Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.
Ülésnapok - 1906-159
2-!4 159. országos ülés 1907 között, a melyek között ők élnek és azok között, a melyek a közeli városban léteznek. De semmi kétség, hogy az alapok mégis csak gazdasági jellegű. 1848-ban megszűnt az urbériség és ezzel a naturális jellegű mezőgazdaság kapitalisztikus jellegűvé vált. Sajnos, hogy nem voltunk képesek létesíteni azokat az állandó jellegű intézményeket, a melyek a hiányzó tőkének eléggé hő és eléggé olcsó megszerzését lehetővé tették volna. Épen olyan sajnos az, hogy maga a magyar gazdatársadalom sem volt eléggé képes hajlandóságait a megváltozott viszonyokhoz idomitani. Régebben takarékosságra, tőkegyűjtésre inditva nem volt, mert arra szüksége sem volt. Az urbériség megszűnte idejében az emberek, ha még meg is takarítottak valami kis tőkét, odaadták azt egy becsületes görög kereskedőnek, a kinek még ők maguk fizettek csikót, tinót, ha azt egy idő múlva nekik sértetlenül visszaadta. Mindez a dolog természete szerint megszűnt és a naturális gazdálkodáshoz többé visszatérés nincs. Ellenkezőleg, előre kell haladnunk ezen a téren. Be kell látnunk, hogy maga a gazdálkodás ipari foglalkozás és ezt az ipari üzem módjára kell űzni: belterjesen, megfelelő munkával és szorgalommal. Indusztrializálni és kommerczializálni kell a mezőgazdaságot, kereskedői leleményességgel, mozgékonysággal, ügyességgel kell azt folytatni. (Zaj. Elnök csenget.) A ki tehát vissza akarná állítani a régi patriarchális viszonyokat mezőgazda és cselédje között, nem állithatná vissza csak ugy, hogy vissza kellene állítania a patriarchális jellegű gazdálkodási viszonyokat is, a mi pedig lehetetlen. Lehetetlen és nem is kívánatos, mert nem épithetnők fel a modern Magyarországot a maga ezer és ezer igényeivel ilyen kezdetleges gazdasági rendszerrel. Feltétlenül elsöpörne bennünket a nemzetek versenye abban a nagy gazdasági harezban, a melyet az egyik nemzet a másik nemzettel vív. T. ház! Mikor ezt beláttuk, akkor a dolog szükségszerű következései hozzák magukkal, hogy a régi patriarchális rendezés helyébe egy más, egy nj rendezést kell behozni. És ez a rendezés nem lehet más, mint a szerződő felek jogviszonya. A munkás bérbeadja a maga munkaerejét és a gazda azt bérbe veszi. De nem lehet, hogy ez a szerződéses viszony kimerüljön a jognak puszta formájában. És nincs igaza Bottlik t. képviselőtársamnak, a ki azt hiszi, hogy a jognak csak az a feladata, hogy a túlságba vitt egyéniséget védje. A jog nem állapit meg mást, mint útmutatást arra, hogy miként kell az emberek javára, a társadalom érdekében a viszonyokat szabályozni. A jognak ezeket a kereteit tehát meg kell tölteni egy nemesebben értelmezett szocziális tartalommal. A munkásnak joga van ahhoz, hogy az ő munkaerejét ki ne zsákmányolják, annál inkább, mert a mit a munkás május 2í-én, pénteken. fogyaszt, az nem az ő járadéka: a munkás a maga munkaerejével az ő tőkéjét fogyasztja, És ha áll az, hogy okszerűen és kíméletesen kell gazdálkodni a földdel, ép ugy, sőt fokozottabb mértékben áll az, hogy okszerűen és kíméletesen kell gazdálkodni a nemzet legnagyobb kincsével, a nép erejével. (Helyeslés a középen.) Ámde vétkes egyoldalúságba esnénk, ha tisztán ezen az oldalon, ezen a határon menve, vizsgálnék a dolgokat. A másik oldalon állanak a másik szerződő félnek, a gazdának igényei, a kinek igénye van ahhoz, hogy ennek a szerződésnek a keretében ne csak az ő formalisztikus értelemben vett jogai, hanem jogos igényei, jogos érdekei is megóvassanak. íme, ez a két alappillére ennek a törvényjavaslatnak, s bármelyiket húzzuk is ki alóla, bármelyiket rongáljuk vagy gyengitjük, rongáljuk és gyengitjük vele az egész építményt. Ha már most azokat a jogokat, a jogoknak azt a körét vizsgáljuk, a melyet a gazdák részére biztosit a törvényjavaslat, ugy az jórészben a sztrájk kérdésének szabályozásában, a sztrájkkal szemben való védekezés megerősítésében összpontosul. Ez ellen a hires sztrájkszakasz ellen elsősorban azzal érvelnek, hogy ezzel mi a munkást, az alacsonyabb sorban lévő osztályt megfosztjuk az ő egyetlen, leghatalmasabb fegyverétől, a melylyel jobblétét kiküzdheti. Én nem osztozom abban a felfogásban, hogy a munkásosztálynak, az alacsonyabb sorban lévő osztályoknak egyetlen fegyvere a maga jobblétének kiküzdésében a sztrájk volna, még csak nem is a legerősebb, mert a legerősebb fegyvere a szervezkedés. Sokat beszélünk mi Angliáról. Angliában szinte a tökéletességre van vive a szervezkedés. Az angol Trade-Unionok, — a melyek megjegyzem, inkább rpari példák, de fájdalom a mezőgazdasági sztrájk magyar speezialitás — azzal a határozott czélzattal alakultak meg, hogy a sztrájkot a lehetőségig, a végső esetig kerüljék ki. Ott a törekvés egyenesen az, hogy a sztrájkot el kell hárítani, mellőzni, meg kell előbb kísérelni viták és viszályok esetén az egyezkedést; ha az egyezkedés teljességgel lehetetlen volna, akkor a döntést, és ha a döntés is lehetetlen volna, akkor következik be minden kötelék elszakadása, a mely az egymásra utalt társadalmi osztályokat egymással öszeköti, akkor tör ki végre a végzetes és véres háború: a sztrájk. A mezőgazdasági sztrájkot azonban semmiképen nem lehet összehasonlítani az ipari sztrájkkal. Az ipari sztrájk esetén még fel lehet venni későbben, a sztrájk megszűnésének idejében a termelésnek fonalát ott, a hol elhagyták; fokozott szorgalommal, leleményességgel, uj, tökéletesebb rendszerű gépek beállításával teljes mértékben helyre lehet hozni azokat a károkat, a melyeket a sztrájk időlegesen okozott, sőt a