Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-162

344 162. országos ülés 1907 május 28-án, kedden. Petrogalli Oszkár t. képviselőtársam módosítása bizonyos latitüdöt is engedélyez, a mikor kimondja, hogy a belügyminiszter a földmivelésügyi miniszterrel egyetértó'leg kivételt is tehet és igy a cseléd bizonyos megindokolt esetben igenis kaphat útlevelet. Ezen módosításokkal együtt ajánlom a szakasznak eredeti szövegét elfogadásra. (Helyeslés.) Várady Károly jegyző: Philipp János! Philipp János: T. képviselőház! Mindenekelőtt a t. háznak szives elnézését kell kikérnem, hogy a magyar nyelvet nem birom anynyira, mint a hogy akarnám, a mi azonban nem akadályoz engem abban, hogy bár német anyanyelvű és születésű vagyok, no hangoztassam azt, a mit Vörösmarty mond, hogy »itt élned, halnod kell«. (Éljenzés.) A magam részéről előre kijelentem, t. képviselőház, azt, hogy Nagy Sándor t. képviselőtársam indítványát és módosítását nem fogadhatom el. Megmondom, hogy miért. Én a kisgazdák között éltem és élek most is. Ismerem azoknak életviszonyait és bajait és tudom, hogy igen sok kárt szenvednek már eddig is és szenvedni fognak ezentúl még többet, mert a munkáshiány napról napra nagyobb lesz. Nálunk az a szokás, hogy a cselédek rendesen télen állanak be a gazdákhoz. Ott jól érzik magukat egészen tavaszig, tavaszszal azután meggondolják a dolgot és ha akadnak olyanok, a kik Amerikából pénzt küldenek nekik, kivándorolnak; különben nem is jutna eszükbe, hogy kimenjenek. Ha pedig ez az eset bekövetkezik, akkor minden ok nélkül ott hagyják a szegény kisgazdát az ő pár hold földjével, a ki csak azért fogadta fel őket télen, hogy nyáron legyen valaki mellette, a kivel együtt mivelheti meg azt a pár hold földet, minthogy nem telik neki napszámosokra, mert a napszám óriási módon megdrágult. Felfogadja tehát őket télen, pedig ingyen sem kellene neki a cseléd, mert kis munkáját maga is el tudná végezni. Ha azután ezek elhagyják a gazdát tavaszszal és Amerikába mennek, ebből igen nagy kár származik. Épen ezen oknál fogva azt tartom helyesnek, hogy ha az eredeti szakaszt fogadjuk el, hogy legalább egy évet kénytelen legyen a cseléd kitölteni. Ha meg tudtak ittélni eddig, — mert nem olyan szomorú ám itt az élet a magyar hazában, mint a hogy azt. mondják, csak a csábító ügynökök festenek aranyhegyeket előttük, — (Igaz! Ugy van!) akkor még ezt az egy évet is ki tudják tölteni a gazdánál, a ki nagy károkat szenved, hogy ha télen volt cselédje, tavaszszal pedig nincsen. Szolgálhatok erre nézve egy pár esettel, a mely az idén történt. Tudok családos embereket, ä kiknek nagy volt a családjuk és a kik könyörögtek, hogy vegyék fel őket télen cselédnek. Az egyik gazda, ki vinczellért akart fogadni, kifogásolta az egyiket és azt mondta neki, hogy neked nagy a családod, mert 6 gyermeke volt, akik közül az egyik inas volt és igy, annak is kellett ruhát csináltatni; mig a többiek kis gyermekek voltak. De a gazda tudta, hogy a beállni akaró szorgalmas házaspár, csak abban a tekintetben voltak aggályai, hogy mint vinczellér nem fog kijönni abból a fizetésből, a mit fizethet neki. Erre azt mondta a vinczellér, hogy nyáron másutt is fog munkát keresni és télen is fog valami munkát kapni, valahogy majd csak kijön s a gazda meg lesz vele elégedve. A házaspár felfogadtatván, ott volt egy évig. A második évben megint beállott, de esze ágában sem volt, hogy Amerikába költözzék. Egyik rokona azonban Amerikából irt neki, hogy ha ki akarna jönni Amerikába, előlegezné neki az útiköltséget. Mit csinált ez a vinczellér, a kivel pedig sok jót tett a gazdája, mert gyermekeit ruházta s mert valahányszor kiment a szőlőbe, mindig hozott neki valamit, a mi nem volt kikötve a bérben, hogy segitsen rajtuk. Tavaszszal, mikor a munka ideje bekövetkezett, egyszerűen elment a gazdához s azt mondta: Amerikába megyek. A gazdája azt mondotta: hogyan tehetsz ilyet, hisz én sok jót tettem veled, segitettem rajtad és most itt hagysz, bérednek háromnegyed része is kint van; most jön a munka ideje, ki fogja megmunkálni a szőlőmet ? Azt felelte a vinczellér: nekem mindegy, kinlódtam már eleget, én Amerikába megyek. Hogyan mehetsz, — mondotta a gazda — hisz kivetted a béredet előre, azt mondtad: ide kell, oda kell, az inas fiadnak is kellett ruhát csináltatnom, azután mikor felszabadult, az azzal járó költséget is előlegeztem neked. És most honnan telik neked az útra pénz ? Azt felelte a vinczellér: küldték a rokonaim. Utóvégre mikor a gazda látta, hogy nem tudja visszatartani, azt mondotta neki: ez a hála azért a sok jóért, a mit tettem veled? Azt felelte erre a vinczellér, hogy mindenki azt nézi, hol kereshet ' többet, szóval hogy kimegy Amerikába és itt hagyja gazdáját daczára annak, hogy bérének legnagyobb részét már előre kivette. Ekkor a gazdája azt mondotta neki: hogy ha már kimégy a fiaddal, hagyd itt legalább a feleségedet a leányaiddal, mert a leányok is tudnak már itt-ott segíteni, kötni és kisebb munkákat végezni, azután majd ő hozzá fogja venni a szükséges munkásokat a kapáláshoz és a többi nehezebb dolgokhoz. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A vinczellér erre azt felelte egyszerűen: a feleségemet nem hagyhatom a szőlőben a családommal, én elmegyek, alásszolgája. És elment, mert útlevelét már télen kiváltotta, a miről a gazda mitsem tudott. . Ilyen esetben a bíróság nem tehet semmit, mert a régi cselédtörvény elavult és ez igaz is,