Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-155

Í44 Í55. országos ülés 1907 május ik-én, kedden. büntetni a sztrájkot igazságtalanság és odavezet, hogy a cseléd ki lesz szolgáltatva a nagy földbirtokos munkaadó irgalmának. (Zaj.) Az 57. §-a ennek az eredeti törvényjavaslatnak szigorúan bünteti a sztrájkra hajló cselédet. Azt mondja (olvassa) : »Ha akár a gazda, akár a cseléd a kihágást azért követte el, mert a gazdák, vagy a cselédek megállapodtak abban, hogy a szerződés lejárta előtt a kötelesség teljesítését egyszerre vagy egyenként abbanhagyják, a kihágást 30 napig terjedhető elzárással, s 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel kell büntetni. Kihágást követ el, s ugyanilyen büntetéssel büntetendő az, a ki a gazdákat vagy cselédet arra ösztönzi, hogy kötelességeik teljesítését, a szerződés lejárta előtt egyszerre, vagy egyenként tagadják meg.« Először is kérdem, vájjon az a szegény cseléd, a kit 600 koronával büntet ez a szakasz, miből fogja azt megfizetni, mikor az évi készpénzkeresete a legjobb esetben ha száz korona ? Hat évi keresetét veszitse el ? Igaz, hogy ez a humánus törvényjavaslat arról is intézkedik, hogy ha 48 óráig az a cseléd nem fizet, akkor rögtön leüli a pénzbüntetést, vagyis az adósok börtönét is visszaállitja a cselédekre. (Élénk ellenmondások.) A javaslat teljesen lehetetlenné akarja tenni, hogy a mezőgazdasági cselédek összebeszélés, szervezkedés és egyesülés utján jobb megélhetést vívjanak ki maguknak. Igen súlyos sérelem lesz, hogy ha ezt a pontot változatlanul elfogadják, ha nem adnak lehetőséget, hogy az a mezőgazdasági cseléd ép ugy szervezkedhessek, mint a hogy az ipari munkások szervezkedtek. Épen kapóra jött nekem most a kereskedelemügyi kormánynak egy kimutatása, az 1905-ik évben Magyarországon lefolyt ipari sztrájkokról. Mellesleg megjegyzem, hogy azt hiszem, hogy ez a könyv a készülő sztrájk-törvénynek a beharangozója akar lenni. Kimutatja ez a könyv, hogy milyen rettenetes veszedelem ez a sok sztrájk, a mely évről-évre Magyarországon is lefolyik. Én azonban egészen mást tanultam ebből a könyvből. Én a következőket tanultam : Az 1905-ik évben Magyarországon összesen volt 335 sztrájk. Ne tessék megijedni, csak ipari sztrájk, nem mezőgazdasági. Ezek közül, a sztrájkok legnagyobb része, munkabéremelésekért, rmmkaidő-megröviditésekért, jobb munkahelyiségért, jobb bánásmódért és a túl-munkaórák díjazásáért volt; résztvett bennök körülbelül 40.000 munkás. Ez az 1905. évi sztrájk-statisztika elmondja, hogy ebből a 335 sztrájkból teljes sikerrel végződött 99, részleges sikerrel 127 és sikertelen maradt 109, vagyis sikerrel végződött összesen 226 sztrájk. Kimutatja ez a könyv, hogy ez a 226 sikerrel végződött sztrájk hány millió korona munkabér] avulást eredményezett a résztvevő munkásoknak és hány munkaórával kevesebb munkaidőt hozott. (Zaj. Felkiáltások : De mennyi volt a veszteség !) Nyereség több volt, mint veszteség ! A mi az ipari munkásoknak szabad, a mit ott természetesnek tartunk, miért akarjuk azt lehetetlenné tenni a mezőgazdasági munkásoknak % (Zaj.) Gyakorta hallottam azt az ellenvetést, hogy a mezőgazdasági sztrájk más jellegű, és hogy nagy országos, nemzeti érdek, hogy a mezőgazdasági munka zavartalan menete biztosittasséb. Aláírom és helyeslem. De vájjon ha ez nemzeti érdek, és elsősorban az a földbirtokos urakra nézve, vájjon letagadhatjuk-e, hogy ugyancsak nemzeti érdek a mezőgazdasági munkások és cselédek millióinál, hogy ők meg magasabb munkabért érjenek el ? Nemzeti érdeknek mondják a nagybirtokosok, hogy a búzának magasabb ára legyen. Helyes, legyen ez nemzeti érdek. Nemzeti érdeknek mondják a nagybirtokosok, hogy földjeik parlagon ne heverjenek. Helyes, legyen ez is nemzeti érdek. De ép oly nemzeti érdek, hogy az a sok százezer munkás ki ne vándoroljon, hanem itt legyen olyan kenyere, hogy ne kívánkozzék ki Amerikába. Ezt a jobb megélhetést pedig szervezkedéssel érheti el. Tehát a szervezkedés is nemzeti érdek ! (Zaj.) Balogh Mihály : Ne csábitson kivándorlásra ! Mezőfi Vilmos : Nem állok egyedül ezzel a véleményemmel. Itt a képviselőházban igen. De a kéjjviselőházon kivül nem. Nemcsak azok a császári szocziáldemokraták<<, a kikre az előadó ur hivatkozott, hanem elfogulatlan jogászemberek is osztják véleményemet. Kezembe került a Jogtudományi Közlöny f. évi április 26-iki száma. Azt a Jogtudományi Közlönyt szerkesztik, — nem valami »császári szocziáldemokrata« — hanem Fabiny Ferencz nyugalmazott táblai elnök és Dárday Sándor állami számvevőszéki alelnök. Ebben a lapban olvasom, hogy a sztrájk ilyen megszorítása — mint ez a javaslat teszi — ellenkezik a személyes szabadsággal. Olvasom azután szószerint a következőket: »Mindentől eltekintve, valamely büntetési szankezió statuálásánál azt is kell vizsgálnunk, hogy az mennyiben hatályos és várható-e, hogy a büntetés a kitűzött czélt megvalósítani képes lesz-e. Erre vonatkozólag pedig a külföld számos példáj a azt a tanulságot szolgáltatj a, hogy a sztráj kmozgahnakat büntetési szankczióval elnyomni sehol sem sikerült, sőt a büntetések agitáczionális fegyvert adtak a munkások kezébe«, Tehát előkelő jogászok is abban a véleményben vannak, mint én. Előkelő jogászoknak is az a véleménye, a mi a »császári szocziáldemokraták«-é. (Mozgás. Zaj. Felkiáltások: Ki van aláírva ?) Azt hallom, t. ház, hogy a függetlenségi párt bizottságot küld ki, a mely tanulmányozza a kivándorlás kérdését. Nagyon szép, hogy a függetlenségi párt e nemzetpusztitó nagy kérdéssel oly komolyan foglalkozik, hogy bizottságot is kiküld. De ne tessék csak arra a bizottságra bízni a bölcs rendszabályok megalkotását a kivándorlás megakasztása végett, hanem tessék . . . Ugron Gábor: A gazdák vándoroljanak ki, ugy-e ? Mezőfi Vilmos: Sajnos, kivándorolnak már azok is .... Hanem tessék lehetőséget adni, hogy