Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-161

161. országos ülés 1U07 május 27-én, hétfőn, 301 és valahányszor telelni ment, megannyiszor összeiratta velem cselédségének gyermekeit, liogy téli ruhát vásároljon nekik és igy az iskoláztatás akadályokba ne ütközzék. Egy alkalommal ezt megcselekedvén, közben azt mondtam neki: »Méltóságos uram! Sokkal rosszabb ruházatú gyermekek vannak még az iskolában, azokról is kellene gondoskodni. Erre azt mondta: írja hát össze, tiszteletes uram, mindahány rongyos gyermek van, mert azt akarom, hogy minden gyermek járjon a faluban iskolába, és ruhátlanság miatt egy se maradjon el onnan. És ez nem egyedülálló példa, t. képviselőház, a magyar birtokososztály részéről arra vonatkozólag, hogy törvény nélkül, vagy mondjuk : törvény előtt is teljes szívvel és lélekkel meghozta és meghozza áldozatát cselédsége és azok háza népe érdekében. A mint Hellebronth Géza kedves képviselő társamnak épen a temetésen akadt meg a szeme a múlt ülésen, — a püspöki temetést emiitette — ugy én is mondhatom és erre vonatkozólag megnyugtathatnám képviselőtársamat, hogy bizony az a püspöki süveg vagy az a püspöki palást soha fényesebben nem ragyogna, mintha egy koldust ingyen temetne el. Akadna is és kapnánk is olyant, a ki bizony szívesen megtenné és megteszi ezt az áldozatot. Hiszen az a csodálatos, t. ház, hogy nekünk az 1907. esztendőben kell vitatkoznunk emberszereteti tételek felett, holott több, mint ezer esztendeje hirdettetik, hogy : Egymásnak terhét hordozzátok és vigyázzatok, mert szegények mindig lesznek tiveletek. Ezen tételek felett könnyen odább mehehetünk, mert bizonynyal sem általánosságban, sem részleteikben nem tartóztatják vissza a gazdaközönséget attól, hogy cselédeikért továbbra is, mint eddig tevék, meghozzák mindennapi és állandó áldozataikat. Csakhogy a cselédek őrizésében és a cseléd ügyeinek vigyázásában van az akadály, mert azok tartják fenn maguknak az őrzést is, a kik rendesen távol vannak az ő tűzhelyeiktől. így példának okáért — engedelmet kérek arra, hogy azt az egyetlen gyanús körülményt felemlíthessem — Budapest székesfővárosnak határán nincsen egyetlen egy búzatábla sem, s azért mégis a magyar gazdasági cselédek jövendő boldogságát csupa budapesti emberek kívánják intézni, a szervezeteken belül, azok határai között. Ez nem egészséges állapot. Mert az egészséges állapot az volna, ha a szervezetek szerteszéjjel lennének az országban és ha ott volnának a vigyázók maguk is, a hol a cseléd van. Akkor lenne megfelelő az ellenőrzés, akkor lenne megfelelő az igazi vigyázás a cselédérdekekre, a cseléd jövendő boldogságára, egy szóval arra az ügyre, a mely minket most foglalkoztat. És ha példának okáért tekintjük azt a körülményi, a mire a mélyen t. földmivelésügyi államtitkár ur is felhívta figyelmünket, hogy az illető szaksajtó miképen tartja kötelességének ezt a vigyázást és őrizést munkásainkra és cselédeinkre ; azt hiszem, hogy ö, mikor a három, magyar lap mellett azt a német lapot is felhozta és osztályozta őket, inkább a szerkesztőket kívánta osztályozni, semmint az olvasóközönséget. Mert míg a német lapnak olvasóközönsége gyári- és iparimunkásokból telik ki, addig a magyar lapok olvasó- vagy mondjuk inkább hallgató közönsége — mert egy olvas és húsz hallgatja — a magyar földmivesmunkásokból, a magyar mezőgazdasági cselédekből kerül ki. Én nem osztályozom, t. ház, sem az olvasóközönséget, sem a szerkesztőket, hanem okvetlenül megjegyzést kell tennem arra, hogy édes hazánk földjén sok tisztességes honpolgárt keresztelnek Jakab névről, és ez a név nem lenne hiba, hanem — mint Maikos Gyula kedves képviselő- és paptársamtól a Jakab gyűjtő fogalmát illetőleg sokszor tanultam — ha ez fogalommá nő, akkor igenis gondot, aggodalmat okoz azokat illetőleg, a kik szintén mind Budapest székhelyén tartják magukat illetékeseknek egész Magyarország gazdasági cselédsége és munkásnéjie felett őrködni. Gyanús az a körülmény különösen ma, a mikor széjjelhangzik nemcsak a fővárosban, hanem tán az országban is, hogy hol van Izrael Jakab ? (Derültség.) A kérdés feleletre nem talál, várjuk és várják mind az illetékesek, mind az illetéktelenek a feleletet, keresik a világosságot, kutatják, hogy több világosságot és még több világosságot kapjanak, és sötétség támad ennek folyamán. A kezünk alatt lévő törvényjavaslatból e sötétségben támad aztán fénysugár, az pedig, a mely elvezet az 57. §-hoz, ahhoz a szakaszhoz, a mely a legnehezebb csomója e törvényjavaslatnak, az, a mely a sztrájkról szól. A sztrájk, t. ház, a nyomorúságnak állandó és örökkévaló fegyvere marad. Nem is baj, hogy ha megmarad eszköznek, hanem abban a pillanatban, a mikor czéllá változtatják, akkor már nemcsak elfojtandó, hanem igenis kitéj)endő mindenünnen az életből, a nyomorúságos emberek szivéből és lelkéből, mert rajtuk nem hogy segítene, hanem igenis talán még mélyebben sújtja és nyomja őket a nyomorúságba. Mert ha eszköz, és eszköznek marad, akkor igenis legalább biztat jobb jövendővel, de ha czéllá tűzik ki, akkor a nyomorúságban és nyughatatlanságban örök időkre boldogtalanná teszi ugy a munkás- mint a cselédnépet. (Igazi) Azért hát ez a szakasz sem lesz olyan nehéz, mint a milyennek kinéz, csakhogy ennek minden oldalról való megvilágítása, törvényes körülsánczolása, igenis kötelessége lesz és kötelessége marad a törvényhozásnak. Én nem választhatom el az embereket és nem választottam el soha a szerint, a mint cse-