Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-167

494 167. országos ülés 1907 június 4-én, kedden. olyan magánjogi viszonyokat szabályozó törvényt, a mely általánosságban, egyszerűen azt állapítaná meg, hogy kihágást követ el az a gazda, vagy cseléd, a ki ezen törvény rendelkezései vagy tilalma ellen vét. Meg szokás, t. ház, jelölni a törvénynek azon rendelkezéseit és tilalmait, a melyeknek meg nem tartása vagy áthágása, kihágást képez, különben a közigazgatási hatóságok minden egyes esetben kihágást statuálhatnak egy magában véve csekély jelentőségű rendelkezésére vagy tilalmára a törvénynek, a melynél a törvényhozó egyáltalában nem is gondolt arra, hogy annak meg nem tartása kihágás jellegével birjon. Minthogy tehát ezen laza szerkezet folytán, a melylyel az első pont meg van szövegezve, bármilyen értéktelen és jelentéktelen rendelkezésnek meg nem tartása kihágásnak minősíthető, én már ezen laza szerkezeténél fogva sem támogathatom az első pontot. De nem fogadom el a második bekezdést sem és teljes mértékben csatlakozom azokhoz, a miket e tekintetben különösen Giesswein Sándor t. képviselő ur előadott. Az 57. §. második pontjánál, teljesen objektíve bírálva a kérdést és annak jelentőségét, legelsősorban is felmerül az a szempont, hogy van-e szükség általában ezen rendelkezésekre és hogy a mezőgazdaság üzemében előforduló abnormitások, veszedelmek és munkászavarok szükségessé tették-e, hogy a jogrendünkkel, de nemcsak a mienkkel, hanem mindenféle jogrenddel ellentétes ilyen rendelkezések a törvénybe kerüljenek? Én magam nem gazdálkodom és nem ismerem a kérdésnek gyakorlati részét, (Felkiáltások balfelöl: Látszik !) de próbáltam azt megismerni, még pedig a földmivelésügyi minisztérium hivatalos kiadványaiból. A magyar királyi földmivelésügyi minisztérium által kiadott »Mezőgazdasági munkabérek Magyarországon« czimű vaskos könyvet, a mely az 1905. évről szól, átolvastam. Ebben van egy hatalmas fejezet, a mely az országban előfordult munkászavarokat és a munkáshiányokat tárgyalja. Ebben a könyvben egy igen érdekes összeállítást talál az ember. Nevezetesen arra a kérdésre, hogy mi okozta a munkáshiányt Magyarország 63 vármegyéjének összes járásaiban, a gazdasági tudósítók, szóval hivatalos személyek adnak hivatalos értesítést és felvilágosítást. Ezen jelentés szerint 63 vármegyének összes járásaiban mindössze csak három volt olyan, a honnan az a jelentés érkezett, hogy a munkáshiányt a munkássztrájk okozta. Egyetlenegy járás volt olyan, a honnan az a jelentés érkezett be, hogy a munkáshiánynak a szocziálizmus volt az oka. A munkássztrájk volt oka a siklósi, tamási és igali járásokban, a szocziálizmus a sárbogárdi járásban. A többi járásban a földmivelésügyi minisztériumnak az 1905. évre vonatkozó jelentése szerint a munkáshiányt legnagyobb részt a kivándorlás okozta, azután a munkatorlódás, a keletkezett ipari üzem, a dohánytermelés, a czukorrépatermelés stb. Az ok tehát sokféle volt, köztük azonban elsősorban a kivándorlás áll, és csak négy járás van olyan, a hol olyan jelenségek mutatkoznak, a melyek esetleg indokolttá tennének ilyen intézkedéseket. Hogy ha pedig megállapítjuk azt, hogy Magyarország 63 vármegyéjének összes járásai közül, a földmivelésügyi minisztérium hivatalos megállapítása szerint, csak négy járásban fordultak elő olyan jelenségek, a melyek indokolttá tennének ilyen rendkívüli intézkedéseket, akkor talán szabad nekem azt állítanom, hogy a törvényjavaslat 57. §.-a 2. bekezdésének instituálása legalább is felesleges. Különösen felesleges ez akkor, ha eddigi jogrendünket figyelembe véve megállapíthatjuk azt, hogy ez a szabadságjogok, a munkások szabadságjogainak szempontjából az eddigi jogrendhez képest tetemes rosszabbodást jelent. Nagy Emil: Javulást! Pető Sándor: Méltóztassék megengedni, hogy én rosszabbodásnak tartsam és hogy meg is mondjam, miért? Elsősorban figyelembe véve az ipartörvény 164. és az eddigi cselédtörvény 110. §-át, rögtön szembetűnik az, hogy a míg eddig az ipartörvény és cselédtörvény csak az u. n. izgatókat, vagyis azokat büntette, a kik fenyegetéssel, erőszakkal, bántalmazással igyekeztek befolyásolni a tömeget, a kik sztrájkra izgatták, kényszeritették vagy hajtották a munkásokat, addig ez a törvényjavaslat tovább megy — a mire különben Nagy György t. képviselőtársam mutatott rá és mert e tekintetben módosítása igen lényeges javulást jelentene, azt szükség esetén el is fogadom, — a mennyiben ez a szakasz már nemcsak az izgatókat és felbujtókat, hanem a sztrájknak egyszerű részeseit, az egyszerű munkásokat is bünteti, holott minden egyébtől eltekintve az az egy szempont teljesen elegendő volna ezen intézkedés mellőzésére, hogy, a mint méltóztatnak a tömegek pszichológiáját, a tömegmozgalmaknak lefolyását ismerni, ott az egyéni elhatározásnak, az egyéni szabad akaratnak, az egyéni kezdeményezésnek igen csekély, a felelősség mértékét semmi esetre el nem érő szerepe van, ugy hogy arról az egyes emberről, a kit a tömeg magával visz sokszor talán akarata ellenére, egyáltalában nem mondható, hogy a büntetőjog, vagy bármilyen más jog fogalmai szerint büntetendő cselekményt követne el. E szerint abban van a sérelem, hogy bár semmiféle aktivitást megállapítani nem lehet sem a sztrájk kezdeményezésében, sem a sztrájk lefolyásában, mégis bünteti a törvény az egyes résztvevőket. Ezért mondtam rosszabb aknák az eddigi dispozicziókat. De rosszak azok azért is, — ós erre Nagy György és Giesswein Sándor t. képviselőtársaim már rámutattak — mert teljesen