Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

IBI. országos ülés 1907 május 27-én, hétfőn. 303 A magam részéről ezek után szükségesnek tartom rövid szavakban világosan fixirozni azon aggodalmakat, a melyek bennünket ezen javaslat tárgyalásánál vezetnek, a melyeknek a a bizottsági tárgyalásokon is mindig egész nyíltan, kereken és egész őszintén kifejezést adtam. De szükségesnek tartom egyúttal azt is, hogy egyes elhangzott szubjektiv megjegyzésekre, különösen azokra, melyekre reflexió nem történt és azokra a czélokra, a melyek egyes szubjektiv felszólalások mögött rejlenek és kellőképen meg nem világíttattak, egy pár megjegyzést tegyek. {Halljuk! Halljuk !} Először is magával a javaslattal foglalkozom. A javaslat intencziója kétségtelenül jó. Elismerem, hogy a földmivelésügyi miniszter ur csak jót kivan tenni, sőt elismerem, hogy közszükséget szolgált, mikor ezt a javaslatot benyújtotta. Jó ez az intencziő, mert egyrészt meg akarja szüntetni azokat a visszaéléseket, a melyek cselédekkel szemben egyes rossz gazdák részéről kétségtelenül fenforogtak, a mi kifejezést nyer a javaslatnak azon intézkedéseiben, a hol eltörli a robotot, eltörli az ingyen munkát, a hol megszünteti a fizetésnek ital alakjában való kiszolgáltatását, megszünteti a jancsibankót, intézkedik, hogy a cseléd kikötött konvenczióját tisztességes és elsőrendű gabonában kapja meg. Ezek stb. azok az intézkedések, a melyek biztosítani kívánják a cselédnek azt, a mi a cselédé. Jó a javaslat intencziója akkor is, mikor ezzel szemben a gazdáknak egyetlenegyet — mert a gazdának e javaslat csak egy dolgot ad — t. i. a szerződós szentségét biztosítani kívánja, hogy ha az a gazda megfogadja azt a cselédet és becsületesen és tisztességesen eleget tesz azon kötelezettségeknek, melyek őt terhelik, ezzel szemben az egész szerződési időtartamra biztos lehessen, hogy cselédje nem fogja cserben hagyni. Más kérdés, hogy nem lépte-e túl ez a törvényjavaslat azt a határt, melyet ez a két szempont egész élesen határol. Az én véleményem szerint némi tekintetben túllépte. A törvényjavaslat nem szorítkozik ezen két sérelmes pont orvoslására, hanem, megengedem, nemes intencziókból, magasabb szocziálpolitikai szempontból, humanisztikus felfogásból oly dolgokat is felvett a gazda és cseléd közti jogviszony szabályozásáról szóló javaslatba, a melyek ebbe a törvénybe szorosan bele nem tartoznak. Mint mondám, egyes intézkedések túl mennek a határon. Hogy egész preeziz részletekre is kiterjeszkedhessen, tálment az adókérdésben, a mely intézkedés legiszlativ szempontból el nem fogadható mikor ily részlettörvénynyel, mint ez a cselédtörvényjavaslat, utasítja a végrehajtó hatalmat, hogy az általános adótörvénynek általános értékű intézkedéseit quasi félredobja, a mikor az adóalany kötelezettségét, a melyet az adótörvény szabályoz, egy más adóalanyra kívánja áthárítani. Igaz, hogy ebben a kérdésben belátta maga a miniszter ur is, hogy a javaslat túlment a határon és engedett; az eredeti törvényjavaslatnak ezt az intézkedését már a bizottságokban, épen az én felszólalásom következtében, ki is törölték. De azért hoztam ezt itt fel, mert ez is jellemző bizonyos mértékig arra nézve, hogy azok, a kik ezt a törvényjavaslatot készítették, a szocziálpolitikai és a humanisztikus felfogás terén talán messzebb mentek pár lépéssel, mint a mely fokban ezt nekik különben maga a törvényjavaslat czélja megengedte. Ugyanez a felfogásom a cselédek családtagjai gyógykezelésének kérdésében is, mert én aláírom, teljesen helyesnek, teljesen korrektnek tartom azt, hogy a gazda, általában minden munkaadó — és ezt hangsúlyozom —- a munkaadó gondoskodjék a munkásságnak testi épségéről, hogy magát a munkást gyógyíttatni köteles és még azt is elismerem, hogy jogosan, humanisztikusán járt el a miniszter ur akkor, mikor ezen a téren túlment a régi cselédtörvény intézkedésein és a 30 napi kötelezettség helyett negyvenet állapított meg. Ez ellen nekem elvi kifogásom nincs, nem volt, s ha két hónapot állított volna fel, még azt is elfogadtam volna. De hogyan jut ahhoz a gazda, és épen csak a gazda, — ezt megint hangsúlyozom, mert más kereseti ágaknál ezt az intézkedést egyetlen egy humanisztikus törvényben sem találom —• hogy köteleztessék arra is, hogy cselédjeinek családtagjait, esetleg kereső családtagjait gyógyíttassa? Ezt én a magam részéről megérteni, mint törvényes intézkedést jogosnak elismerni nem tudom. Igaz, — hisz a miniszter ur hivatkozott arra, — de én is tudom tapasztalatból, hogy a gazdák legnagyobb része ezt eddig is megtette. Azonban volenti non fit injuria. A ki meg akarja tenni, az megteheti, a ki meg birja tenni, tegye is, meg is teszi, mint a múltban megtette; de kötelezni esetleg a gazdatársadalomnak olyan rétegeit, a melyek ezt a terhet meg nem bírják, - - és ezek közé sorolom első sorban épen a kisgazdákat, másodsorban pedig az eladósodott közópbirtokos osztályt — (Igaz! jobbfelöl.) hogy ezeket erre kötelezhessük törvényes intézkedéssel, egy ilyen kivételes humanisztikus intézkedéssel, a mely semmiféle más törvényben meg nem található: ezt én a magam részéről azon határ túlléjiésének tartom, a melyet ennél a törvényjavaslatnál követni kell. De ugyancsak a gyógyítás kérdésénél van egy intézkedés, a mely egyenesen alkalmas arra, hogy a kisgazdát teljesen tönkretegye. Ez az intézkedés az orvosi szállítás kényszere, a mely annyit jelent, hogy ha bármely időben a kisgazda cselédjének bármely családtagja megbeteg-