Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-142

300 íh-2. országos ülés 1907 április 18-án, csütörtökön. álláspontra helyezkedik s mondjuk : függetlenségi érzelmeket vall. Megtagadja a közigazgatás e miatt a kepének behajtását, s az a szegény kántortanító nem tud hozzájutni illetményéhez. S ha nem jár az ember lépten-nyomon a közigazgatási tisztviselőknek kedvébe, elkezdve az alispántól végig, megtagadják a behajtást; sőt még tudok arra is esetet, hogy felülről kapott nyomást a községi elöljáróság, hogy ennek vagy annak a papnak, tanítónak, kántornak fizetését ne hajtsa be, hogy ezáltal a derekát betörjék. Buza Barna: Ez volt a szabadelvű igazság ! Török Ferencz: Vagy perlekedjék tovább az a tanitó ? Mi lesz ennek az eredménye ? Az, hogy annyira el fogják keseríteni saját községében, hogy kezébe veszi a vándorbotot, hogy egy képzelt jobb községbe költözzék, a hol, ha újból olyan érzésű, olyan hazafias érzésű tanitó lesz, mint volt a múltban, akkor újra kezdheti az élet kálváriáját. Ezért én jórészt — bocsánatot kérek a kifejezésért — csak irott malasztnak tartom a törvényjavaslat 7. §-át, mert ez nem fog segíteni ezeken a nehézségeken. Mert akkor, a mikor a legutolsó hivatalszolga is nyugtára veszi fel a fizetését, mondjuk havonta, mi nem engedhetjük, hogy azok, a kik az iskolában kénytelenek lenni napestig, hogy azokat a szegény gyermekeket tanítsák, minden koppantásra kijöjjenek onnan és ugy vegyék el azt a néhány fillért azoktól a zsörtölődő hivektől, hogy maguknak szerény megélhetésüket biztosítsák : ez talán mégsem helyes. Igaz, itt-ott még most is vannak községek, a hol a kepe sokkal jobban jövedelmez, mint a pénzbeH megváltás ; de ilyen hely csak nagyon kevés van és épen azért olyan világításba helyezni ezt a keperendszert nem szabad, hogy annak fénye azt az igazságot, a melyet előadni voltam bátor, eltakarja a mi szemeink elől. Természetesen könnyen megtehetnék, hogy — mondjuk — egy uj szakaszt iktatnánk be ebbe a törvényjavaslatba, pl. a következő módon (olvassa): »Az 1848 : XIII. t.-cz. és ugyanazon évi erdélyi VI. t.-cz. 5. §-a értelmében a székelyföldi kepe államilag megváltandó*. Mivel azonban én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy ismerjem a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur ebbeli felfogását és esetleges terveit, határozati javaslatot nem szándékoztam benyújtani. De azért mély tisztelettel kérem, szíveskedjék a kepe megváltására vonatkozólag törvénytervezetet készíteni, hogy milyen alapon, milyen módozatok mellett, erre nézve én nem adhatok utasítást, de elvégre mint székelyföldi ember talán némi tekintetben szolgálatot tehetnék. En a dolgot egész nyugodt lélekkel rábízom a miniszter ur államférfiúi bölcseségére, csupán csak egynéhány körvonalat jelzek, a melyek közt a kepemegváltás mozoghat. Először is méltóztassék tekintetbe venni, hogy mi erdélyiek régóta örülünk az autonómiai szervezetnek. Régi évszázados autonómiánk van, a melynek keretében fenmaradtunk mi és fentartottuk azt az autonómiát, a melyet érintetlenül akarunk hátrahagyni a késő nemzedékekre. Ha elszegényedtünk, ha megfogyatkoztunk, ha ma már nem tudjuk eltartani tanítóinkat és kántortanitóinkat, ez nem a mi hibánk, mert a mi filléreink és vércseppjeink odahullottak a haza oltárára, épen azért nem mentek kárba. Tehát a mi szegénységünket nem lehet felhasználni arra, hogy jogainkat ebben a tekintetben bármi módon is korlátozni engedjük. Nekünk erdélyieknek továbbra is hitvallásos iskolák kellenek, mert hitvallásos iskoláinkban látjuk a jövendőt, azokban látjuk összes reményeinket. Épen azért igazságtalannak tartanám azt, hogy akármelyik magyar hazafias egyházzal szemben más módon bánna el az az uj törvényjavaslat, mert hiszen minden hazafias egyház papjai megtették a múltban azt, hogy, ha másképen nem tudtak tanítókat szerezni, és látták, hogy nekik érdemes, tehetséges béresük vagy kocsisuk van, inkább azt taníttatták ki, hogy azután annak felhasználásával azoknak a gyermekeknek lelkébe beleoltsák a hazaszeretetet és a faji érzést. Vegye tekintetbe másodszor azt, hogy ott Erdélyben, a míg a kepemegváltás a székelyeknek nem sikerült, addig sikerült a szászok dézsmájának megváltása ; pedig a szászok sokkal kedvezőbb viszonyok közt vannak, sokkal kövérebb, termékenyebb vidéken élnek, inig a székelyek visszaszorultak a hegyekbe, mert hiszen védekezniük kellett annyi ellenséggel szemben. Méltóztassék tekintetbe venni, hogy mi ott Erdélyben mindig őrtállók voltunk, mindig őrséget képeztünk ott a végbástyán és mi hozzászoktunk egy különös szabadsághoz ; mi nem tudunk arra gondolni se, hogy akár egyházi, akár pedig politikai tekintetben jármot akaszszanak a nyakunkra. 1848-ban sokat veszítettünk, semmit sem nyertünk mi székelyek, mikor magyar véreink jogokhoz jutottak, mi csak jogokat veszítettünk és mégis, t. ház, ott a Székelyföldön a 67-es palánta nem tudott soha gyökeret verni, a 48-as elvek virulnak ott és ha sikerült is erőszakkal elültetni a 67-es palántát, azt az első fuvalom mielőbb elperzselte. Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni. Török Ferencz: T. képviselőház ! En azonban nem akarok erre vonatkozólag javaslatot előterjesztem, hanem igen kérem a t. kultuszminiszter urat, kegyeskedjék az elmondottakat megfontolás tárgyává tenni és alkalomadtán egy javaslatot készíteni, hogy végre a székelyföldi kepe meg legyen váltva, hogy a székely nép végre megszabaduljon ezen tehertől és hogy tanítóink és kántortanitóink működésükben akadályozva ne legyenek. Különben elfogadom a javaslatot ugy, a hogy van. (Élénk helyeslés és éljenzés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Raisz Aladár jegyző: Kaufmann Géza ! Kaufmann Géza : T. képviselőház ! (Halljuk!