Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-167

490 167. országos ülés 1907 június 4-ém kedden. Az a cseléd pedig, a ki összebeszélés folytán ilyen okból szerződésének teljesítését megtagadja « . , . stb. Kérem, méltóztassék módosításomat elfogadni. Elnök: Ki következik szólásra? Darányi Ferencz jegyző; Giesswein Sándor! Giesswein Sándor: T. képviselőház \(Halljuk!) Jól tudom azt, hogy a midőn a mezei munkások és a gazdák között előforduló bérbarczokról van szó, itt bizonyos tekintetben egy általános nemzeti érdek is figyelembe veendő; egy érdek, a melyet mindnyájunknak szem előtt kell tartanunk, mert Magyarország agrárállam lévén, a mezei munka körül előforduló zavarok csakugyan nagy és káros befolyással lehetnek népességének fejlődésére és általános gazdasági álla-potára. Mindazonáltal én a jelen törvényjavaslatban foglalt, az e téren mutatkozó bajok és zavarok orvoslását czélzó eszközöket e bajok szanálására alkalmasaknak nem találom. Ezt már az általános vita alkalmával is volt szerencsém jelezni. Nézetem szerint akkor, midőn a bérharczok rendezéséről van szó, nem szabad, legalább elsősorban nem szabad represszáliákhoz folyamodnunk. Az ipar terén Nyugat-Európa egy már félszázad vagy hosszabb idő óta tartó harcz állapotát mutatja a tőke és a munkás, illetve a munkás és a munkaadó között, és még a konzervatív irányú nemzetgazdák is — például egy Schmoller is — kénytelenek elismerni, hogy ámbár ezen bérharczok, a melyeket a sztrájkok alakjában folytattak, időnként bizonyos krízist okoztak az egyes iparágakban, mégis az általános fejlődés iránya az volt, hogy e bérharczok a munkásoknak és a munkásokkal együtt az ijjarnak, nevezetesen a nagyiparnak helyzetét javították.. A külföldön is érvényesülni látjuk azt a törekvést, a mely azokat az eredményeket, a melyeket eddig a kapitalisztikus befolyás alatt csak a sztrájkokkal tudtak elérni, más módon, nevezetesen békés utón iparkodik előmozdítani. Eégi idő óta datálódik ez a törekvés és különösen olyan munkanemeknél, a melyeknek munkásai már régebben szervezkedtek, mutatkozik a vitás kérdések békés utón való elintézésére való igyekezet. így pl. 1848-ban a németországi nyomdászok, a kik akkor Mainzban tartottak kongreszszust, a frankfurti nemzetgyűléshez fordultak egy olyan törvényjavaslat alkotását czélzó előterjesztésükkel, a mely megegyezést képes létrehozni a munkaadó és a munkás között. Azonban 25 évig kellett küzdeniök, a mig ezen a téren el tudtak valamit érni. De Angolország, a mely a nagyipar terén eló'ljárt, már a 60-as években létrehozta az egyeztető bizotttágokat, a Mundella- és Kettle-féle típusok, szerint. Ujabb időben azonban azt látjuk, hogy más államok törvényhozása is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Erre mutat nevezetesen az 1892 deczember 22-én kelt franczia törvény. Utóbb 1902-ben Spanyolországban is hoztak egy törvényt, (Zaj.) a melynél fogva egy állandó munkás-bizottság szervezendő minden nagyobb városban, vagy pedig kerületi városban, a hol spanyol törvény szerint hivatalból részt vesz benne az alguazi, vagyis az előljáró, a lelkész és mindkét részről, tehát a munkások és munkaadók részéről hat-hat bizottsági tag. Romániában is van, az 1902. évi márczius hó 5.-iki törvény szerint, állandó munkás-egyeztető és békéltető-bizotteág, a melynek elnöke a kormánybiztos és a melyben mindkét részről szintén szerepel két-két tag. Dániában az 1900. január 27-iki törvénynyel egy hattagú állandó bizottság szerveztetett, a melybe munkaadók és munkások három-három tagot küldenek ki három évre. Ezek kölcsönösen választanak ezenkívül egy elnököt, rendesen Dánország előkelő jogászai közül. Mindezekből látjuk, t. képviselőház, hogy mindenfelé foglalkoznak a törvényhozások azzal a gondolattal, azzal az eszmével, hogy a munkaadók és munkások közötti differencziákat lehetőleg békés utón, egyeztetéssel kell elintézni. Erre azt lehetne mondani, hogy az emiitett példák inkább az ipari munkára vonatkoznak. De bár elismerem azt, hogy a mezei munkának a természete más, mégis az alapelvek, a melyeknek irányadóknak kell lenniök, egyformák, akár ipari, akár mezei munkáról van szó. (Ellenmondások a baloldalon.) Legfeljebb azt lehetne mondani, hogy mezei munkásaink még nincsenek ugy kiképezve, még nincsenek azon a műveltségi fokon, a melyen ipari munkásaink vannak. De hiszen ha megadjuk nekik az alkalmat arra, hogy ők is mint emberek tárgyalhassanak az ő munkabéreikről, szerintem akkor fognak csak igazi nevelést kapni és nem akkor, a mikor — mint ma — odadobjuk őket idegeneknek, a kik ugyan törődnek a munkások ügyeivel, de mégis távolabb állanak tőlük. Ezért, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy mi, mint agrárállam, hivatva vagyunk arra, hogy azt, a mit a külföld megtett az ipar terén, mi iparkodjunk megvalósítani mezőgazdasági munkásaink: az agrármunkásság körében. Hiszen e tekintetben hivatva vagyunk egész Európának előljárni. Hivatkozhatom arra is, t. képviselőház, hogy Amerikának egyik-másik államában már a mezei munkásokra nézve is vannak ilyen törvény szerint előirt és elrendelt békéltető- és egyeztetőbizottságok, így pl. az északi Dahota államnak 1891-ik év törvényében. Mindezeket egybefoglalva, t. képviselőház, csak arra akarok konkludálni, hogy az előttünk lévő törvényjavaslatnak intézkedései, a melyek azt mondhatnám a sztrájkolok irányában eléggé merev szigorúsággal járnak el: abban a tekin-