Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-142

302 Í42. országos ülés 1907 április 18-án, csütörtökön. jesiti, nagy vesztesége van annak a tanítónak vagy kántortanítónak; szintúgy, ha az aratást nem végzi a meghatározott időben, akkor a szem kipereg és ez is temérdek kárt okoz. A ki pedig a hitközségi és iskolafen tar tói viszonyokkal tisztában van és ismerős, az nagyon jól tudja, hogy a köznép önző érdekből hajlandó a tanitó és kántortanító szolgálmányait a végső határra kitolni és csak akkor teljesíteni, ha saját földjének munkálataival már végzett. A széna- és sarjukaszálás, forgatás, gyűjtés, behordás szintén szolgálmány, és tudjuk, hogy igen sok helyen, felekezeti különbség nélkül, divik az olyan szolgálmány és egyik lényeges jövedelmi forrása a kántortanítónak vagy tanítónak. Ha már most azt a szénát, azt a sarjút nem kellő időben kaszálják le, vagy nem forgatják meg, ha esetleg terhes felhők jönnek, akkor mindenki a saját szénája után lát és a kántortanitóé a legtöbbször kárt szenved; szintúgy, ha nem rakják össze jól, vagy nem hordják be idején; egy szóval, nem akarom fárasztani a t. házat a részletezéssel, a gazdák nagyon jól tudják és érzik ezt, a kik jjedig figyelemmel kisérik a falusi életet, azok is nagyon jól meggyőződhettek ezeknek a visszásságoknak a természetéről. Ez indokok előterjesztése után nagyon szükségesnek tartom a kántortanítók érdekében, hogy a szolgálmányok a termesztményekkel egyenlő elbírálásban részesüljenek, a miért is kérem a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy e módosításokat szíveskedjék elfogadni, azzal a kiegészítéssel együtt, hogy a másik pont végéhez csatoltassék a következő szöveg (olvassa): »Ha az iskolafentartó a szolgálmányokat nem teljesiti kellő időben, vagy ha a tanitó elfogadható indokokból kénytelen felhagyni a gazdálkodással, akkor a szolgálmányoknak a törvényben meghatározott pénzbeli egyenértékét követelheti.« Megtörténhetik, hogy a kántortanító családi okokból, vagy más körülmények folytán kénytelen felhagyni a gazdálkodással, a mi pedagógiai és nevelésoktatási szempontokból csak előnyös az iskolára nézve. Hogy miért, azt felesleges magyaráznom, mert tiszteletlenség volna feltételeznem bárkitől e házban, hogy nincsen tisztában azzal, hogy a tanítónak az iskolában a helye és nem a gazdaságban. Ezért az iskola érdekében előmozdítandó a tanítóknak abbeli szándéka, hogy gazdaságaikat haszonbérbe adhassák. Épen az én vidékemen egy katholikus és egy evangélikus tanitó haszonbérbe akarta adni a földjét. Az iskolafentartók megsejtették, hogy bizonyos családi okok kényszeritették erre. A tanítónak könnyen akadhatnak a tanítás és a gyermekekkel való elbánás révén rossz emberei. Befolyást gyakoroltak tehát az iskolaszéki tagokra a tekintetben, hogy a jelentős szolgálmányokat ne váltsák meg és a két tanitó ennek folytán kénytelen volt ezen jövedelmi forrástól elesni. Ezért kérem a beadott módosítások és az utolsó ponthoz benyújtott szöveg elfogadását. Ráth Endre jegyző: Goldis László! Goldis László: Elállók e szakasznál a szólás jogától. Ráth Endre jegyző: Suciu János! Suciu János: T. ház! A 7. §-nak 2. bekezdése szerint az esetben, ha az iskolafentartó a tanitó terménybeli járandóságát nem szolgáltatná ki a megszabott módon, vagy ha termés átlagos minőségének meg nem felelne, a termény helyett annak értékét készpénzben köteles fizetni. Ezt a szövegezést lazának, olyannak tartom, mely módot és alkalmat nyújt többféle értelmezésre a tekintetben, hogy melyik az az érték. Igaz, hogy a 8. §. 3. bekezdése azt mondja, hogy községenként megállapítandó a tanitó által élvezett terményjárandóságok (életneműek, fa, jószág, tartás stb.) pénzbeli értéke, de ezt a megállapítást inkább a végből tartom elrendeltnek. hogy ellenőrizhessék, vájjon a tanítók fizetése kiteszi-e azt az összeget, a melyet a törvény 2- §-a előir. Most az a kérdés, hogy ha a tanitó nem hajlandó elfogadni a terményt, vagy annak egy részét azért, mert vagy nem kapta meg a kellő időben, vagy nem megfelelő terményben, milyen értéket fizessenek neki ? A mostani szöveg mellett sokan ugy foghatják fel a törvény szellemét, hogy a 8. §. szerint megállapított átlagos értéket, a mely pénzérték, s a mely mindenkorra meg van állapítva. De ez nagyon sok, s ezért valósággal csábító alkalmat fog szolgáltatni a községi iskolafentartó és a tanitó közti különféle zsörtölődésre és czivakodásra, mert hiszen a tanitó is ember, és bár senkit sem akarok bántani, nagyon közel fekszik az a feltevés, hogy egyikmásik tanitó, — nem mindnyájan — a midőn látni fogja, hogy a készpénzbeli érték gyanánt megállapított összeg sokkal magasabb, mint a mennyit az a Buza ér akkor, a midőn az neki járna, igyekezni fog azt a búzát kifogásolni, egy-két nappal később átvenni, vagy azt fogja mondani, hogy konkolyos, avagy más baja van, s kérni fogja, hogy fizessék őt készpénzben, a mi az iskolafentartó községnek egyrészt anyagi kárt okozhat, másrészt kellemetlenséggel járhat, mert a terményt értékesíteni kell, ]?ónzt kell előteremteni, stb. Azt hiszem, hogy itt egy közbeszurás igen jó szolgálatot tehetne, ha t. i. megállapítanék, hogy mekkora érték jár neki és kizárnék annak lehetőségét, hogy egyik-másik tanitó nyerészkedni próbáljon, belekapaszkodva a törvény ezen hiányos szövegezésébe; akkor el fognak tűnni ezen viszálykodások és senki sem fog nyereségvágyból bizonyos alkalmakkor a törvény ezen intézkedéseibe kapaszkodni. Nevezetesen azt indítványoznám, hogy a 7. §• második bekezdésének harmadik sorában a »termény helyett annak« szavak után e szavak