Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-138

138. országos ülés 1907 április 13-án, szombaton. 201 kultúrintézmények a mi büszkeségeink. Ezek lue­széinek helyettünk és ezek hirdetik a mi dicsősé­günket ország és világ előtt. Büszkék vagyunk mi gyönyörű szép fővárosunkra; büszkék vagyunk Indáinkra, vasutainkra, a mi aldunai dunaszabályo­zási alkotásunkra. Büszkék vagyunk sok min­denre és büszkék is lehetünk. De a népoktatási intézmények revízió járói ebben a képviselőházban az utolsó évtizedekben nem sok szó esett. Ezeknek a magasabbrendű kultúrintézmények­nek megteremtése bizonyos megelégedéssel töl­tötte el a nemzet vezéreit és a nemzetnek u. n. diplomás osztályát. Azt hittük, hogy ezeknek az intézményeknek megteremtésével mind magasabbra és magasabbra építettük kultúránkat és vetettük meg annak alapját. Szinte érthetetlen, hogy a nemzetnek eddigi vezérei nem vették észre azt a nagy aránytalanságot, a mely magasabbrendű kultúrintézményeink és népiskoláink között van. A most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat, bár csak a tanítók fizetésének rendezéséről és az államnak a tanítást illető ingerencziájáról szól, mélységes perspektíváját nyújtja oktatási intéz­ményeink aránytalanságának. Az éhező, a nyo­morral küzdő tanítótól ne várjunk eredményes munkát. Annak a munkája kedvetlen lesz. Pedig, nézetem szerint, a magyar kultúra eredményei elsősorban a néptanítók buzgalmától és odaadó működésétől függ. A kultúrember lényének minden előkelőségé­vel, minden tudásával, minden erényeivel a nyers embertömegből fejlődik. Onnan hozza bűneit és hibáit is. A kulturembernek gyökerei a nyers embertömegbe nyúlnak, a honnan őt magasabb­rendű embertársainak gyámolitása emelte arra a polczra, a hol már az igazi kultúrember kezdődik és a hol már arra törekszik, hogy a rajtatapadt hibáktól szabaduljon. Minél kevesebb nyers hajla­mot hozott az ember ebből a környezetből magá­val, annál könnyebben és hamarabb válik igazi kulturemberré. A nap világossága a hegyek ormáról és a hegyek csúcsáról terjed, és árasztja fényét a völ­gyekre és a nagy területekre. A kultúra, t. ház, az alsó néprétegekből indul ki, és onnan differen­cziálódik felfelé. Pl. a nemzet testét képező milliók és milliók között kulturkapcsolatnak kell léteznie, és a legkomplikáltabb és a legegyszerűbb ember között a legprimordiálisabb érzések között lényeges különbségnek lennie nem szabad. Lényegesebb különbségnek lennie nem sza­bad a nemzeti öntudatra nézve ; lényeges különb­ségnek lennie nem szabad a munka tiszteletére nézve. A legegyszerűbb és legkomplikáltabb ember­nek egyformán át kell érezni az intelligencziának tiszteletét és az egymáshoz való tartozásnak szük­ségét mint életfeltételt. A különbség, a melyet mégis láthatunk, legfeljebb ez erőnek terjedelmére, ennek az erőnek intenzivitására vonatkozhatik. T. képviselőház ! Csak az a kultúra áll meg­bízható és szolid alapon, a mely a nemzettest leg­KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. VIII. KÖTET. alsóbb néprétegeiből, a nép elemeiből indul ki; minden más kulturatörekvés, a mely nem ily mó­don fejlődik, szükségszerűen a pusztulásra vezet, mert hosszú idők folyamán nem kapván vért, nem kapván erőt a néprétegekből, elsorvad. Kifejlőd­hetik ugyan egy bizonyos szellemi arisztokráczia a hosszú idők során keresztül, azonban, mint mon­dottam, ez a szellemi arisztokráczia nem tápláltat­ván a nép véréből, mint jeleztem, elsorvad. A civis romanus tulaj donképen azért pusztult el, mert Rómának népe nem volt és mert minden civis romanus egy arisztokrata volt, és ez az alig félmilliót számláló arisztokráczia nem kapván uj vért az alsóbb néprétegekből, a saját intelligen­cziájába fulladt bele. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat, a nép­tanítók fizetésének rendezéséről szóló eme törvény­javaslat egyúttal a tanítás és kultúra kérdése is és nemcsak azt jelenti, hogy a tanítók ezentúl könnyebben megélhetnek, de azt is jelenti, hogy a kultuszminiszter ur felismerte azt a nemrég fel­ismert szocziális törvényt, hogy az embert a vele­született cliszpozicziók mellett a miliő, a kör­nyezet alkotja. Nem akarok kritikát gyakorolni arra vonatkozólag, a mit az előző kormányok elmulasztották. Ők politikát csináltak, és nem értették meg a miliő törvényét ; nem értették meg azt, hogy egy nemzet ereje oly arányokban növekszik, a milyen arányokban a kultúra a leg­alsóbb néprétegeket áthatja. Magyarország a czivilizáltság és a czivilizálat­lanság legtarkább képét mutatja. Van itt ebben az országban néhány ezer ember, a ki a legmagasabb rendű ozivihzáczióval gazdagítja az ő szellemi tőké­jüket. Gyönyörűséget találnak a legraffináltabb czivilizáczióban és a kultúra szépségeiben és a , kultúra e szépségeit át is ültetik a mi intézmé­nyeinkbe, tudományunkba, művészetünkbe. Ámde ezen intelluktális erőkkel szemben ott áll az analfa­bétáknak megdöbbentő nagy száma. Pedig az irás és olvasás még nagyon keveset jelent; ez a tudás csak eszköz még, a melyet hasz­nálni kell, hogy értékek keljenek a szellemi munka nyomán. Bizonyos irigység fog el, mikor eszembe jut hogy Poroszországban 1906-ban az összes besoro­zott katonák között csak egyetlen egy olyan akadt, a ki irni-olvásni nem tud. A legmagasabb néprétegek magasabbrendű kultúrájából mindig magasabbra és magasabbra fejlődnek a felsőbb kulturrétegek, és az általános kulturimpulzus, mint ösztönző erő, kihat a leg­magasabb kulturrétegekre, és lényegesen emeli az általános szellemi feszültséget. Szinte csodálatos, hogy Magyarország legalsóbb elemeinek kultúrá­jából olyan erős, olyan egészséges intelhgenczia fejlődhetett ki, mint Magyarországon. Ezt a lendü­letes fejlődést én a fajtánkban rejlő kulturérték­nek és kulturérzéknek tulajdonítom. Ez a kultur­érték és kulturérzék bizonyítja a mi kulturmisszión­kat, a melyet nekünk napvilágra hozni elsőrendű kötelességünk. De ezt a kötelességet megfelelő erővel csak ugy tehetjük meg intenzív erővel, ha a 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom