Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-157

157. országos ülés 1907 május 17-én. pénteken. 191 népet meg kellene védeniök holmi népboldogító szövetkezeteknek, és mintha csak az lehetne igazán nemes intenczióju ember, aki hébe-korba egy magas szárnyalású speechet megereszt, de nem nemes intenczióju ember az, a ki napról-napra a néppel foglalkozik, vele él, vele érez, bajait legjobban tudja, sorsát megosztja, a ki tehát egy egész életet eltölthet a nép iránt való kötelességek hű lerovásában, a nélkül, hogy e nemes életet akár a képviselőház naplói, akár az újságok hasábjai megörökítenék, (ügy van ! ügy van ! a jobboldalon.) Hát, t. képviselőház, ismétlem, kritikai szapulás tárgyává tették a gazdák kérvényének majdnem minden pontját, de senkisem vonta kétségbe, még Mezőíi képviselőtársain sem, hogy az uj cselédtörvényre igenis szükség van. És miután a képviselőház a gazdáknak ezt a kérvényét, és a kérvénynek ezt a pontját minden kritika nélkül figyelmébe ajánlotta a kormánynak, senkit meg nem lephet és senkit idegessé nem tehet az, hogy a cselédtörvény végre megszületett. Es ha Darányi miniszter ur a hozzáintézett, nála többszörösen megsürgetett és a képviselőház által is figyelmébe ajánlott kérvényt végre elintézni igyekszik, ezért a cselekedeteért, azt hiszem, a ház minden pártja részéről csakis osztatlan elismerésre tarthat számot. (Igaz ! ügy van ! a jobbés a baloldalon.) Zakariás János: A ház mondta ki, hogy sürgős ! Buday Barna: Azt hangoztatják azonban, t. képviselőház, hogy ez a törvényjavaslat a hozzája fűzött várakozásokat nem elégíti ki, mert az nem kell sem a cselédeknek, sem a gazdáknak. (Felkiáltások a szélsóbaloldalon : Ez igaz !) Igen soknál abból származik ez a téves hit, hogy o\j&nok állanak itt ki a cselédek közvéleményének tolmácsai gyanánt, a kiket én a cselédek közvéleménye tolmácsainak el nem ismerek és olyanok szerepelnek itt a gazdák elégedetlenségének tolmácsolóiként, vagy legalább igen sokan olyanok, a kik a gazdaközönség érdekei iránt, legalább a múltban, ezt a ma tapasztalt érzékeny figyelmet nem tanúsították. (Igaz! ügy van! a jobb- és a baloldalon.) De mégis, t. képviselőház, ha igaza volna ezeknek a kritikusoknak, akkor én ezt nagy bajnak tartanám, mert ennek a törvényjavaslatnak nemcsak az a czélja, hogy a cseléd és a gazda között szilárd jogviszonyt hozzon létre, hanem egyúttal a szocziális békét is szolgáim akarja. És ha most ez a törvényjavaslat ezt a czélt csakugyan nem tudná szolgálni, ha a bajokat inkább fokozná és a betegséget inkább elmérgesitené, mintsem hogy gyógyítaná, ha a tőle várt jó hatások helyett csak rossz hatásokat eredményezne: akkor valóban hiba van vagy a törvényben, vagy a közvéleményben és ezt a törvényjavaslatot törvény erejére nem emelhetjük mindaddig, valameddig ennek a hibának gyökerére nem tapogatunk és azt ki nem küszöböljük. Én ismerem azokat a módosításokat, a melyeket ugy a kis- mint a nagygazdák ajánlanak s ezeknek egy részéhez szilárdan ragaszkodni is fogok, azonban azt tapasztalom, hogy ezek között a módosítások között és a törvényjavaslat között áthidalhatatlan ellentétek nincsenek, elvi összeütközések nem forognak fenn. Ennek következtében kénytelen vagj^ok arra a következtetésre jutni, hogy tulaj donképen nem annyira a törvényjavaslatban van a hiba, mint inkább a közvéleményben s hogy a javaslat ellen kialakult ideges hangulat a közvélemény lelkiismeretlen felkorbácsolásának következménye. Elég volna arra hivatkoznom, hogy alig született meg ez a törvényjavaslat, 24 óra sem kellett a szocziálista sajtónak, hogy a rabszolga- és derestörvény fogalmát alkossa meg ezen törvényjavaslat emberies szándékaiból, hogy hézagait kiforgatva, előnyeit elhallgatva ennek a törvényjavaslatnak rendelkezéseit ugy magyarázza, mint hogyha a cselédek rovására a mai állapottal szemben visszaesést jelentenének és mint hogyha ezen rendelkezésekkel a felsőbb társadalom a népet elnyomni akarná. Ezt a kritikát ugy tálalja fel a szocziáldemokráozia, mint hogyha ez a cselédek közvéleménye volna, nem pedig a szocziáldemokráozia izgatásainak mérges gyümölcse. (Ugy van! ügy van!) Itt szemközt állunk egy hangulattal, a melyet a cselédségre akarnak oktrojálni. Cselédközvéleményről ne beszéljen senki, mert őszinte embernek el kell ismerni, hogy a magyar cselédekben nincsen elég értelmiség arra, hogy nem ilyen, de a legegyszerűbb javaslatot is megértse, és hogy azt az érvényben lévő törvénynyel összehasonlítani képes legyen. Itt a cselédség helyett mindenütt a szocziálista agitátor hangját hallom és azt hiszem, nem vonja kétségbe Mezőfi Vilmos t. képviselőtársam sem azt az állításomat, hogy lehetetlenség lett volna oly törvényjavaslattal előállanunk, a mely az ő tetszését megnyerhette volna és a mely az ő adakozási hajlamának pazar mértékét még csak meg is közelíthetné, de elvárok annyi szerénységet Mezőfi Vilmos t. képviselőtársamtól, hogy ebből nem kívánja levonni azt a következtetést, hogy ő tehát nagylelkübb, mint a gazdatársadalom legjobbjai. Návay Lajos t. képviselő ur azokat a konkrét vádakat, a melyek e javaslat ellen felhangzottak, kritika tárgyává tette, Mezőfi vezérlete alatt körutazást rendezett a jogfosztások terén és azt hiszem, hogy ezen kirándulásáról nem minden siker nélkül érkezett haza. Návay Lajos előadása után én csak két jDontra kívánok reflektálni. Az egyik konkrét panasz, a melyet a törvényjavaslat ellen támasztanak, az, hogy a törvényjavaslat értelmében a cselédeknek sztrájkolni nem szabad. Ez esetben azonban a sztrájktilalom nem azt jelenti, mint hogyha a cselédeknek nem volna joguk előzetes szervezkedés révén a szerződést megelőzőleg oly összebeszélésre, megállapodásra jutni, melynek czélja kedvezőbb szerződési feltételek kierőszakolása, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy a föld népének szervezkedését és ily irányú akcziöját a szerződés megkötése előtt semmiféle