Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-170
109 nukat, házi ügyeiket, feleségüket, kik a mezei munkát végezték, s indultak a kordonra, hogy ott álljanak a védbástyán a királyért és a hazáért. Mindezt el tudta viselni a horvát. Ebből látható, mily erős a horvát öntudat, ha ennyit el tudott viselni életének legnehezebb óráiban. Az ily hatalmas nemzeti öntudat, bizva az isteni igazságban, ki fog birni minden harczot a jövőben is s nem fogja magát letörni engedni. Ha a horvát kénytelen lesz tűrni az abszolutizmust, ha kénytelen lesz tűrni elnyomatást, — a mi egy alkotmányos államban, úgy hiszem, nem tarthat örökké, — megszokva elviselni a különböző viszontagságokat, bizni fog saját öntudatában és az Istenben, hogy ez is meg fog szűnni egyszer és neki is fel fog virradni a szabadság napja! Ezen törvényjavaslat, úgy a mint ezen magas házban előterjesztetett, nem érinti csupán a nyelvkérdést, hanem más kérdéseket is, melyeket az alaptörvény megállapított. 4. §-ában ez a javaslat azt mondja, hogy a vasúti szolgálatba csak oly egyének vehetők fel, a kik magyar állampolgárok, az eskü szövegében pedig azt mondja, hogy ezen hivatalnok tartozik esküt fenni a magyar alkotmányra. Miért ? Ez a törvényjavaslat felemliti, hogy csak magyar állampolgár alkalmazható a vasutaknál, a horvát területen is. A kiegyezésnek már első szakasza ugy szól, hogy a horvát-magyar közösség állami közösség más államokkal szemben. Ezért azt tartom, hogy az állampolgárság más államokkal szemben nem lehet sem kizárólag magyar, sem kizárólag horvát, sem nem lehet azt állitani, hogy csak magyar állampolgár lehet hivatalnok Horvátország területén. Azt tartom, hogy a törvényjavaslatba be kellene iktatni azt, hogy ugy magyar mint horvát állampolgárok, és pedig ugy, hogy a magyar állampolgárok alkalmaztassanak Magyarország területén, a horvát állampolgárok pedig Horvátország területén. Azonban ezen javaslat esküszövegében az foglaltatik, hogy a vasúti hivatalnok esküt kell, hogy tegyen Magyarország alkotmányára. Én fel fogom olvasni a kiegyezés 2. §-át. vagyis a közös állam jogi alaptörvényt, a melyik ugy szól, hogy már a királyi hitlevélben is el kell ismerni Dalmát-Horvát- és Szlavonország területi épségét, és ezen országok alkotmányát. Ha tehát az már az alaptörvénybe van beiktatva, akkor azt tartom, hogy hibája az előterjesztett javaslatnak, midőn az eskü szövegében azt mondja, hogy a vasúti hivatalnok esküt kell, hogy tegy r en csupán a magyar alkotmányra. Ez nincs összhangzásban a kiegyezéssel, s az állami alaptörvénynyel. Midőn Horvátország 1868-ban megkötötte Magyarországgal a kiegyezést, alig hogy fölszabadult az abszolutizmus alól, s akkor azt hitte, hogy a Magyarországgal való egyetértésben és szövetségben meg fogja találni politikai és gazdasági fejlődésének jobb jövőjét. Ha visszatekintünk és szemügyre vesszük a megtörtént tényeket, és a viszonyokat, a melyek 1868-tól kezdve fejlődtek, be kell vallanunk, hogy a horvátok el kell, hogy ismerjék, hogy nem mentek teljesedésbe azon reményeik, a melyeket tápláltak, midőn a kiegyezést megkötötték. Vegyük a kiegyezési törvény 4. §-ába foglalt törvényes intézkedést, a mely igy szól (olvassa): »Az 1867. évi magyar országgyűlés 12. törvényczikkét, mely a Szent István koronája ^országai és 0 felsége többi országai közt fenforgó közös ügyeket, továbbá azon ügyeket is, a melyek, habár ezen két fél között nem közösek, de közös egyetértésükkel tárgyalandók, megjelöli, és azok kezelési módját meghatározza, valamint az e törvény alapján már létrejött egyezményeket, különösen az 1867. évi XIV., XV. és XVI. törvényczikkeket, Dalmát-, Horvát- és Szlavónországok magukra nézve is érvényeseknek és kötelezőknek elismerik, mindazonáltal azon határozott korlátozással, hogy jövőre hasonló alaptörvények és egyezmények csak Dalmát-Horvátés Szlavonországok törvényes hozzájárulásával lesznek alkothatók.« íme, ma van épien napirenden a kiegyezési kérdés Magyarország és a birodalmi tanácsban képviselt országok között. Az alaptörvény 4. §-a értelmében Horvátország is hivatva volna közreműködni ezekben a tárgyalásokban, a mint azonban tudjuk, Horvátország ott nem szerepel. Ezzel a ténynyel és ezzel az eljárással a kiegyezés világos rendelkezése megkerültetik, és Horvátország joga csorbitfatik. Ép ezért hiszem azt, hogy nem teljesedtek a horvát bizottságnak kívánságai, feltételei és reményei, a melyeket táplált, midőn Magyarországgal az 1868. évi alaptörvényt megalkotta, midőn Magyarország most nincs tekintettel az alaptörvényre, nincs tekintettel Horvátország jogára. A kiegyezés 66. §-a világosan ugy rendelkezik, hogy Horvát- és Szlavonország területéhez tartozik Dalmáczia is. A 65. §. pedig kifejezetten ugy szól, hogy Magyarország a jövőben sem fog felhagyni azzal, hogy a magyar szent korona jogán követelje Dalmáczia visszacsatolását Horvát- és Szlavonországhoz. Ezen törvényes rendelkezés 1868-ban alkottatott meg és mit értünk meg ebben a tekintetben? Vájjon inditott-e valami mozgalmat e tekintetben Magyarország ? Nem. A mai napig a dalmát testvérek nincsenek Horvát- és Szlavonországokkal egyesítve, hanem el vannak tőlünk szaki tva és a birodalmi tanácsban vannak képviselve, mi pedig a közös ügyek dolgában külön ebbe a magas házba jövünk, autonóm ügyeink számára pedig Zágrábban van a horvát országgyűlés. Nem teljesedett tehát a horvátok kívánsága a tekintetben, hogy Magyarország ezt magáévá teszi és törekedni fog arra, hogy Dalmáczia
