Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-159

159. országos ütés Í9ü7 május 24-én, pénteken. 241 tatni. És nincs is senki, a ki e magasztos elveknek e téren való megvalósítása ellen állást foglalna. De bocsánatot kérek, ez a törvényjavaslat eredeti szövegezésében, de a munkásügyi vagy a földmivelésiigyi bizottság szövegezésében is ezeken az elveken messze túllép annak a félnek sérelmére, a mely a bajok felidézésében ártatlan, vagy legalább is sokkal kevésbbé vétkes. Mert, t. képviselőház, a jogegyenlőség elve azt diktálja, bogy kiki az elvállalt szerződést teljesítse, (Igaz!) vagy ba nem teljesiti, ezért a másik félt kárpótolja. De az a körülmény, bogy a törvénynek 17. §-a a cselédnek ép ugy karhatalmat ad arra, hogy a gazda tulajdonát képező lakást karhatalommal elfoglalja, mint a gazdának arra, hogy a beállni vonakodó cselédet karhatalommal szolgálatának megkezdésére szorithassa akkor, a mikor a gazda annak a cselédnek teljes regresszust adhat, teljes kárpótlást nyújthat, neki pedig a cseléden semmi regresszusa sincs: ez nem a paritás elvének érvényre juttatása, hanem ennek az elvnek Mihajtása, ez nem egyéb, mint az egyenlő szavakon való lovaglás- ( Ugy van!) A humánizmus elve azt hozza magával, hogy a gyengét támogassa az eró'sebb, a szegényt gyámolitsa a gazdagabb ós a nyomorban levőt támogassa a jólétben levő. De a humánizmus határán jóval túlterjeszkedik a törvényjavaslat 31. §-a, a mely szerint az éves cseléd bérét, ha az a cseléd fegyvergyakorlatra, vagy pláne katonai kiképzésre mint póttartalékos bevonul, a gazda nem vonhatja le, a helyettesítés költségeivel őt nem terhelheti. Pedig a humánizmus czime alatt azt követelni, hogy az egyik honpolgár a másik honpolgár közjogi kötelezettségét lerója, az ennek az elvnek túlhajtása, sőt beleütközik a másik felállított jogelvbe, a jogegyenlőség elvébe. (Ugy van!) Tovább menve, a szocziális elvnek kivan hódolni a törvényjavaslat azon intézkedése, hogy az éves cselédnek vagy családjának betegsége esetén felmerülő költségek a gazdára, vagy felerészben a kisgazdára hárittassanak. Bocsánatot kérek, ha az állam nem elég gazdag arra, hogy e terhet elviselje, akkor igazságtalan, méltánytalan, hogy e nagy terhet, a melyet az állam nem bir meg, egyszerűen átbillenti a gazdasági lét és nemlét határán küzködő gazdaosztályra, főleg a kis- és középbirtokos osztályra. Azért mondom főleg a kis- és középbirtokos osztályra, mert az uradalmak urai rendszeres uradalmi orvost tarthatnak, a ki megfelelő általánydijért hetenkint egyszer, vagy szükség szerint többször kimegy az uradalomba és végzi a betegvizsgálatot. Itt az orvosi költségből egy-egy cseléd bérét aránylag sokkal kisebb összeg terheli, mint annál a kisgazdánál, a ki egy-két cseléddel dolgozván, sqkszor a legsürgősebb munkaidőben, igájának KÉPVH. NAPLÓ, 1906 1911. IX. KÖTET, felét a városba való járásra, az orvosért való beküldésre és ; a patikába való járásra kénytelen fordítani. És ennél az orvosi látogatási dij is sokkal magasabb összegre rúg, mint annál a nagybirtokosnál; ez a rendelkezés tehát sokkal terhesebb a kis- és középbirtokosra, mint a nagy uradalomra. Ne vessen tehát senki követ a kis- és középbirtokos osztályra, és ne vádolja meg senki a kegyetlenség, szivtelenség, a humánizmus és a szocziális elv iránti érzéketlenség vádjával. Bizony érzett annyi szomorúságot akárhány kisbirtokos, mikor sokszor vele együtt dolgozó cselédje, vagy annak családtagja megbetegedett, mint akárhány uradalom főtisztje vagy bérlője, és érzett annyi jóindulatot, hogy sokszor a legsürgősebb munkaidőben kifogván lovát vagy igáját az ekéből vagy a boronából, beküldte a városba orvosért. De méltán kelt aggodalmat a kisbirtokosok körében a törvényjavaslat ezen ujabb intézkedése, mert noha e teher megvolt az 1876. évi XIII. törvényczikkben is, mégis ma ez sokkal súlyosabban nehezedik a gazdára. Ma, midőn épen a viszonyok teljes rosszra fordulta miatt van szükség a cseléd és a gazda közti viszony szabályozására, midőn a cseléd a maximumot gyűlölködve követeli mindabból, a mi őt illeti, de a minimumot teljesiti abból, a mi a kötelessége, akkor a törvénynek ez az intézkedése a szimulácziónak, a tettetésnek, a vexácziónak annyi esetére fog vezetni, a mely a gazda helyzetét már-már elviselhetetlenné teszi. Ilyen körülmények közt a minimális, a mit a gazdák kívánhatnak, az, hogy a felmerülő költségeket viselje a cseléd, a természetben szolgáltatandó fuvart pedig a gazda. Ha j^edig az igen t. miniszter ur törvényjavaslatot fog benyújtani az iránt, hogy a betegsegélyezést általánosan szervezve, az az állam terhét képezze, ugy bizonyára fog annyi jóindulattal és humánizmussal találkozni a gazdák részéről, mint ez történt az ipari munkaadók részéről. Csodálatos, hogy daczára annak, hogy ez a törvényjavaslat a munkásoknak sok kedvezményt ígért és tényleg sok kedvezményt nyújt, kik azok, a kik ennek a törvényjavaslatnak a legvehemensebb ellenségei? Kik azok, kik annak kezdeményezőjét személyében a legdurvább módon és hangon szidalmazzák és támadják? Bizonyára nem a gazdák, sőt nem is a cselédek. A nagybirtokosok, a nagybérlők, a törvényjavaslat nem róván rájuk az eddiginél lényegesen súlyosabb terhet, a humánizmus szent eszméjének és igéjének hangoztatásával belenyugosznak a törvényjavaslat intézkedéseibe. A közép- és kisbirtokosok pedig sérelmeiket egy-két szaklapban leadván, szomorú rezignáczióval készülnek az ujabb terhekre, a melyek .ezen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedésével vállaikra nehezednek. A cselédség nagyobbrésze, a jók, kik eddig is 31