Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

140 pontja tűnik ki. (Ugy van ! Helyeslés a Ilonátoknál.) A 33. §. következőképen van megindokolva (olvassa) : »E szakasz a fegyelmi hatóságoknak irányadásul, példálózva sorolja fel a fegyelmi büntetés alá eső szolgálati vétségek egyes fontosabb eseteit. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy másnemű szolgálati vétség is ne lenne fegyelmi büntetés alá vonható, viszont nem jelenti azt sem, hogy az itt felsoroltak minden körülmények között fegyelmi büntetés alá eső szolgálati vétségeknek minősitendők. A 33. §. 3. pontja külön kiemeli a szolgálati vétségek egyik legsúlyosabb faját, a tömeges munkamegszüntetésben, valamint az u. n. passziv reziszteneziában, vagy ilyenre irányuló gyűlésben való résztvevés, valamint az azok előidézésére irányuló izgatást és bujtogatást. A sztrájk már a 2. §. rendelkezése folytán a büntetőtörvények súlya alá esik, s mint hivatali bűncselekmény, egyúttal természetesen fegyelmi vétség is ; külön felemlitése főleg a 34. §. 2. pontjára és az 50. §-ra való tekintettel történt.« Azt óhajtanám tudni, hogy ebben az esetben mi lesz érvényes reánk horvátokra ? Nem tudom, mit fognak mondani a jogászok, de azt hiszem, hogy a horvát biróságok itt a passziv rezisztenozia álláspontjára kell. hogy helyezkedjenek, mert a mi büntetőtörvényünkben nincs rendelkezés, a melynek alapján ezen vétség fölött Ítélkezhetnének. Én ezt csak odavetettem, az én jogász barátaim ezt közelebbről fogják megvilágitani. (Tovább olvassa) : »A passziv rezisztenozia mint a szolgálati utasítások pontos megtartásának ürügye alatt történő lanyha és késedelmes szolgálat kétségkívül szintén oly visszaélés, a mely a szolgálati kötelesség szándékos megszegésével egyenlő elbánás alá esik«. Ha tehát találkozik valaki, a ki azt fogja mondani, hogy itt vannak, kik passziv rezisztencziát gyakorolnak, akkor üsd őket a 34. §. negyedik bekezdésével és a magyar büntetőtörvénykönyv 50. §-ával és ők kénytelenek lesznek szépen hallgatni. Uraim, ez fényes külön felemlitése annak, hogy ez »egyrészt azért vált szükségessé, hogy az ilyen eljárás a látszólagos jogosság leplében sem léphessen fel«. Hogy ez mit jelent, azt én nem tudom. Én ezt nem mint politikus, de mint ember sem tudom megérteni, és nem érteni azt sem, hogy juthatott ez egy oly nemzetnek országgyűlésébe, a mely a saját hazájában mindig küzdött az emberi jogokért. Uraim, én kénytelen vagyok a törvényjavaslat 33. §-át, akarva, nem akarva, egybefoglalni az 50. §-szal. Ez aztán fényes. (Olvassa) : »A vasút igazgatósága, mint kivételes fegyelmi hatóság« — kérem, kivételes fegyelmi hatóság — »a rendes fegyelmi eljárás mellőzésével fegyelmi büntetésképen azonnal beálló hatálylyal elbocsáthatja a szolgálatból azokat az alkalmazottakat, a kiket a 33. §. 3. pontjában körülirt szolgálati vétség terhel. Ily módon az elbocsátás a szolgálati vétség elkövetésétől számított 3 hónap elteltével ki nem mondható.« Csodálkozom, hogy 3 hónapot hagynak eltelni, hogy esetleg megfeledkezzenek arról a kérdésről : vájjon az egyes igazgatóságok akarják-e tűrni, — a mint ezt ezen az anarchikus eljárásra vonatkozó szakasznak magyar indokolása mondja, (Nevetés a horvátok részéről.) hogy a bűnös hráom hónapig fel ne jelentessék. A harmadik bekezdés továbbá azt mondja (olvassa) : »Az elbocsátást Írásbeli határozatban kell kimondani s abban az elbocsátás alapjául szolgáló tényt meg kell j elölni.« Konstatálom, hogy az 50. §. harmadik bekezdése ezt mondja: »Kedves barátom, te el vagy bocsátva, mert ezt elkövetted ; de miért vagy elitélve és mily alapon, azt nem kell tudnod, eredj Isten hírével«. (Zaj a horvátok részéről.) Magdics Péter : Ez Bach-rendszer ! Surmin György : Az 50. §. negyedik bekezdése igy szól (olvassa) : »Az elbocsátó határozat meghozatalával jogerős.« Továbbá (olvassa) : »A határozatot az alkalmazottnak saját kezéhez kézbesíteni kell. Ha a határozat nem kézbesíthető, azt a szolgálati rendeletek közlésére nézve az egyes vasutaknál fennálló gyakorlat szerint közzé kell tenni.« Tudja meg mindenki, a ki a pályaudvarra jön, hogy ez az ember el van bocsátva, hogy nem jött el az ő elbocsátó-íeveléért, és hogy mehet, a hová neki tetszik. (Olvassa) : »A jelen szakasz alapján kimondott elbocsátásnak ugyanaz a joghatálya van, mint a fegyelmi bíróság által kimondott elbocsátásnak. Az elbocsátott alkalmazottnak, valamint azoknak, a kik tömeges munkamegszüntetés alkalmával a szolgálatból önként kiléptek, elvesztett igényei a vasúti szolgálatban való ujabb alkalmaztatásuk esetében sem éledhetnek fel. Azok az alkalmazottak, kiket a 33. §. 3. pontja alá eső szolgálati vétség miatt e szakasz alapján mint felbujtókat, izgatókat, vagy szervezőbizottsági tagokat bocsátottak el, a vasutak szolgálatába többé egyáltalán fel nem vehetők.« Azok az alkalmazottak tehát, a kik a 33. §. 3. pontjában felsorolt szolgálati vétséget követtek el, mint felbujtók, izgatók, vagy mint szervezőbizottsági tagok a vasutak szolgálatába többé egyáltalán fel nem vehetők.« Ha nem is lenne megindokolva ez a szakasz, azt hinné az ember, hogy ezt egy oly férfiú eszelte ki, a ki azt véli, hogy erős kézzel kell fogni az államvasuti hivatalnokokat, azt a 40.000-et, és hogy ugy dobálhatja őket ide-oda, mint a labdát. Ezt még meg lehetne érteni, de ha figyelembe veszszük, hogy itt oly indokolás van, a mely ezeket a rendelkezéseket még kiélesiti, akkor uraim, ez iszonyú. Nekem nagyon rosszul esik, midőn olvasom ezt az indokolást, és csodálkozásomat kell hogy kifejezzem, hogy Kossuth Ferencz az a férfiú, a ki ezt a törvényjavaslatot aláirta. Bátor leszek önöknek uraim, előadni ezt az indokolást, hogy némileg hallják, mily kijátszás foglaltatik már a bevezetésben (olvassa) ; »Ezen javaslat a legvégső határig védi és biztosítja az alkalmazottak összes jogait.«