Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-147

íhl. országos ülés 1907 nak és a társadalomnak megnyerje, nem pedig hogy erőszakkal maga dobja őt az örvénybe. A büntetőtörvénykönyv hivatalvesztéssel sújt egyes súlyosabb beszámítás alá eső bűncselekményeket ; bizonyos, igen súlyos természetű bűntettekre állajűtja meg a hivatalvesztésnek oly formáját, hogy az elitélt az Ítéletben meghatározott időn belül közhivatalt nem viselhet. Bűntettek vannak a büntetőtörvénykönyvben hivatalvesztéssel sújtva, s ime, most jön ez a törvényjavaslat és hivatkozva egy még nem definiált bűncselekményre, a mely annyi labilitást és elmagyarázást enged, a tanitót, a kinek talán 6—7 gyermeke van, egyszerre, egy csaji>ással tönkreteszi, mert ha én egyszer azt a tanitót eltiltom a hivatalviseléstől és kimondom, hogy sehol, egy iskolában sem alkalmazható, akkor én azt már tönkretettem és nem fogom többé a társadalomnak megnyerhetni. Vannak magas elvek, a melyeknek alapján készítik a büntetőtörvénykönyveket és a fegyelmi törvényeket, a melyeket párthatározatokkal vagy közbeszólásokkal egyáltalában nem lehet félretenni ; ezek közé tartozik azon magasztos elv is, hogy ne szaporítsuk azon okokat, a melyek a bűntettek elharapózásának melegágyai, s ugy a büntető- mint a fegyelmi törvénykönyvek abból a szempontból indidnak ki, hogy enyhe büntetés kiszabása által nyerjék meg a bűnöst az államnak, a jogrendnek. Én csak ilyen törvénykönyveket ismerek, mert a drákói törvénykönyveket már hatályon kivül helyezték mindenütt. Különösen a mi büntetőtörvénykönyvünket lengi át a humanizmus szelleme. A ki elolvassa büntetőtörvénykönyvünknek általános rendelkezéseit ós összehasonlitja azokat ezen törvényjavaslatnak drákói szigorával, az semmi körülmények közt sem fog e törvényben a humánizmus útja felé haladást látni, hanem ellenkezőleg, roppant nagy visszaesést fog tapasztalni. Vannak elszomorító példáink arra is, hogy a kiket ilyen pártpolitikai szempontok miatt attól is elzárnak, hogy mint kenyérkeresők családjukat fentarthassák, ezekből lesznek az úgynevezett merénylők és a kétségbeesett exisztencziák, a kik még súlyosabb bűntettekre is vetemednek. Molnár Jenő: Vajda-Hunyad! Elnök (csenget) : Csendet kérek! Pop Cs. István : Tudja nagyon jól, ne méltóztassék tehát rosszhiszeműleg ezt is mi ránk sózni. Gr. Batthyány Tivadar: Hát mi csináltuk ? (Zaj.) Pop Cs. István : Nem, de ne tetszett volna neki szerelmeskedni! (Zaj.) Voltak esetek nemrégen, itt a mi államunk közvetlen közelében, hogy politikai cselekmények miatt elcsapott tanár, a kit a társadalom igazságtalanul kilökött, a kétségbeesés fegyveréhez, merénylethez folyamodott. Kérdem, hogy olyan hangulat mellett, a mely megnyilvánul különösen azokon a padokon, a hol legkevésbbé volna szabad, olyan nehéz dolog-e a 22. §. c) pontjába ütköző bűncselekményt valakire rásózni ? Méltóztassanak csak egy évvel visszamenni, saját tapasztalataikból tudhatják, hogy április 2k-én, szerdán. 443 felségsértés büntette miatt jserbe volt fogva valaki, a ki később a miniszteri székbe jutott, önök tudják legjobban, hogy izgatás miatt nem engedték meg még beszámolóik megtartását sem. S ha így lehetett eljárni önökkel szemben azoknak, a kik a parlament többségét képviselték, mit csinálhat az a szegény tanitó, a kinek a kenyerét megirigyli egy úgynevezett tarisznyáshazafi 1 Nem tud-e könnyű szerrel rásózni egy ilyen bűncselekményt ? Pláne ott, a hol a bűncselekményt nem a törvény, hanem mindenki a saját felfogása szerint állapítja meg. Hogy lehet nálunk megállapítani, hogy ki vét az alkotmány ellen, mikor az alkotmány kodifikálva nincsen ? Nálunk a professzorok még most is vitatkoznak a felett, hogy mi tekinthető alkotmánytörvénynek és mi nem 1 Most is vitatkoznak a felett, hogy melyek alaptörvények és melyek nem ! Ily körülmények közt sokszor egy kis negédességből nyilvánított véleményeltérést fognak majd az alkotmány ellen intézett küzdelemnek felfogni. Hogy jutok tehát én ahhoz, hogy megadjam a fegyelmi hatóságnak azt a hatalmas imperiumot, hogy valakit, a kit a büntetőtörvény sem tudna hivatalától megfosztani, megfoszthasson hivatalától és így attól a jövőre nézve is elzárja az utat ? Magának a zállamhatalomnak már az eddig megszavazott szakaszok alapján is elég alkalma van arra, hogy az olyanokat kifogásolja és be ne fogadja, a kik ezen szakasz alapján hivataluktól elmozdittatnának. Hiszen az iskolafentartók maguk fognak óvakodni attól, hogy okot adjanak a miniszternek a beavatkozásra a 21. §. alaiűán és maguk lesznek leginkább azon, hogy az ingerenczia elkerülése végett teljesen kifogástalan embert prezentáljanak. De kérdem: miért ne volna megengedve az, hogy az az ember más vidékre menjen magániskolába, távol attól a vidéktől és ott kísérelje meg a. szerencsét uj állásában ? A tanitó hivatása, lehetne mondani, leginkább bir a kizárólagosság jellegével. A tanitó, a ki erre a pályára készült, ha az a szerencsétlenség érte, hogy 40 éves korában állásától elmozdítják, vajmi nehezen fog boldogulhatni a mai világban más pályán, a mikor mindenki igyekszik specziálista lenni, minden téren szakavatott emberek vannak, és így ezen szerencsétlen emberek megfosztva kenyerüktől, koldusokká lesznek. És mi voltunk azok, a kik törvényhozásilag kimondottuk, hogy igenis szaporítani akarjuk a proletárok számát. Én bátor vagyok appellálni az önök humánus érzelmeire. Ha már a törvény megadja a miniszternek azt a hatalmat, hogy ilyen embert bármikor kifogásolhat, ha a közoktatás el van látva azzal a garancziával, hogy az a hivatalától elmozdított ember többé nem a katedrára való, akkor ilyen intézkedések által legalább ne zárjuk el a lehetőségét annak, hogy az illető más privát intézetekben, más vidéken kereshesse boldogulását. Én meg vagyok győződve arról, hogy ha ezt az ügyet nem pártszempontból, hanem kizárólag az igazság szempontjából mérlegelnék, ennek kihagyásában 56*