Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

396 146. országos ülés 1907 április 23-án, kedden. A haladó magyarosodás abban is mutatkozik, hogy 1890-ben a tanköteles magyar tanulók 50-7%-át, a német tanulók 12'3%-át, 1900-ban a tanköteles magyar tanulók 52%-át, a német tanulók 11'2%-át tették ki az összes tanulóknak. Kétséget nem szenved, hogy a magyar nyelv ismerete folyvást terjed és évről-évre nagyobb teret hódit, kivált a városokban, a mi nagyon természetes is, mert a városok a művelődés góczpontjai és terjesztői. A közoktatásügyi miniszter ur is a kormány 1908. évi működéséről szóló jelentés 133. lapján azt mondja (olvassa): »Az 1903-ik évben a vezetésem alatt álló minisztérium hivatali elődömnek 1902. évi 30.332. szám alatt kelt rendeletét a magyar nyelv kötelező oktatása tárgyában teljes erélylyel igyekezett végrehajtani. E mellett általános rendelkezések is történtek a magyar nyelv sikeres oktatása iránt. Idesorozhatom az ország királyhágóntuli részeiben lévő ág. hitv. ev. országos egyház iskoláiban a magyar nyelv tanitására nézve tett és az 1879 : XVIII. törvényczikk rendelkezéseinek megfelelő intézkedést, a mely szerint ezen iskolákban ezentúl a magyar nyelv oktatása az u. n. közvetlen módszer szerint fog történni és történik most is. Meg kell végül említenem, — azt mondja a miniszter ur — hogy az 1902. évi 332. számú körrendelet alapján még más egyházi főhatóságok is tettek kielégítő intézkedéseket a magyar nyelv oktatására nézve, viszont nem hallgathatom el, hogy több főhatóság megfelelő intézkedésekkel még mindig késik<< stb. Ugyanabban a rendeletben azután a miniszter ur azt követeli, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a magyar beszédet annyira elsajátítsa, hogy ezen nyelven és az ő életviszonyainak megfelelően gondolatait magyarul érthetően tudja kifejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyan olvasni és helyesen irni. Ezen követelést újból emelte a Berzeviczy-féle törvényjavaslat 15. §-a, továbbá az 1905 augusztus 18-án 72.000. szám alatt kelt Lukács-féle rendelet és végre a jelen törvén}']avaslat 19. §-a is. tv,- Hogy meggyőzően kimutassam, minő rendki vüli és majdnem leküzdhetetlen nehézségekkel kell küzdeniök a nem magyar tannyelvű népiskoláknak a magyar nyelv tanításánál még a tanítók kellő szakképzettsége és dicséretes buzgósága mellett is, ha a tanuló az iskolán kivül magyar szót nem hall és magyarul nem beszélhet, felolvasom egy kii', tanfelügyelő részéről egy nem magyar tannyelvű népiskola meglátogatása alkalmával 1905 november 15-én felvett jegyzőkönyvnek három pontját (olvassa) : »Általános tanítási eredmény : jó. A tanítók lelkiismeretes buzgalommal és sok gyakorlati érzékkel tanítanak. Általában az egész iskola praktikus és kellő pedagógiai nivón álló vezetésén meglátszik az igazgató gyakorlott és buzgó keze.... A tanítók képesítettsége, nyelvismerete, tanítási eljárása stb. A tanítók képesítettek, magyarul tudnak tanítási és nevelési eljárásuk megfelel, társadalmi életük és hazafias magatartásuk tudomásom szerint kifogástalan ... Megtanulnak-e a gyermekek magyarul beszélni ? A nyelvtanítás módszeres és gyakorlati, de daczára ennek nem tanulnak meg a gyermekek magyarul beszélni, mert idegen tannyelvű iskolában a legnagyobb igyekezet mellett sem sajátíthatja el a gyermek beszélő képességgel azt a nyelvet, melyből odahaza egy szót sem hall.« Ez egy szakértőnek szerintem helyes véleménye. Nem elég gyakran ismételhető és nem elég erősen hangsúlyozható az, hogy népiskolai törvényünk 58. §-a a népiskola tannyelvére nézve a helyes elvet mondotta ki. Készségesen elismerem az államnyelv nélkülözhetlenségét számos hivatás részére, elismerem mindenki részére az egy élő nyelv és különösen az államnyelv tudásának nagy és megbecsülhetetlen hasznát, de másrészről szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a népiskola feladata főleg abban áll, hogy tanulóinak az életre legszükségesebb ismeretek elsajátítására alkalmat nyújtson, hogy őket valláserkölcsös nevelésben részesítse, hogy szellemi képességüket fejleszsze és őket az emberi társadalom hasznos tagjaivá és az állam hű polgáraivá nevelje. Noha manap a magyar nyelv tanitására nézve a népiskolában törvényhozásunk és kormányunk köreiben ugy látszik más nézet uralkodik, mint a népoktatási törvény alkotása idejében és még egy évtizeddel később is, azért mégis helyesnek kell tartanom a nem magyarajku földmiveslakosság millióira nézve az 1879 : XVIII. t.-czikk indokolásában az akkori közoktatásügyi miniszter ur részéről tett azon állítást, mely szerint kényszeríteni az állam nem magyarajku polgárait, hogy anyanyelvükön kivül az államnyelvet is elsajátítsák, czéltalan törekvés volna*. A nyelvnek kétségkívül nagy jelentősége van, kivált akkor, ha uralma a törvényhozás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, szóval az államélet terén biztosíttatik. Minden nemzet irodalmának, kultúrájának számbavehető fokmérője, sőt nagy értékű és megbecsülhetetlen kincse. A nyelv természeténél, rendeltetésénél fogva alkalmas eszköz gondolatok kifejezésére vagy elrejtésére ; közvetítő eszköz egyéni, testületi, társadalmi, egyházi vagy állami czélok és érdekek szolgálatára. A nyelv, mint forma, >>forma dat esse rei«, nélkülözhetetlen ugyan a gondolat, az eszme részére, de sohasem lehet ura a gondolatnak, az eszmének, mert az eszme alkotja a maga részére a megkívánt alakot. Nagyon hangsúlyozzák korunkban azt a mondatot : »Nyelvében él a nemzet«. Van valami igazság benne, de talán nagyobb jogosultsággal mondhatjuk, hogy tetteiben él a nemzet, mert hatalmasabb a szónál a tett. A nemzet nyelvén és irodalmán kivül érvényesülnek a képzőművészetek, érvényesülnek a nemzet anyagi, szellemi kultúrájának remekművei, a nemzet alkotmánya, az állam létele, fennállása, önállósága és függetlensége. Ezek nem a szép szó szüleményei, hanem erőteljes tetteknek gyakran súlyos áldozatok árán kivívott eredményei. Nem merném állítani, t. ház,