Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-160

280 160. országos ülés 1907 és a gazdákat méltányos egyezségre birja a cselédmunkásokkal szemben. S mi lett az eredmény ? Az, hogy a felbujtott tömeg a legocsmányabb, a legkvalifikálatlanabb, el nem mondható otromba inzultusokkal és kifejezésekkel illette azt az alispánt, a ki épen az ő érdekében ment oda, az ő javukra törekedett, s ezen köztiszteletben álló alispánnak csendőrfedezet mellett kellett elmennie emberbaráti működésének szinteréről. Akkor, mikor a szabadságnak ily mérhetetlen elfajulását, akkor mikor a törvénytelenségeknek, jogtalanságoknak, szerződésszegéseknek, a személy- és vagyonbiztonság megtámadásának ily határtalan lánczolatát kell szemlélni, méltán kérdhetem, vájjon nem érkezett-e el végső ideje oly törvényes intézkedésnek, a mely a jogegyenlőség magasztos elvétől kiindulva, biztosítsa egyrészt a személy- és tulajdonszentséget, de biztosítsa másrészt a gazdasági üzemnek folytathatását is, és ugyanakkor biztosítsa, nem másfél millió, mint méltóztatott mondani, hanem fél millió cselédembernek tisztességes exisztencziáját, és biztosítsa azokat a cselédeket a rosszakaratú gazdák részéről való megtámadás ellen. Elérkezett ennek a legfőbb ideje, és miután tény, hogy a patriarchális viszonyt teljesen aláásta a minden áron, üzletszerű okokból is, támadó izgatás, más alapot kell keresni, mert ezt a patriarchális viszonyt a világ semmiféle paragrafusával visszaállítani nem lehet, még ha a gazdaközönség bármilyen áldozatot is hoz, mert ha az egyszer a szivekből, a lelkekből kirepült, kiölődött, semmiféle áldozattal, semmiféle törvényes intézkedéssel azt oda visszaplántálni többé nem lehet. Keresni kell tehát más alapot, a mely mig egyrészt megvédi a cselédet a rosszakaratú gazda ellen, megvédje a gazdát is a rosszakaratú, felbujtott cselédnek indokolatlan, igazolatlan, jogtalan megtámadása és szerződésszegése ellen. Az pedig nem lehet más, mint az önrendelkezési joggal biró személyek által megkötött szerződéses viszony, az t. i., midőn két teljesen önjogu, teljesen szabad akarattal rendelkező, semmiféle erkölcsi és fizikai kényszer által nem presszionált önhatalmú két ember megegyez egymással, szerződést köt, a mely szerződés értelmében az egyik fél az ö munkáját bizonyos időre bizonyos bérért leköti, a gazda, a másik fél jjedig azt elfogadja. Épen ezt a nemes czélt szándékozik szolgálni az előttünk fekvő törvényjavaslat, a melyben taxatíve fel vannak sorolva ugy a gazdáknak, mint a cselédeknek minden jogai és kötelességei és a mely törvényjavaslat iparkodik igenis megvédeni a gazdasági üzem biztonságát, mert a mikor ezt teszi, ugyanakkor nemcsak annak a magyar gazdának tulajdonát védi, hanem védi az államnak létét, az állam exisztencziáját, az állam jövedelmi forrásának alapmájas 25-én, szombaton. ját, védi az adóalapot, az egész társadalmi rendet és megadja azt a lehetőséget, hogy egymással békésen megélhessünk, és egyúttal megvédelmezi a cselédet is az esetleg rosszakaratú, rosszindulatú gazdának kizsarolásától és embertelen bánásmódjától. Miután pedig szerény véleményem szerint ez a javaslat lehetőleg eléri azt a czélt, a mai viszonyok között — nem mondom, hogy örökre, hiszen minden törvényhozási alkotás addig jó, mig azt túl nem szárnyalja a kor követelménye — mondom, a mai viszonyok közt ezt elfogadhatónak tartom, azért azt általánosságban el is fogadom. Sőt örömmel üdvözlöm az igen t. miniszter urat, hogy ezt a javaslatot épen a kellő időben terjesztette elő, a mikor a legnagyobb szükség volt rá, és üdvözlöm azért is, hogy nem elhamai*kodva állott a ház elé egy ilyen, a mezőgazdaságot annyira érintő fontos törvényjavaslattal, hanem azt alapos körültekintéssel, szakértekezleteken való többszörös megvitatás után terjesztette elő. De azért is üdvözlöm, hogy még a tárgyalások folyamata alatt is lojális magatartást tanúsít mindazon javaslatokkal szemben, a melyek azt a nemes czélt, t. i. a gazda és a cseléd közötti egyetértés helyreállítását, a gazda és a cseléd jogainak biztosítását lehetőleg elérni törekszenek. T. ház ! Ezzel el is végezhettem volna beszédemet, azonban méltóztassanak megengedni, ha most mégis rátérek azokra a nyilatkozatokra, azokra az ellenvéleményekre, a melyek, a mint beszédem elején voltam bátor jelezni, épen arról a helyről a szocziáldemokráczia fényes fáklyája mellett adattak elő. Mezofi Vilmos t. képviselőtársam t. i. dicshimnuszokat zengedez a szocziáldemokráczia által elért nagyszerű eredményekről. Azt mondotta beszédében, hogy a szocziáldemokráczia — csak a magyarországi szocziáldemokrácziáról beszélek, Bebelhez és a többi külföldiekhez semmi közöm — a szocziáldemokráczia működésének eredménye először az, hogy igen sok helyen sikerült a munkásosztálynak és a cselédeknek is a béremelés és a napszámbérek emelése, mondjuk 25, sőt sok helyen akár 50%-kal is, azután azt mondja, hogy a szocziáldemokráczia működésének eredménye az, hogy a magyar törvényhozás végre-valahára mégis megkezdette szocziális irányban az ő működését. Hát a t. képviselő ur egyet mégis elfelejt, azt t. i, hogy a magyar törvényhozás nem most lépett a szocziális alkotások terére, hanem rálépett már 1848-ban, a mikor még a t. képviselő ur sem volt szocziáldemokrata vezér, de maga a szocziáldemokráczia is valamely ismeretlen csillagzatban tanyázott még, a magyar törvényhozás mégis akkor alkotta a legszebb, a legdicsőbb, a legörökéletübb szocziális alkotásokat. "Viszont ne méltóztassék gondolni a t. képviselő urnak, hogy ez a mostani törvény-