Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-156

158 156. országos ülés 1907 május 16-án, csütörtökön. bejött Magyarországba Pecorári Jakab pápai legátus bibornok, és a pannonhalmi jobbágyok hozzá fordultak jogorvoslatért. Ekkor a biboros egy esztergomi kanonokot és egy szerzetes jogtudóst nevezett ki, hogy vizsgálják meg a jobbágyoknak az ügyeit. Ezek maguk elé hivatták mind a pannonhalmi apátság képviselőjét, mind pedig a jobbágyokat, mindegyiket megeskették arra, hogy ennek a bíróságnak az Ítéletében megnyugodnak egyházi kiközösítés terhe alatt. Megvan az a nagy csomó akta, a mely mindkét részről össze lett hordva és a melyekből meggyőződhetünk arról, hogy azok a nehézmények nem voltak valami túlságosan súlyos nehézmények, de a jobbágyok igazat nyertek, igazat kaptak és még ott is, a hol kétes volt az igazságuk, a biróság propter bonum pacis, a béke kedvéért az ő javukra döntött. Ez a tizenharmadik században történt. Igaz, utóbb szomorú dolgok fejlődtek Magyarországon és a külföldön. A jobbágyságot különösen a római jognak és a kapitalisztikus világnézletnek terjedésével mindinkább kezdték nyomni, a minek következménye volt, hogy ők jogorvoslatot nem nyertek és ennek következményei voltak azután azok a parasztlázadások, a melyek mind Németországban, mind pedig nálunk oly szomorú végre vezettek. A múltból tanulhatjuk azt, hogy nekünk a munkásnak bizonyos védelmet garantíroznunk kell, nekünk biztositanunk kell a munkás számára egy oly fórumot, a hol felléphet és megmondhatja, hogy ez a szerződés, a melylyel én szerződtetve lettem, nem méltányos, nem igazságos. A mit erre mondani szokás, hogy hiszen te magad írtad alá, te magad tudtad, mibe mégy bele, ezt a munkással szemben nem lehet felhozni, mert mindig azt kell figyelembe venni, — és ez a sztrájknak az igazi pszichológiája — hogy akkor, mikor szerződést kötnek, a munkaadó és a munkás nincs egyforma kondiczióban, a munkaadónak kondicziója akkor mindig erősebb ; a sztrájk meg épen abból áll, hogy midőn a munkára nagy szükség van, akkor a munkás azt gondolja, most az én poziczióm az erősebb, tehát én vissza akarom adni. Az kétséget nem szenved, hogy ez nagy zavarokra vezethet az ipari világban és talán még nagyobb zavarokra a gazdasági világban. A törvényhozásnak azért oda kell törekednie, hogy az a munkaszerződés ne legyen egy magánjellegű szerződés, hanem legyen mindjárt ott a megkötésekor olyan, hogy a munkás mindjárt ott a megkötés alkalmával találja meg a maga védelmét. (Az eltiöki széket Návay Lajos alelnök foglalja el.) Hiszen már belátja azt mindenfelé a társadalmi fejlődés, hogy pl. a pénzkölcsönzés nem tisztán privát dolog. Azelőtt az u. n. liberális vagy klasszikus nemzetgazdaság azt állította fel, hogy a pénz az egy szabad dolog, mindenki tehet vele, a mit akar és adhat olyan kamatra pénzkölcsönt, a mint csak neki tetszik. De belátták, hogy ebből mily borzasztó gtalanságok fejlődtek és a törvényhozás mindenütt szükségesnek találta intézkedni arról, hogy az olyan kölcsönszerződések, — hiszen a kölcsönvétel is szerződés — a hol uzsorakamat van kikötve, érvénytelenek. Mindaddig, mig csak a munkaviszonyok összeállításánál nem találunk olyanféle remédiumot, olyanféle szert, hogy azok a munkauzsorával kötött szerződések érvénytelenek legyenek, mindaddig a munkásnak — sajnos — nincs más eszköze az ő igazainak védelmére, mint a sztrájk. Én ugyan a kormányzat, a parlament, a törvényhozás feladatának tartom gondoskodni arról, hogy ugy az ipari, mint a gazdasági világ ily mozgalmak által túlságos zavarokba ne keveredjék, de sohasem szabad itt egy elvet feláldozni, sohasem szabad itt egy elvet alkalmazni, a mint azt én ebben a szakaszban kifejezve látom. Hisz itt quasi vétség vagy kihágás gyanánt van odaállítva az is, ha valaki a bérfelemelést kívánja, még ha nem is teszi le a munkát, hanem ha csak fenyeget vele. Akárhány helyen az a munkás hiába megy, ha könyörög, elutasítják. Az ő igazát csakis ugy tudja demonstrálni, ha azt mondhatja : te munkaadó, ne szoríts engem arra, hogy sztrájkoljak, mert ha összezavarjuk a dolgot, csak te veszed annak a kárát. Nem szabad igazságtalanságot elkövetni, t. képviselőház. És épen azért én nagyon méltánylom azt, a mit ez a javaslat indokolásában mond, hogy a társadalmi békét akarja megalapítani. De hozzáteszem ehhez, hogy a ki a társadalmi békét akarja, annak akarnia kell a társadalmi igazságosságot is. (Helyeslés.) Mert a békétlenséget rendesen az igazságtalanság hozza létre. Nem mondom, t. képviselőház, hogy nem lehettek, vagy nem volt a múltban elég oyan sztrájk, a melyre direkt ok nem volt. De az elégedetlenség ugy terjed a munkások között, mint a lappangó tűz. Égy tömegmozgás az és a tömegmozgás szabályai szerint megy végbe. A körüllévők, kik a joggal elégedetlenkedő tömeg hatása alatt állanak, szintén érzik ezek hatását, kihat ez az ő kedélyükre is, a kiknek talán nincs is okuk az elégedetlenségre. Épen azért a humánus gazdáknak, azoknak, a kik nem muszájból, hanem a méltányosság és igazság elvei szerint járnak el, érdeke, hogy a társadalmi igazságosság is biztosítva legyen, hogy a kik jószántukból nem tudják mindezt megtenni, megtegyék kényszerítve. De tovább megyek, t. ház. Szó volt az izgatásról. Nem tartozom azok közé, a kik azt mondják, hogy izgatás nincsen, hogy az egy meghatározhatatlan fogalom. Sohasem tudjuk, hogy hol kezdődik ez az izgatás, sőt vannak olyanok, a kik azt mondják, hogy maga Krisztus urunk, és az apostolok is izgatók lettek volna. Hát ez a mi paragrafusunk sem adja meg az izgatásnak helyes definiczióját. Mert ennek a szelleme szerint még az is izgató volna, a ki azt mondja, a munkásoknak, hogy ne elégedjetek meg a béretekkel, mert ez már csakugyan nem méltányos. Hát akkor utoljára én is