Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-170

110 Horvátországhoz csatoltassék s ezzel a horvátmagyar állami közösség is megerősíttessék. Zákánytól Fiume felé már 1868. évben voltak a vasutakon horvátok alkalmazva. Tartott ez csak néhány évig, ugy tetszik nekem, három vagy négy évig, s már is követelték a magyar királyság részéről, hogy ezeknek a hivatalnokoknak a magyar nyelvet hirniok kell, •8 ennek folytán, mert ennek megfelelni nem tudtak, elbocsátották őket. Ezek a tények igazolják, hogy az alaptörvény a nyelvi kérdésben is mindjárt az első években szenvedett sérelmet, hogy az állam jogi alap megváltoztatott, megváltoztatott az egyezmény. Ezen egyezmény megkötésénél közreműködött egyes királyság, egyes szerződő fél nem volt jogosítva arra, hogy ezt a közös szerződést önhatalmúlag változtassa, a magyar királyság nem volt jogosítva arra, hogy a vasutakról Horvátország üait elbocsássa azért, mert a magyar nyelvet nem ismerték, hanem tiszteletben kellett tartania az egyezményt, a mely rendeli, hogy Horvátország területén kizárólag a horvát nyelv a hivatalos nyelv. A horvátok reményei az iránt sem teljesültek, hogy a horvátok jogaikhoz jussanak, és hogy a magyar királysággal való közösségükben elérjék politikai és gazdasági függetlenségüket, sőt a cs. kir. szab. déli vasúttársaság egy horváthoz 1907. február 12-én ezt az iratot intézte. (Zaj. Hangok: Halljuk! — Az elnök csenget.) Ez az irat azt mondja, hogy a horvát királyság területén vonuló vasutakon kizárólag a magyar nyelv a hivatalos nyelv, s hogy e miatt állította ki panaszos részére a szolgálati okiratot csak magyar nyelven. (Zaj. Az elnök csenget.) Ez által az államjogi alaptörvény ismételten megsértetett, mert jóllehet világos, hogy Horvátország területén hivatalos nyelvnek kizárólag a horvátnak kell lenni, ez az irat azt állítja, hogy a horvát területen, melyen a vasút vonul, kizárólag a magyar nyelv a hivatalos nyelv, és hogy az illető hivatalos személynek jogában állott, hogy ezt a nyelvet használja, s hogy a horvátnak nincs joga, hogy az okiratot a maga joga szerint követelje, mert őt törvény szerint megilleti, hogy ez a szolgálati okirat az ő részére a maga horvát anyanyelvén állíttassák ki. El fogok mondani még egy esetet, hogy a horvát területen egy Zágrábba utazó tekintélyes hölgy miként kért egy állomáson horvát nyelven jegyet. Az illető hivatalnok kiadta neki a jegyet, de mikor ő annak oda nyújtott, úgy hiszem egy 10 K-ás papírpénzt, s a vasúti díj nem tett ki ennyit, ez a vasúti hivatalnok nem akarta neki visszaadni a kijáró aprópénzt, annyit, a menynyit vissza kellett volna neki adnia, hanem őt egyszerűen elutasította, hogy jegyet neki nem ád. Fel kell említenem, hogy az illető vasúti hivatalnoknak volt apró pénze, — az illető hölgy ezt az aprópénzt látta — és jól értette, hogy ő mit mond, de nem volt benne testvéri szeretet, nem tartozott azok közé, a ki a horvátok és magyarok közötti egyetértést és szeretetet ápolnák, hanem izgatott,nem akarván azt az aprópénzt visszaadni, az a hölgy pedig zavarában megfordult és talált két udvarias egyetemi ifjút, a ki megértette a zavarát, s adott neki aprópénzt, melyen a jegyet megváltotta, hogy tovább utazhassák. Ez a hölgy, kezében lévén a jegy, haragosan kifogásolta a hivatalnoknak ezt az eljárását, s ugy tartom joggal és alappal a vele szemben tanúsított azon lovagiatlan eljárás miatt. S ez, azt hiszem, nem vezet ahhoz az egyetértéshez, nem vezet ahhoz a czélhoz, a melyet a horvátok maguk elé tűztek, mikor arra az elhatározásra jutottak, hogy megkössék az egyezményt, ugy a mint mai nap van megkötve. Még egy iratot fogok említeni, egy horvátországi község átiratát, a mely egy magyarországi községnek három munkás könyvecskéit küldte és hozzácsatolta a pénzt, hogy ezek a munkások megkapják a könyvecskéket, hogy egy gyárban alkalmazást nyerhessenek. Ez a község természetesen a horvát hivatalos nyelven küldte el az átiratát. S gondolják, hogy kapott választ? Az illető községi elöljáróság felnyitotta ezt az átiratot, s azt figyelembe nem véve, visszaküldte, s ezek a szegény munkások nem kapták meg a kért könyvecskéket! A magyaroknak ez az eljárása sem vezet arra, a mi után a horvátok igyekeztek, nem vezet arra, hogy köztük és a magyarok között szeretet és egyetértés honoljon. Elnök (csenget): Én nem akarom a t. szónok ur szólásszabadságát a legkevésbbé sem gátolni, de figyelmeztetni kötelességem, hogy a ház elhatározta, hogy fél kettőkor áttér a sürgős interpelláczióra, (Helyeslés.) már öt perczczel múlt el ez az idő, és kérnem kell, hogy a mennyire csak lehetséges, szíveskedjék szűkebbre szorítani beszédjét, és azt lehetőleg befejezni. (Elénk helyeslés.) Grahovac Mirko: Igen tisztelt elnök ur! Én arra kérem, hogy még csak rövid időt engedjen. Én iparkodni fogok, hogy beszédemet befejezzem. Elnök: Tessék! Grahovac Mirko: Köszönöm! Lengyel Zoltán: Ha a magyar hadseregben nem értik a magyar vezényszót, ezt megértik? Elnök: Kérem Lengyel Zoltán képviselő urat, nincs népgyűlésen, nem a képviselő urat illeti a szó. (Élénk helyeslés, derültség és taps. Felkiáltások: Éljen az elnök! Zaj.) Grahovac Mirko : Ismeretes, magas ház, hogy 1883. évben Zágrábban zavargások történtek, milyenek az államot alapjaiban rázkódtatják meg. Tudják, hogy a magyar királyság miként tett kísérletet arra, hogy a közös pénzügyi