Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-148

12 148. országos ülés 1907 április 25-én, csütörtökön. hozzátette, hogy az esküt magyar nyelven kell a tanítónak letennie. Ehhez volna egy kis megjegyzésem. Már az előbb, a mikor az iskolában alkalmazott feliratokról volt szó, Okolicsányi László t. képviselőtársunknak indítványára elfogadta a t. ház, hogy azok a feliratok magyar nyelven legyenek kitéve, és az igen t. kultuszminiszter ur ugy magyarázta a dolgot, hogy a feliratoknál a magyar nyelv mellett mindenütt alkalmazható az illető iskolának tanítási nyelve is. Ugy gondolom, t. ház, itt is illenék annak kimondása, hogy az esküt az illető tanitó tegye le az iskolának tanítási nyelvén is, ha az a tanítási nyelv nem volna a magyar. Ebben nemcsak nem találok semmi sértőt sem, hanem ellenkezőleg, épen az ellenkező esetben találnék sértőt az illető hitfelekezet nyelvére vonatkozólag, (Zaj.) hogy ha a hitfelekezeti hatóság előtt kizárólag csak az állam nyelvén tenné le a tanitó az esküt. Hogy ha megrepetálja, azt hiszem, ebben semmiféle veszedelem sincs, abban t. L, hogy kétszer mondja el az esküt. En itt tanuja voltam annak, a mikor háromszor hallottuk az esküszöveget, egyszer felolvasták magyarul, azután horvátul és azután az illető megint elmondta horvátul. Én csak azt a módosítási ajánlatot teszem, hogy hozzátétessék a szövegezésben, hogy az állam nyelvén és az iskola előadási nyelvén, a mennyiben az nem volna magyar. Ebben én nem látom semmiféle érdeknek a megsértését, az ellenkező a hitfelekezetre nézve sértő, arra nézve nyelvének mintegy lekicsinylését jelenti. (Zaj és ellenmondások a jobb- és a baloldalon.) En azt hiszem, t. ház, nem a t. urak a bírái annak, hogy mi sérti valakinek az érzékenységét, hanem maga az illető. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Hát én biztosithatom az urakat, hogy ez sértő az illető felekezetekre. Buzáth Ferencz : Hát sértse ! Sokat törődünk vele! (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. Zaj a középen.) Goldis László : Azt a kijelentést, hogy sértse, okadatoltnak nem tartom itt az országgyűlésen, a mely országgyűlés épen arra van hivatva, hogy ne sértsen semmiféle érdeket, hanem ellenkezőleg mindenféle jogos érdeket kielégítsen. Nem értem azt, hogy hazafias érdek-e sérteni valakinek az érzékenységét mindenféle indokolás nélkül, mindenféle ok nélkül, a nélkül, hogy ezáltal valami hazafias czélt el tudnánk érni, a nélkül tehát, hogy ezt elérnők, tisztán csak azért, hogy igenis, zum Trutz nem teszem oda, hogy az ő nyelvén is. Nem is tudom magamnak elképzelni, hogy ez az eljárás itt a házban hetyesléssel találkoznék. (Zaj.) Azért, t. ház, bátorkodom javasolni, hogy itten e kifejezés után >>hivatalos esküt<< tétessenek a következő szavak (olvassa): »letenni az állam nyelvén és az illető iskola oktatási nyelvén, a mennyiben az nem volna magyar*. Itt a magyar államnak a tekintélye meg van óva és a mellett nem sértjük az illető hitfelekezetnek nyelvét sem, vagyis az iskolának az oktatási nyelvét. Elnök : Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Lindner Gusztáv! Lindner Gusztáv: A 32. §-nál ? Raisz Aladár jegyző: Igen! 32. §. Lindner Gusztáv : T. ház ! Aggályaim vannak a 32. §. szövegezése tekintetében. Magától értetik, t. ház, hogy én abban a véleményben vagyok, hogy a néptanítói kar minden egyes tagja köteles nemcsak a magy

T

ar államot, annak alkotmányát, hanem minden egyes törvényét tiszteletben tartani, és a mennyiben tőle függ, minden törvény végrehajtásában közreműködni. Magától értetik, hogy a néptanítói kar funkcziói igen fontosak, mert az ő működése kihat a nép, a nemzet millióira. És épen azért fontos, nehogy minden lelkiismeretesen működő néptanító dilemma elé állíttassák . Én azt gondolom, hogy nincs a háznak egyetlenegy tagja sem, a ki általában kifogásolná az esküminta szövegét. Nekem mégis néhány kifogásom van ellene. így először az a kifogásom, hogy azt mondja az eskü szövege : »Én N. N. rendes tanitó, esküszöm az élő Istenre, hogy ö felsége apostoli királyom, magyar hazám és annak alkotmánya és szentesitett törvényei iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem«. Én »magyar hazám« helyett azt mondanám : »a magyar állam és annak alkotmánya«. (Zaj. Ellenmondás. Elnök csenget.) Azt gondolom, hogy jogászikig ez helyesebb. De van még egy kifogásom. Azt mondja az eskü szövege, hogy : »a hazai legfelsőbb és felsőbb hatóságok törvényes rendeleteit és a tanítói tisztemmel járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, hiven és pontosan fogom teljesiteni«. A törvény azonban nem mondja meg, minő hatóságok értendők a hazai felsőbb és legfelsőbb hatóságok alatt. Tudjuk, hogy a néptanító áll fegyelmi és büntető hatalom alatt, még pedig az állami és a felekezeti hatóság fegyelmi és büntető hatalma alatt. Addig, a míg a két hatóság akarata és eljárása összhangzó, összeütközés nem támadhat; ha azonban az állami hatóság intézkedése ellenkezik a felekezeti hatóság intézkedésével, akkor mit tegyen a néptanító : az állami vagy a felekezeti hatóság akaratát, vagy rendeletét teljesitse-e. Ha az állami hatóság rendeletét teljesiti, akkor a felekezeti hatóság vonja felelősségre ; ha a felekezeti hatóság rendeletét teljesiti, akkor az állami hatóság rendeleteivel jut összeütközésbe. Azt gondolom, hogy a törvénynek a törvényhozó akaratát mindig tisztán és érthetően kell kifejezésre hozni. A törvénynek nem szabad sem kevesebbet, sem többet, sem egyebet tartalmaznia, mint a törvényhozó akaratát. Ezt követeli a törvényhozási politikának egyik alapelve. Ezért gondolom, hogy igy nem maradhat a szövegezés, mert határozatlan, homályos és dilemma elé állítja a néptanítót. De van még egy pont, a. mely szerintem kifogás alá esik. A 32. §. végszavaiban hivatkozás történik a 22. §. c) pontjára, a mely szerint állameüe-