Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-145

Ií5. országos ülés 19ü7 április 22-én, hétfőn. 391 magyar nyelven fognak kiadatni, tartja fenn, tehát a nemzetiségiek nyelvének szintén majdnem teljes kizárásával. Mindezt teszi azért, hogy egy másik czélját, — mert az első czél, az államosítás, az előbbi szakaszokban lett jobban kifejtve — a magyarosítást, eredményezze. Erre nézve a leghathatósabb eszközt, tényezőt választja : a nyelvet, a magyar nyelvet és arra használja, hogy ezt a nyelvet a más nyelvű nemzetiségek iskolájában úgyszólván az egész tanitá?ra kitérj eszsze. Tehát ily módon a népiskolát eszközül használja fel a magyarosításra. Már pedig ez a kultúrpolitika nem lehet államjjolitika. Mivel ez nem eredményezhet haladást az összes népek javára és boldogulására, s igy a haza boldogulását sem idézheti elő. B tekintetben nem hivatkozom én idegen nagy politikusokra és pedagógusokra, hanem hivatkozom hazánk azon nagy és bölcs politikusainak és pedagógusainak tényeire, a kik az elvet az alaptörvényekben tették le, azt az elvet, hogy mindenki az oktatást a saját anyanyelvén nyerje és ezáltal szellemi világát az ismeretek által, a melyeket a saját anyanyelvén könnyebben sajátíthat el, bővitvén, ugy saját magának, mint az államnak és az országnak is hasznára lehessen. Hogy az egyik czél, az államosítás, el lesz érve, ezt én nem tagadom, sőt a magam részéről is teljesen elismerem, hog3" az iskolák államosítása tényleg testté is válhatik, mert ez államhatalmi kérdés és attól függ, a kinek a hatalom a kezében van, hogy akarja-e vagy nem akarja-e az ällamositást keresztülvinni. A másik czél azonban, hogy a többi népeket egy népbe, a magyar népbe beolvaszsza, ez meg fog törni a különböző népek etnikai erején és sohasem lesz elérhető. A többi szláv és német népeket nem lehet félteni, mert azoknak hatalmas támaszuk van a fajukban, de a román népet sem féltem, mert a történelem bizonyítéka annak, hogy ennek a tűzpróbának már sok századokkal ezelőtt ki volt téve és azt mindig kiáltotta. Ez a nép hitéhez és nemzetiségéhez jobban köti magát, mint a saját életéhez, azt maguk a magyar történetírók is mondják. És ha a XVI. század kísérletei, hogy a román népet bitéből és nemzetiségéből kivetkőztesse, nem sikerültek, annál kevésbbé fog az sikerülni most és még kevésbbé fog sikerülni a jövőben, mert anynyira ki van benne fejlődve a nemzeti öntudat. A mily büszke a magyar az ő nevére és vitézségére, nem kevésbbé büszke a román nevére, eredetére, vitézségére és erőt nyer abból is, hogy ő századok sötét, viharos idejében a magyarral és a többi népekkel vállvetve védték ezt a szent hazát. Nem németesitették el a magyarokat II. József császár kísérletei és nem az abszolutizmus, sőt még inkább felköltötték a nemzeti egyéniséget, érzelmet és büszkeséget, ugy hogy épen ezen gúny olás következtében kötötték magukat saját nemzetiségükhöz, saját egyéniségükhöz. • T. ház ! Különösen ez a 18. §. az, a mely a nyelvharezot hirdeti és annak kezdeményezője, mert a többi szakaszok csak hivatva vannak ezt tovább folytatni. A nemzetiségek közötti kölcsönös egyetértés, szeretet és béke szempontjából kötelességünk ezen és a következő szakaszok nehéz, a többi nemzetiségeknek életébe vágó éles intézkedésein könnyíteni, enyhíteni, különösen ott, a hol ezen szakasz régebbi, még pedig alaptörvényekkel ellenkezik és a hol olyan valóban súlyos intézkedéseket tartalmaz, a melyeknek gyakorlati kivihetősége hiányzik. E fogyatékosságot bátor leszek a következőkben konstatálni. Az 1868. évi iskolai alaptörvény azt mondja, hogy minden növendék saját nyelvén nyerjen oktatást. Az 1868 : XXIV. t.-cz. 15. §-a pedig jogot ad a hitfelekezeteknek, hogy ők a tanítási nyelvet szabadon választhassák meg. Már j)edig, ha ezen törvények rendelkezéseinek nemcsak betűit, hanem azoknak szellemét is tekintetbe veszszük, valóban arra a konklúzióra kell jutnunk, hogy ezen törvényjavaslat 18. §-ának összes intézkedései arra valók, hogy az emiitett törvények rendelkezései hatályon kiviil helyeztessenek. T. ház ! Mirevaló a 18. §-nak első pontja í Arra, hogy az 1868 : XLI

V. t.-cz. 14. §-át értelmezzük. Csakhogy ez által az nem értelmeztetik, hanem inkább megváltoztattatik. Miután ezen szakaszban ki van mondva, hogy fenmarad a magyar nj^elv tanítására vonatkozó intézkedéseknek hatálya, valóban nincs ok arra, hogy ezen emiitett törvény 14. §-a értelmezésre szoruljon. A szakasznak 2. pontja igy szól (olvassa) : »Az oly hitfelekezeti elemi népiskolákban, a melyekben a beiratkozott növendékek összes létszámának legalább 20%-a magyar anyanyelvű, vagy ha az összes növendékek között legalább 20 magyar anyanyelvű van, a magyar nyelv is mint tantárgy használandó.« T. ház ! Ennek a. rendelkezésnek gyakorlati kivitele lehetetlen. Mert ezen rendelkezés által az kívántatik, hogy a tanítás egy nyelven történjék, már pedig ez lehetetlen. S ha valakinek valóban eszébe fog jutni az, hogy ezt a rendelkezést a gyakorlatban érvényesítse, arra az eredményre fog jutni, hogy sem az egyik, sem a másikféle nyelven semmiféle ismeretet nem tud elsajátítani a gyermek. Mert tekintetbe kell venni azt, hogy egy-egy tanítóval és hat osztálylyal biró iskolában a tanórák száma legkevesebb 20, legtöbb 25; ebben a 25 órában benfoglaltatik egyszersmind a vallás tanítására eső óra is, a mely legkevesebb kettő, marad tehát 23 óra. Ezt a huszonhárom órát most hatra kell osztani, mivel hat osztálya van a tanítónak és illetőleg, ha két tannyelv lesz, tizenkettőre. Ebből következik, hogy olyasvalamit követelnek, a mi teljes lehetetlenség. A harmadik mondatba be van iktatva ez (olvassa) : »Ha j)edig a beirt tanulóknak legalább fele magyar anyanyelvű, a tanítási nyelv a magyar; de az iskolai entartók gondoskodhatnak arról, hogy a magyarul nem beszélő növendékek anyanyelvükön is részesüljenek oktatásban.« Ezen,