Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-141
lhl. országos ülés 1907 április 17-én, szerdán. 275 kasz tárgyalásánál a vitának bezárása előtt szólalok fel, hogy azokra, a miket elmondandó leszek, az utánam még felszólaló t. képviselőtársaim megjegyzéseiket megtehessék. (Ralljulc! (Halljuk !) Az általános vita alkalmából elmondott beszédemben már jeleztem, hogy felfogásom szerint a javaslat pénzügyi eredményeit lényegesen módosító változtatásokhoz alig járulhatnék hozzá, mert hiszen az az áldozat vagy ne vegyük áldozatnak: az a költség, a melyet az állam a tanitók fizetésjavitásának czimén ennek a javaslatnak következményeként magára vállal, az én felfogásom szerint körülbelül a summáját képezi annak, a mit a jelenlegi viszonyok közt erre a czélra fordítani egyáltalában lehet. És itt kénytelen vagyok Somogyi Aladár t. barátom felszólalására, a ki a pénzügyminiszterhez appellált és a ki mintegy a pénzügyminiszterre akarta a felelősséget hárítani azért a körülményért, hogy minden remény jogosult és kevésbbó jogosult remény, a melyet a tanítói fizetésrendezéshez fűztek, nem teljesült, mondom, kénytelen vagyok konstatálni, hogy ilyen elválasztását, ilyen megosztását a felelősségnek semmiképen el nem fogadhatom. (Élénk helyeslés.) Nem tulajdoníthatom magamnak a szép, a tetszetős szerepet, mint a ki mindent megtenni óhajtana, s nem háríthatom igen t. barátomra, az igen t. miniszterelnökre és pénzügyminiszterre az ódiumot azokért a korlátokért, a melyek közt mozognom kell, hanem e tekintetben ő vele a legteljesebb szolidaritásban állok. (Elénk helyeslés.) Mert habár a pénzügyminiszter a dolog természete szerint a kabinetnek pénzügyi lelkiismeretét képezi; habár ő az, a ki áttekintvén az államnak összes szükségleteit és folyton szemlét tartván az államnak rendelkezésre álló és a legközelebbi jövőben elérhető jövedelmei felett, felvilágosítja a kollégáit is a tekintetben, hogy mit lehet tenni és mit nem lehet tenni; de a nyert felvilágosítások és közös megállapodások után nemcsak azért, a mit teszünk, hanem azért is, a mit nem teszünk, s azon korlátok megtartásáért is, a melyeket meg kell tartanunk, teljes szolidaritásban állunk, mert mindnyájunknak, a kabinet összes tagjainak kötelessége az ő tárczájuk követelményeinek oly módon való mérséklése, hogy az az állami pénzügyeknek egyensúlyát ós rendezettségét meg ne zavarja. (Élénk helyeslés.) Én csak azt mondhatom, t. képviselőház, hogy épen a tanítói fizetésrendezés ügyében, a miről a t. ház most is meg fog győződni, a pénzügyminiszter ur részéről olyan előzékenységet és ennek a nagyfontosságú ügynek olyan megértését találtam, hogy valóban, a tárcza szempontjából csak szerencsét kívánhatok magamnak ahhoz, hogy ilyen felfogású pénzügyminiszterrel dolgozhattam, mint a kivel dolgoztam. (Éljenzés.) A benyújtott módosításokat, ugy a mint azok beadattak, sajnálatomra, el nem fogadhatom. Én már az általános vita alkalmával elmondott beszédemben számokkal illusztráltam, hogy r mik az eredményei minden ilyen korpótlék-módositásnak, sőt a korpótlékok eltolásának is. Az sem vigasztalás, a mit az egyik t. képviselő ur mondott, — nem tudom, a felszólalók melyike — hogy a mennyiben a nagyobb korpótlékokat előbbre, a kisebbeket pedig hátrább teszszük, ez csak időleges veszteség, mert hiszen az megtérül későbben a kisebb korpótlékokban. Először ez abszolúte véve sem áll, mert hiszen az egyszer elnyert korpótlóktöbbletet a tanitó tovább élvezi egész működése idején át; de különösen azért sem áll, mert ránk nézve épen az állam megterheltetésének elodázása is igen nagy fontossággal bir. Hiszen épen most, a mai körülmények között nem vagyunk képesek kielégíteni olyan igényeket, a melyekről reméljük, sőt bizton hisz szűk, hogy ha valami zavar nem áll be, ha abban az irányban folyik tovább a közgazdasági és a pénzügyi politika, mint a melyben mi megindítjuk, akkor bizton hiszszlik, hogy egy pár év múlva az állam abban a helyzetben lesz, hogy azokat teljesíthesse, és ennek a további teljesítésnek útját semmi irányban nem akarjuk elvágni. Csak azt sajnálom, ha a képviselő urak közül egyik-másik olyant mond a vita hevében, mint a mit ma hallottam, hogy ez a javaslat a tanítók anyagi helyzetét vagy épen nem, vagy alig érezhetően javítja. (Felkiáltások: Nem áll!) Sajnálom, ha ilyenek mondatnak, mert azok azután a tanítóság közt, azt a nagyrészt mesterségesen felkorbácsolt és fentartott elégedetlenséget szítani igen alkalmasak, a melynek objektív alapja szerintem nincsen. Mert az, ha egy tanítónak a javadalmazása rögtön 400 koronával emeltetik; ha a mint a törvényjavaslathoz mellékelt táblázat mutatja, a 40 éves szolgálat egész ideje alatt élvezett összes járandóság a tanítóságnál az eddigi törvények alapján 44.500 koronát tett, az ezen törvény alapján élvezendő járandóságok összege pedig 61.500 koronát tesz a legalacsonyabb kategóriánál, és 69.500 koronát a legmagasabb kategóriában; a mikor tehát az emelkedés 20, és 25.000 korona között oszczillál: akkor lehet azt mondani, hogy ez a javaslat nem teljesít minden reményt, nem felel meg a maga pénzügyi intézkedéseiben az ideális czélnak, a mint hogy én is azt mondom, hogy az út kétharmadát megtettük a felekezeti tanítók fizetése tekintetében, a harmadik harmadrész pedig még hátra van és azt meg fogjuk tenni akkor, mikor az állani pénzügyei ebben az irányban javulnak, vagy mi, vagy a mi utódaink, mert hiszen nem hiszem, hogy az egyszer megkezdett utón meg lehessen állania valakinek, (Igaz! Ugy van!) azon általános meggyőződés szerint, a mely