Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

314 161. országos ülés 19ü7 május 27-én, hétfőn. teim nyilvánításánál csak egyet ismerek el: saját lelkiismeretemet. Elfogadom a javaslatot. (Élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve; ha szólam senki sem kivan, a vitát bezárom. Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök; Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Holló Lajos képviselő' ur a 215. §. d) pontja alapján kér szót. Holló Lajos : Ezen törvényjavaslat általános vitájának elején a koalicziós pártok nevében határozati javaslatot voltam bátor beterjeszteni, a melynek tartalma az volt, hogy a javaslat részletes vitájába a képviselőház csak az ünnepek elteltével menjen bele. Ez a határozati javaslat, a mint méltóztatik látni, egész tárgytalanná vált, mert az ünnepek elmultak és már most a részletes tárgyalás megkezdésének a mi felfogásunk szerint sem volna semmi akadálya. Ezért nem kívánom, hogy ez a határozati javaslat szavazás alá bocsáttassák és azt visszavonom. (Helyeslés.) Elnök: Szavazás előtt szó illeti az előadó urakat. Bernát István, a munkásügyi bizottság előadója : Én, mielőtt részletes reflexiókba bocsátkoznám azon ellenvetésekkel szemben, a melyek a törvényjavaslattal szemben felhozattak, konstatálni kívánok egy dolgot, és ez az, hogy azon állításomat, a melyet bevezető beszédem végén tettem, mely szerint ezen előttünk fekvő törvényjavaslat egyike a leghumánusabb törvényjavaslatoknak, a melyek ezen a téren valaha készültek, senki nem czáfolta meg, sőt nemcsak e házban, de a házon kívül sem történtek komoly kísérletek ennek megezáfolására. Én tehát azt hiszem, joggal és kötelessógszerűleg tartom fenn ezt az állítást most is és joggal és kötelessógszerűleg utalok arra, hogy mindazok az ellenvetések, a melyek a törvényjavaslat ellen tétettek, ennek az állitásnak igazságát meg nem döntik. Ezek után át kell hogy térjek az elfogadott divathoz képest a képviselőháznak azon kitüntetett alakjaira, vagy mondjuk csoportjaira, a kik ebben a vitában oly sok szónak voltak tárgyai. Ezeknek egyike az ujjászervezettek vezére és lánglelkű apostola, továbbá a demokrata urak és azok, a kik ő velük e kérdésben, ugylátszik, nagyon erősen szövetkezve voltak, a nemzetiségi képviselők. Azokat a vádakat, a melyeket a törvény ellen emeltek deres, bilincs, feudalizmus czimén, senki be nem bizonyította. Daczára ennek, hogy ezek bebizonyítva nincsenek, az egyes képviselők, nevezetesen Mezőfi, a régi tenorból folytatja ellene a harezot. így lapjának egyik számában, a mely már a bizottsági tárgyalások után jelent meg, a mely bizottsági tárgyalásoknál láttuk, hogy ő állításainak legnagyobb részét védeni képtelen, igy ir: »Darányi uj cselédtörvénye elveszi a paraszttól,... méltóztassék megjegyezni, nem cselédtől, hanem parasztól . . . becsületét, elveszi költözködési jogát, a törvények védelmét, a munkával való rendelkezési jogát, a lakással való rendelkezését, pihenését; rongyain kivül mindent elvesz a paraszttól.« ISTosbát, t. uraim, ilyen hanggal szemben lehetne hasonló hanggal válaszolni, azonban azt hiszem, eleget teszek előadói kötelességemnek, hogyha konstatálom, hogy mindezen állitások abszolúte igazsággal, alappal nem birnak. A mi azt az állítást illeti, hogy ez a javaslat a jobbágyságot akarja visszaállítani, és feudális ízű: ez a legképtelenebb igazságtalanság. Hiszen a feudalizmusban, a jobbágyságban, a jobbágy, hogy ugy mondjam, automatice beleszületett abba a helyzetbe, a melyben volt, az egyéni elhatározásnak itt alig volt némi szerepe, holott ezen törvény azon alapul, hogy szabad szerződést köthet a cseléd, a gazdával, a gazda a cseléddel. Ez, azt hiszem, eléggé czáfolja azt az állítást, a melyet ezen a réven ellene használnak. Azonban reakeziósnak is nevezték e törvényjavaslatot. Abban az értelemben, a mint mi valaha felfogtuk a reakeziót, bizonyára nem az, mert hiszen ez nem akarja sem az egész nemzetnek, sem a nemzet egyrészének jogait megnyirbálni, nem tudom én micsoda sötét törekvések érdekében. Azonban az utóbbi időben elterjedt és különösen a haladó sajtó által nagy mértékben propagált nézet, hogy reakeziónak neveznek mindent, a mi tulaj donképen a nemzetnek érdekében történik, (Igaz! Ugy van a jobb- és a baloldalon.) Ilyen értelemben a javaslat igenis reakeziós, mert hiszen nagy nemzeti érdekeket véd, és nagy ellentéteket igyekszik kielégíteni. A szabadság fogalmával is meglehetős nagy visszaélés történik, a mikor a szabadságnak lehető kiterjesztését ugy állítják oda, mintha ez akár a nemzetnek politikai végczélja, vagy pedig a gazdasági fejlődésnek alapfeltétele volna. Azonban valósággal, azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy egészen ideális, korlátok nélkül való szabadság nem létezik, mert hiszen ez az anarchiára vezetne. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A törvényjavaslatnak azt a paragrafusát, mely a cselédek vendéglátási jogáról szól és a melyet olyan erősen támadtak, nagyon szerencsésen védelmezte meg az én nézetem szerint Csernoch János t. képviselőtársunk; ahhoz, a mit ő mondott, hozzátenni semmit sem szükséges, és épen ezért ebben az irányban én nem is akarok felesleges szót vesztegetni. Azonban, t. uraim, azt, hogy sokan a szabad költözködés révén a kivándorlásnak teljes szabadságát követelik, én a magam részéről