Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

'07 májas 27-én, hétfőn. 300 161. országos ülés 19 javaslatot (írom. 522) a koronázás évfordulójának megörökítése alkalmából alkotandó művekről; egy törvényjavaslatot (írom. 523) az állami vasgyárak beruházási költségeinek fedezéséről; egy harmadik törvényjavaslatot (írom. 524) a koronaérték megállapításáról szóló 1892. évi XVII. t.-cz. további kiegészítéséről és egy negyedik törvényjavaslatot (írom. 525) az Ausztriával kötött érme- és pénzrendszerre vonatkozó pótszerződésről. Kérem mindezen javaslatokat előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a miniszterelnök ur javaslatához hozzájárulni? (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor ezek alapján kimondhatom, hogy a benyújtott törvényjavaslatok előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a pénzügyi bizottságnak. Közvetkezik a gazda ós gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló törvényjavaslat (írom. 451,475,476) tárgyalásának folyIctbäSct. Ki következik? Darányi Ferencz jegyző : Irsay József! Irsay József: T. ház! Két szakértő vitatkozott egyszer a mindennapi kenyér felett. Az egyik azt mondotta, hogy a kenyeret búzából készítik; a másik azt mondotta, hogy a búzának ahhoz semmi köze, mert a pék csinálja. A gazda és a cseléd közti viszonyt szabályozó törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az összes felszólalásokat épen ebbe a két kategóriába oszthatjuk. Az egyik része tudja, hogy a búzából készítik a kenyeret, a másik része pedig kitartóan, görcsösen ragaszkodik ahhoz a feltevéshez, hogy a kenyeret a pék süti. Éu magam a magyar cselédet nemcsak a néprajzi felvételekből ismerem és a búzatáblát nemcsak a Könyves Kálmán képkiállitásának tájképeiből szoktam látni, hanem szívvel-lélekkel, egy egész élet hivatásával hozzá vagyok nőve az én magyar földemhez, hozzá vagyok nőve a magyar föld népéhez. Ebből a szempontból kívánom megítélni a kezünk alatt lévő javaslatot, ezzel a szemmel nézem, ezzel a lélekkel bírálom. És a ki tudja, hogy az 1906. esztendőnek deczember hava közepén még jó része a magyar cselédeknek nem volt elszegődve, és a ki tudja, hogy ma, a mikor az aratás hónapjába lépünk, sok magyar gazdának még nincs meg az aratási szerződése, az nem fogja a földmivelésügyi minisztert azzal vádolni, hogy idő előtt adta be a javaslatot, hanem igenis, azt fogja mondani, hogy nyomon követte az életet és a mindennapi szükségletet akarta kielégíteni; már pedig mindenkinek, de különösen a, földmivelésügyi miniszternek legelső kötelessége, hogy az élet számára dolgozzék. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter ur sokszor kell, hogy szenvedjen amiatt a feltevés miatt is, hogy ő agrárius; pedig, t, ház, én nagyon szívesen veszem a magyar földmüvelésügyi minisztertől, ha agrár, mindenesetre szívesebben, mint pl. azt, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur merkantilista volna. A törvényjavaslat tételeit ismerik már a t. ház tagjai; üres szalmát csépelni nem szeretnék ; egy pár futó megjegyzést teszek csak azokra a tételekre, a melyek annyira nehezményezett tételnek tűntek fel és a melyek a részletes vita folyamán majd újra megfordulnak előttünk. Ilyen volt p. o. a szabad költözködési jog korlátozása, a mi különösen nagy vizet zavart fel és nagy hullámokat vetett, mélyen vitattatott és sokszor bűnül rótták fel azt, hogy a törvényjavaslat röghöz köti a magyar mezőgazdasági cselédet. Lehet, hogy tulajdonképen ez a számítás vezérli is az intézkedést, csakhogy a magyarnak édes ez a rög, t. ház, szívesen köti és szívesen kötteti is magát ahhoz. Ennek az esztendőnek május 16-án az Adriai-tenger partján voltam, a hol a Cunardtársaságnak egyik kivándorló hajója, a »Slavonia« rakodott épen kivándorlókkal. Körülbelül 400-an ültek a hajóra és közöttük járva-kelve egy-egy siró asszony kebelén egy-egy kis tarisznyát láttunk mi, látogatóban volt magyarok. Megkérdeztük egyiküktől, hogy mi van a tarisznyában, mire egyik kezével folyton azt szorongatva, másik kezével pedig siró szemét törölgetve azt mondta : »Egy kis hazai földet tettem be a zacskóba, hogy ha már idegenbe megyünk, legalább a koporsónk párnájába tegyük, hogy ott is hazai földön, hazai rögön nyughassunk.« Ilyen még az elkeseredett magyarnak is a röghözkötöttsége; ezt tilalmazni, ezt diffikultálni, ettől úgyszólván visszatartóztatni a népet, őszintén megvallva, nem szeretném. A különböző terheket, a melyek az emberszeretetből folyó tételeknél nagy szerepet játszottak, szintén ismeri a t. ház: az iskoláztatás, a tandíjfizetés, a gyógyítás, patikai szerek beszerzése, doktor, sőt még a temetés körül felmerült költségeket is sokan felette nagyon sérelmeseknek találták a magyar gazdákra nézve. Ha valaki, ugy én magam bizonyosan tudom, t. ház, hogy a magyar, gazda felette meg van terhelve. Csakhogy e tételekre vonatkozólag is nem egyszer láttam gyönyörű szép példáját annak, hogy e. terheket a magyar gazda igen szívesen viseli. S ha Hellebronth Géza kedves képviselőtársam a múlt ülésen olyan gyönyörű példákat hozott fel arra, hogy a magyar birtokos gazdasági cselédje kedvéért szükség esetén a maga tulajdon házából is kiköltözik, magam az iskoláztatásra vonatkozólag hozok fel egy esetet, a mely szintén azt mutatja, hogy a magyar gazda minden áldozatra kész, mert cselédjét tulajdon háza népe tagjának ismeri. Papi minőségemben tanító is voltam. Egyetlen birtokos volt az én kicsiny falumban, a ki fél esztendőn át ott is lakott, fél esztendőn keresztül pedig a városban,