Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-159

240 1ü9. országos ülés 1907 május 2b-én, pénteken. részletes tárgyalás alkalmával a t. ház a földinivelésügyi miniszter úrral egyetértőleg a gazdákra tervezett súlyos megterheltetés méltányos enyhítése elől elzárkózni nem fog. (Élénk helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Várady Károly jegyző: Kuszka István! Kuszka István: T. ház! Felmentve érzem magamat azon tradiczionális kötelesség alól, hogy az előttem szólott t. képviselőtársam beszédjéhez fűzzem felszólalásomat, mert azokat a higgadt, nyugodt, okos szavakat teljes mértékben aláírom, a melyeket elmondott. A tegnap előttünk felszólalt t. képviselőtársam Veres József szavaira reflektálok tehát, a ki az eddigi felszólalók szemére azt vetette, hogy többnyire mind támadták a törvényjavaslat intézkedéseit és alig akadt a ki azt dicsérte volna, holott annak feltétlenül jó oldalai is vannak. Hát ezt vele szemben nem írom alá, mert a legtöbb felszólaló általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot és ezzel szerintem elismerte azt, hogy az alapjában helyes, és ha mégis egyes részei ellen kifogásaik voltak, ez annak bizonysága, hogy annak egyes részei javításra, módosításra szorulnak. Az a vád is elhangzott, hogy a tárgyalás eddigi menete azt mutatta, hogy a felszólalók ugyanazon sérelmeket hozzák fel, tehát a további tárgyalás talán felesleges; de épen az a körülmény, hogy a felszólalók nagy része ugyanazokat a sérelmeket hozza a képviselőház elé, ez igazolja azt, hogy azon sérelmek valóban fennállanak és azoknak az orvoslása feltétlenül szükséges. Menjünk vissza, hogy ezeket a sérelmeket jogosaknak elismerjük, a törvényjavaslat történetére. Tudjuk, hogy a jogtörténet minden nemzetnél hű tükre a társadalom fejlődésének. Mert a jogintézmények vagy az egész nép, vagy egyes helyi érdekek, csoportok, vagy pedig egyes társadalmi osztályok életviszonyaihoz alkalmazkodnak. A nemzet törvényhozása az élet felmerülő szükségletei szerint alkotja meg jogszabályait, hogy ezáltal létesítse az együttélés feltételeit és biztosítsa a társadalmi rendet. Ha egy eddig ismeretlen járvány lép fel, akkor helyes közegészségügyi szabályokat alkot a terjedés meggátlására; ha egyes, a társadalmi rendet megbontó cselekmények elszaporodnak, akkor szigorú büntetéseket szab; ha egyes vidék nyomorba jut, akkor az egésznek erejével siet annak segítségére és viszont; ha egyes társadalmi osztályok létfeltételei kedvezőre fordulnak, akkor a jogegyenlőségnek és a közteherviselésnek elve alapján: a köztartozásoknak, a közszolgáltatásoknak a súlyosabbik, a nehezebb részét — helyesen — erre az osztályra hárítja a törvényhozás. És, t. ház, ha ez a törvényjavaslat akár a íöldmivelésügyi, akár a munkásügyi bizottság szövegezése szerint törvényerőre emelkedik, akkor a későbbi időknek jogtörténet-írója meg fogja állapítani, hogy az 1907. esztendőben a jövedelmeiben dúskáló és elhatalmasodott középosztálylyal szemben meg kellett védeni a cselédosztályt, és az adózás eddig helyes rendszerén akként kellett változtatni, hogy a cselédosztálynak közés magánterhei a kis- és középbirtokos osztályra hárittassanak át. (Halljuk! Halljuk!) Pedig a történetíró nagyon csalódnék, ha ebből a törvényjavaslatból alkotná meg a kornak képét. És nem is ebből fogja megállapítani, hanem ha vizsgálat tárgyává teszi — a mint hogy fogja tenni — az összes társadalmi jelenségeket, akkor újra meg fogja állapítani azt a régi történeti igazságot, hogy valahányszor Magyarországon uj társadalmi vagy jogi intézmények létesültek, a jogegyenlőségnek, a humanizmusnak, vagy a szocziális elveknek alapján: mindannyiszor ezen uj jogi intézményeknek természetszerűleg velük járó terheit a magyar középosztály, a magyar középbirtokos osztály vállai viselték. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És ha volnának e vállak ma is oly erősek, mint voltak hajdanán, akkor nem emelném fel gyönge szavamat arra, hogy e törvényjavaslat egyes részeinek megváltoztatására a képviselőházat rábírni megkíséreljem. (Halljuk! Halljuk!) A legutóbbi években, a szocziálizmus terjedésével időbeli és bizonyára okbeli összefüggésben is, az eddigi békés és nyugodt cselédség, a mely mostanáig nem az eddig is fennálló törvényes kötelezettségnek, hanem az erkölcsi felfogásnak hatása alatt, mindig hiven teljesítette az egyszer elvállalt szerződési kötelezettségét, — még ha később megbánta is — egyszer itt, másszor ott kisebb-nagyobb csoportokban, egyszerre tagadta meg szerződésének teljesítését. Nem mintha azt megbánta volna, nem mintha az rá elviselhetetlenné vált volna, sőt nem is mintha az anyagi romlására vezetett volna, hanem egyszerűen azért, hogy gazdáját kényszerhelyzet elé állítva, tőle magasabb munkabéreket csikarjon ki. A cselédség félrevezetett részének a társadalmi rendet, a szerződést megbontó akcziója, az erkölcsi rendet, az egyszer adott szót megszegő fellépése és az eddigi békés, nyugodt magaviselet helyébe fellépő, kihivó, gyűlölködő magatartása tették elementárisán parancsoló kötelességévé a kormánynak, hogy a bajt gyökerében orvosolja. (Igaz! Ugy van!) És az a kormányférfiu, a kinek működési körébe e baj orvoslása tartozik, a mezőgazdaság terén már annyi üdvös intézmény megalkotója, nem zárkózott el ez elől az orvoslás elől; nemcsak nem zárkózott el, de a jó orvos módjára, a ki a betegséget nemcsak gyógyítja, de egyszersmind a bajt előidéző okokat megszüntetni is iparkodik, nemcsak a megtorlás elvének, hanem a szerződő felek, a munkaadó és munkás paritásának, a humánizmusnak, a jogegyenlőség és emberszeretet elvének alapján szerkesztve akarta ezt a törvényjavaslatot elfogad-