Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-138

200 138. országos ülés 1907 április 13-án, szombaton. Nagy György: Hála istennek! Vlád Aurél: Látom, hogy ez a soviniszta irány nemcsak hogy eddig erősbödött, de véle­ményem szerint is mindig erősebb lesz, azonban meggyőződésem, hogy végre-valahára ki fogja magát tombolni. Nagy György: Akkor, a midőn Magyarország erős, független és egységes lesz ! Vlád Aurél: Ki fogja magát tombolni, azon­ban czélt érni nem fog. Mert, hogy a magyar nyelvű Magyarország megalkottassék, ahhoz nem elég az összes iskolák államositása, a mely, megenge­dem, lehet az első lépés, de ez nem elég. Sőt nem elég, t. ház, a magyar nyelvnek az összes egyhá­zakba való behozatala, az összes autonómiák elkob­zása. Tudom, hogy ha be is" fogják látni ennek káros következményeit, még ez sem fogja kiábrán­ditani az országot és a magyarságot ebből az irányból, de, hangsnlyozom : tovább is kell menni; a családréletbe is bele kell nyúlni. (Mozgás a jobb­oldalon és balfdól. Elnök csenget.) Ezt nem akar­ják, már pedig ha a czélt akarják, akkor akarni kell az összes eszközöket is és akkor nem szabad félúton megállni. Szmrecsányi György: Hangosabban! (De­rültség jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Vlád Aurél: Azt hiszem, hogy elég hangosan beszélek. Azt hiszem, hogy a magyar politikai élet és Magyarország jövője ettől a megpróbáltatástól nem lesz megkimélve. Jó volna, ha megkíméltet­nék és ha kizárólag csak a józan ész uralkodnék, akkor bizonyára megkíméltetnék ettől. . . Nagy György; Hát mi uralkodik ? Vlád Aurél: A szenvedélyek uralkodnak! Nagy György : A magyar hazaszeretet ural­kodik! Elnök (csenget) : Kérem Nagy György kép­viselő urat, szíveskedjék a közbeszólásoktól tartóz­kodni ! Vlád Aurél : Én daczára ennek a törvény­javaslatnak és ezen irány megerősödésének, kizárt­nak tartom azt, hogy a nem magyarajku népek még ezen irány túlzó követése és gyakorlati meg­valósulása esetében is nemzeti egyediségüktől, faji öntudatuktól megfosztassanak. Mert az ilyen törek­vés ellenkezik az örökké való igazsággal. Azonban daczára annak, hogy azt hiszem, hogy egyáltalá­ban sem a románságot, sem a többi népfajokat ezen törvényjavaslat faji sajátságaitól megfosztani nem akarja... (Felkiáltások jobbfelöl: No hát! Maga is belátja ! TJgy van ! ügy van ! jobbfelől. Mozgás. Elnök csenget.) Azaz nem hogy nem akarja, de nem fogja tudni megfosztani. (Felkiáltások jobbfelől: De nem is akarja !) Minthogy látom, hogy ezen törvény­javaslat, véleményem szerint, téves eszmék és téves irányok szolgálatában áll, a törvényjavaslatot nem fogadom el. (A szónok leül. Helyeslések a nemzetiségiek padjain. A szónok isméi félkél helyé­ről.) Es bátorkodom a következő határozati javas­latot beadni, (Elénk felkiáltások jobbfelől: Hiszen már leült! Üljön le I Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) mely annak a czélnak szolgálatában áU, hogy az állami tanitóképezdékben a tanítójelöltek a nem magyar nemzetiségek nyelvén is nyerjenek okta­tást, hogy a pedagógia elvének megfelelőleg tanít­hassanak, határozati javaslatom a következő (ol­vassa) : »Utasitja a ház a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy törvényes hatáskörén belül haladéktalanul intézkedjék az iránt, hogy a hazánkban divó nyelvek a különböző vidékeken és nyelvterületeken elhelyezett állami tanitóképez­dékben oly mérvben taníttassanak, hogy az azok­ból kikerülő tanitók a növendékeket anya­nyelvükön oktatni képesek legyenek.« Várady Károly jegyző: Baloghy Ernő! Baloghy Ernő: T. ház! Felmentve érzem magamat attól, hogy azon aggodalmakra reflek­táljak, a melyeket a t. előttem szólt képviselőtár­sam előhozott, mert ezekre az aggályokra gr. Appo­nyi Albert kultuszminiszter ur tegnapi fényes beszé­dében már válaszolt és ezeket az aggályokat tel­jesen el is oszlatta. Méltóztassék azonban megengedni, hogy ezt a törvényjavaslatot, mely tárgyalás alatt van, a tanitás és a kultúra perspektíváján keresztül röviden megvilágítsam. Feltűnő jelenségnek tar­tom, hogy Magyarországon ugy a parlamentben, mint a parlamenten lávül, sokkal intenzivebb az érdeklődés a magasabb kulturális intézmények iránt, mint a terjedelmük és tartalmuk látszata szerint kisebbrendűek iránt. Az egyetemek, a kü­lönböző középiskolák, a felsőbb leányiskolák, a kereskedelmi iskolák, a legmagasabbrendű kul­túrintézmények, a muzeumok kérdései és alapí­tásai módot adnak az embernek arra, hogy ra­gyogó ékes szavakban fejezze ki lelkesedésüket a magyar kultúra iránt. Ezekre az intézményekre méltán büszkék lehetünk, mert ezek az intézmé­nyek kapcsolnak be minket az európai kultúrába és tesznek ott erősen számot. Lehet, sőt való­színű, hogy ezen nevezetes intézményeink meg­teremtésénél lelkes vezéreinket és azoknak lelkes munkásait a faj szeretettől áthatott az a mohóság vezette, a melylyel oly sok mulasztást kellett pótolni egyszerre, azt a sok mulasztást, a melyért nem felelős egy ember sem, hanem felelős Isten és ember előtt az a hatalom, a mely minket hosszú évszázadokon keresztül elnyomva, a felettünk való uralomnak gyakorlása és állandósítása vé­gett sokszor apatikus közönyben tartott f és a czivilizálatlansággal szövetkezett, mint a hogy ezt a XVIII. és a XIX. század első évei bizo­nyítják. Utói akartuk érni az előttünk^ futó két év­századot. Ez a mohóság az oka azoknak a szép és hasznos intézményeknek, a melyek mutatósak, sőt itt-ott ragyognak is. Ezek a magasabbrendű

Next

/
Oldalképek
Tartalom