogy mi már megszoktuk az ilyen sovinisztikus nyilatkozatokat. Ha magyarokról van szó, a szúnyogból is elefántot csinálnak, de ha horvátokkal történik valami igazságtalanság, ha megsértetik az állami alaptörvény, akkor az csupán egy kis jelentéktelen egér. De ugy Barta, mint Nagy képviselő urak elfelejtették megemlíteni a muraközi u. n. felekezeti iskolákat, a melyekről ebben a t. házban is hallottam, hogy Muraközben több mint 30 horvát nemzetiségi iskola van, hol a muraközi gyermekek horvát anyanyelvükön neveltetnek, és mégis az a szomorú valóság, hogy mindezekben az iskolákban a hittanon és biblián kivül egyetlenegy tantárgy sem taníttatik horvát anynyelvükön és iskoláikban egyetlen horvát nyelvű tankönyv sincs, daczára annak, hogy 80.000 horvát él a Muraközben. Erről Nagy és Barta képviselő urak megfeledkeztek, de megfeledkeztek a horvát kormánynak törvényes, jogos és az előzékenység legvégsőbb határáig terjedő intézkedéseiről is a horvátországi magyar iskolák tekintetében. Én is csatlakozom gróf Batthyány Tivadar nagyérdemű képviselő ur nyilatkozatához, a ki azt mondotta, hogy nem kell Horvátország és Magyarország régi sebeit kiujitani, hanem meg kell találni az utat, a melyen kezet fogva, egyetértésben munkálkodhatnánk a mi közösségünk jóvoltáért és annak érdekében. Ez az ut, uraim, előttük van. Ez az ut nem nehéz. Nincs ellepve tövissel, sőt inkább virággal, ut, a melyen minden pillanatban találkozhatunk, az az állami alaptörvény, illetve az 1868. évi horvát-magyar egyezmény. Minden más ut ez idő szerint törvényellenes, minden más ut lehetetlen, minden más ut közelebb visz bennünket a szakadáshoz. Az az ut, a melyen mindig egyetértésben találkozhatunk, az az állami alaptörvénynyel biztosított jogainknak és szabadságunknak tisztelete a legvégső határig. Nem kell elfelejteni, hogy minél erősebbek és tekintélyesebbek vagyunk mi horvátok, annál nagyobb az önök hatalma is, annál nagyobb az önök tekintélye is. Mihelyt önök megmutatják azt, hogy tisztelik az állami alaptörvényt, ezzel föltétlenül emelkedni fog az önök presztízse a mi országunkban is, annak határain túl is. (Helyeslés a jobbközépen.) Mihelyt azonban azt mutatják, hogy nem tisztelik az állami akaptörvényt, hogy nem respektálják a törvény rendelkezéseit, azonnal elvesztik a jogot ahhoz, hogy saját honosaiktól és az idegenektől is igényeljék törvény által biztosított jogaiknak tiszteletét. Hiába fogják önök megkapni az alkotmánybiztosi tokokat, a melyeket most követelnek, ha ezen a módon önök maguk fogják az alkotmány sirját megásni. (Elénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Supilo Ferencz: Ugy van, ezt ők nem akarják belátni. Magdics Péter: Mi horvátok két—három esztendő óta nagy rokonszenvvel kísérjük a magyar nemzet küzdelmét. Mi horvátok örömmel üdvözöltük azt, midőn önök ledöntötték Tiszának és az ő darabontjainak, Hédervárynak és
