Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.
Ülésnapok - 1906-161
316 161. országos ülés 1907 május 27-én, hétfőn. A t. demokrata urak óvatosak; ők nem beszélnek folyton szocziálizmusról, de mégis kijelentik, hogy sok tekintetben szimpatizálnak a szocziálisták törekvéseivel. E tekintetben talán legelői járt Bródy Ernő, ép ezért főleg az ő kijelentéseivel akarok foglalkozni, mert ezek erre bővebb anyagot nyújtanak. Egy közbevetett felszólalásra azt mondotta beszédjében, hogy »igenis, t. ház, szükségről és sürgős szükségről van szó, és itt talán beszélhetnénk a kötött birtokok felszabadításának kérdéséről; beszélhetnénk a hitbizományok eltörlésének kérdéséről«. T. ház! Ezekkel a felszólalásokkal és fenyegetésekkel évek sora óta unos-untalan találkozunk. Ezeket mindig ugy szokták odaállítani, mintha kizárólag az ő jóakaratuktól függne ez a kérdés és hogy ha ezeket a kérdéseket zászlójukra irják és a nemzet elé viszik, akkor meg fog dőlni az egész mai földbirtokrend. Nagyon sajnálom, hogy Bródy Ernő t. kéjDviselő ur nincs itt, mert személyesen akartam azt a kérést intézni hozzá, hogy szíveskedjék ezt a kérdést minél előbb a kezébe venni, hogy minél előbb a ház elé terjeszthesse a kötött birtokok és a hitbizományok eltörlésére vonatkozó javaslatát. Azonban figyelmébe akarom ajánlani, hogy nincsen Európában nagy, erős és a czivilizáczió élén álló ország, a melyben a kötött birtok nagy szerepet ne játszanék. Tessék megnézni Németország, a sötét agrár-reakczió hazáját; ott elégséges módon megkötötték a földet. Tessék megnézni Angolországot, a hol a földbirtok szervezete még igazán feudális, és a földbirtoknak ez a szervezete egyáltalában nem gátolta sem Angolországot, sem Németországot abban, hogy oda emelkedjenek, a hol tényleg ma állnak. A másik dolog, a mit Bródy Ernő t. képviselő urnak figyelmébe akarok ajánlani, az, hogy vigyázzon e javaslatainál, nehogy elrontsa a játékot a tisztelt szocziáldemokratákkal, mert hiszen a szocziáldemokraták végső programmpontja a földtulajdonnak államosítása, tehát a lehető legnagyobb mértékben való megkötése. Ha tehát ő azt akarja, hogy a földbirtok felszabadittassék, bizonyos fokig ellentétbe jött a szocziáldemokraták főtételével. Azonban itt is azon különös helyzettel találkozunk, mint az életben máskor is, hogy pl. bennünket agráriusokat, a kik bizonyos fokig a földbirtok stabilitása mellett küzdünk, sötét reakczionáriusoknak mondanak, ellenben a szocziálistákat, a kik egészen meg akarják kötni a földbirtokot, a haladás apostolainak hirdetik. At kell térnem — és nagyon örülök, hogy Giesswein Sándor ur jelen van az ülésen — az ő, egyrészről sok tudásról, másrészről a munkásosztály sorsa iránt való meleg érdeklődésről tanúskodó felszólalására. Azonban főleg a sztrájkra vonatkozó állításait helyeseknek és igazaknak elfogadni, sajnálatomra, nem tudom, valamint nem osztozhatom abban a nézetben sem, a melyet Amerikára vonatkozólag kifejtett. Annak a felfogásnak, mint hogyha Amerika ideális állapotokat tudott volna erkölcsi és politikai téren teremteni, tehetségemhez képest ellene szoktam szegülni és kénytelen vagyok ezt megtenni most is. Giesswein Sándor t. képviselőtársunk azt állította, hogy Amerikában nagyon megbecsülik a munkást, és hogy az quasi equiparálva van a tőkéssel. Engedje meg, hogy e kijelentését korrigáljam. Nagyon megbecsülik a munkát, de nem a munkást. Méltóztassék elolvasni azokat az adatokat, a melyek az amerikai ipar által elpusztított munkások százezreire vonatkoznak, a kiket kellő preventív intézkedések mellett meg lehetett volna menteni maguknak, családjuknak és a társadalomnak. Ha ezeket tekintetbe veszi, kénytelen lesz nekem bizonyos fokig igazat adni. A mi azt illeti, hogy a sztrájk az egyetlen eszköz volna arra, hogy a munkások sorsukat javítsák, ezt sem fogadhatom el. Méltóztatnak tudni, hogy most is, de különösen régebben, egyes foglalkozási ágakban a bérek emelkedő irányzatot követnek, a nélkül, hogy azokban valaha sztrájk lett volna. A kínálat és a ^kereslet törvénye általában sokkal inkább érvényesül, mint a sztrájké, mert különben lehetetlen volna a munkabérek emelkedéséről beszélni azon időben, a mikor sztrájk nem volt, holott hogy akkor is megtörtént az emelkedés, az kétségtelen. Sőt rá fogok mutatni, hogy a sztrájk sok esetben igen kevéssé szolgálja maguknak a sztrájkolóknak az érdekeit, mert gyakran könnyelműen történnek a sztrájkok és tönkretesznek egyes iparágakat. így történt pl. Angolország egyes részeiben az üvegijsarnál. Az Amerikába kivándorló egyének egy része különben is épen azért kénytelen kivándorolni, mert itthon a sztrájkok miatt jövedelmező foglalkozást nem kaphat. Hogy a magyar közgazdasági életre nézve milyen károkkal járnak a sztrájkok, arra nézve legyen szabad felsorolnom egy pár adatot, melyet a kereskedelemügyi miniszter ur iparfelügyelőjének 1905-re vonatkozó jelentéséből szedtem. 1905-ben 286 sztrájk volt, a sztrájkolok száma 38.539 volt; összesen, t. i. azon munkásokkal együtt, a kik nem akartak ugyan sztrájkolni, de kénytelenek voltak rá, a sztrájkolok száma 58.000 volt, tartott 12.575 munkanapon át, a munkabérveszteség volt 6 1 /a millió korona. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a veszteséget, a mely a munkaadókat érintette, akkor azt mondhatjuk, hogy az ilyen sztrájkesztendő, mint az 1905-iki volt, a mely egyébiránt összeesik a darabontkormány működésével, igazán közcsapás számba megy., At kell térnem az ellenvetések egy másik részére: a gazdák ellenvetéseire. Ezekkel rövi-
